A szentháromság tanában hívő felekezetekben elterjedt nézet és érv az Istenben meglévő „személyek” meglétének bizonyításra, hogy az Isten Fia magát támasztotta fel a halálból saját isteni képességénél fogva, amire bizonyítékként János evangéliuma megfelelő helyeit hozzák fel érvként. Szokásuknak megfelelően az Isten Fiát kettő részre (így két fiút feltételezve!), egy emberi és isteni részre (természetre) bontják, és azokat a kijelentéseket, amelyeknél azt olvassuk, hogy Isten az, aki feltámasztotta őt, csak az emberi mivoltára (természetére) értik, míg azok a helyek, ahol gyanítják, hogy magát támasztotta fel (holott a szöveg ilyet valójában nem állít), az Isten fia isteni részére értelmezik. Ez az ellentmondás, ami több kérdést vet fel, mint megold, teljesen megfelelő számukra és megnyugszanak igazukban.

Ez a pogány filozófiából és a gnoszticizmusból kölcsönvett okoskodás józan ésszel megvizsgálva is ellentmondásos, hát még a teljes Írás fényében. Józan ész szempontjából: ha Isten Fia egyetlen személy, és ha őt nem osztjuk több részre, akkor vagy van képessége feltámadni a halálból (sőt ez esetben inkább a halhatatlanságot kellene feltételezni!), vagy pedig nincs, és ezt nem tudja magától megtenni, ezért az Istennek kell őt feltámasztania. A kettő lehetőség egymást kizárja, ha csak nem választjuk szét ténylegesen is két létezőre a Fiút, ami valójában egy antikrisztusi tanítás (értsd gnosztikus alapja van, hogy egy mennyei Fiú, ami szenvedésre, halálra képtelen leszállt a földi Jézus nevű emberre, aki viszont képes volt a szenvedésre, halálra, mert ember volt. Ezt hirdették a korai gnosztikusok közül egyesek).

Hogy ne menjünk túl messzire az ő okoskodásuk nyomán, ami teljesen idegen az Írástól, szögezzük le, hogy a legtöbb bibliai hely, és előzetes prófécia arról tesz tanúságot, hogy a Messiást Az Isten (az ő Istene és Atyja) támasztotta fel a halálból, és az apostolok végig ezt hirdették a hébereknek (például pünkösdkor az egész júdeai nemzetnek!), és Pál és a többi apostoli levél is így említi a pogányokból lett közösségeknek (mondhatni hitvallásszerűen teszik ezt). Tehát mindjárt feltehetjük a kérdést, hogy vajon ezt a másik variációt ők miért nem emlegetik hasonló hangsúllyal vagy legalább olykor, és nem inkább az van, hogy a János evangélium megfelelő helyeit értik félre a háromsághívők? Úgy vélem, valójában ez utóbbi történik.

Minden jel arra mutat, hogy János evangéliuma egy másfajta szemlélet vagy cél miatt született, mint a többi evangélium (ezt bizonyítja pl. a Murátori töredékben megemlített történet, ami megtalálható a blogomon, de maga a János evangéliumának nyelvezete is teljesen elüt a többitől, és ehhez nem kell professzornak lenni). Nem pusztán egy emlékeztető írás, mint a három másik evangélium, hanem egy mélyebb tanítás, ami alatt azt kell értenünk, hogy sokkal több benne a képes beszéd, allegória, és nem maga a történet, hanem annak tanítása a fontos. Ezt azért említem előre, mert a háromságban hívők az Írásban található képes beszédet sokszor szó szerint értik, pedig a képes beszéd lényege az átadni kívánt tartalom, tanítás. Ha egy képes beszédet valaki szó szerint vesz, könnyen tévedésbe eshet. Ennek fényében nézzük meg János megfelelő helyeit.

(Károli fordítás) Ján. 10:17-18 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.

Tisztázzuk először is azt, hogy a református fordítás nem pártatlan ebben a kérdésben, hanem a saját fordítása mögött már az a gondolkodásmód nyugszik, ami a görögben levő többjelentésű kifejezések közül azt fogja választani, amelyik az általa képviselt teológiát megerősíti. Pl.: kétszer szerepel a görög λαμβάνω (lambanó) ige, amit a Károli „felvenni” magyar igével ad vissza. Viszont ennek az igének jelentéstartalmai közül a szótárak szerint választhatta volna az „elvesz, kap, elfogad” jelentést is. A másik ilyen fontos szó itt az ἐξουσία (exúszia) főnév, amire a Károli hatalmat fordít. Ellenben a szótárak szerint ez „felhatalmazást, jogosultságot, engedélyt” is jelenthet (A Csia fordítás következetesen felhatalmazásnak fordítja). A Strong szótár szerint ennek az igének a töve az exesti ige, ami a szótár szerint „valakinek szabad, lehetséges, meg van engedve”. Ha tehát ezeket a jelentés változatokat használjuk, akkor a következő fordítási variáció is megállja a helyét:

Ján. 10:17-18 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem a lelkem, hogy ismét megkapjam (visszakapjam, elfogadjam) azt. Senki sem veszi (egyes kéziratban múlt idő: vette) azt el tőlem, én teszem le azt magamtól. Felhatalmazásom (engedélyem) van letenni azt, és felhatalmazásom (jogosultságom, engedélyem) van ismét megkapni (visszakapni) azt. Ezt a parancsot kaptam az Atyámtól.

Az úr ezen közlése azoknak a hitetlen zsidóknak szólt, akik meg akarják őt ölni, és ha majd ez valóban megtörténik a jövőben, tudják meg akkor, hogy ennek jogosultsága, hogy ezt majd megtehetik, az nem tőlük származik, hanem a Fiú akaratából és beleegyezésével, amely parancsot Istenétől vette. Annak lehetősége tehát, hogy elvegyék az életét, a Fiú szempontjából egy beleegyezés és engedelmesség az Atya parancsának. Ezért nem állt ellen a Gecsemáné kertben, és ezért tetette vissza Péterrel a kardot, amit a János evangéliumban Péternek meg is magyaráz. Ahogy az Isten engedélyével, felhatalmazásával van a halála, Isten engedélyével kapja is vissza az életét. (A kettőt párhuzamba állítja.) Ha ahhoz nem kellett valamiféle saját isteni hatalom, hogy letegye az életét, amikor a zsidók érte jöttek a kertbe, csak engednie kellett, akkor a feltámadásához sem kell. Ebből nem következik az, hogy Isten helyett ő maga támasztja fel saját magát.

Összefoglalva tehát: Ahogy az úrnak felhatalmazása volt, hogy letegye az életét – tehát azt nem elvették  tőle, hanem parancsot teljesített – ugyanúgy van felhatalmazása arra is, hogy visszakapja. Ez a párhuzam csak akkor áll meg, ha az egyenlőség mindkét oldalán ugyanazt értjük.

Nézzük a másik, ehhez hasonló, és most már ennek fényében értelmezhető képes beszédet, ahol az úr a templom lerombolását és felépítését a testére értelmezi:

(Károli) Ján. 2:18-22. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? 19. Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt. 20. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? 21. Ő pedig az ő testének templomáról szól vala. 22. Mikor azért feltámadt (Itt a görögben passzív igeidő van: feltámasztatott – helyesebben) a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondta; és hittek az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

Mint az előző példában, itt is hasonlóan, a hitetlen zsidóknak szól a jövőre vonatkozó jel, aminek képes beszédét a zsidók félreértették. Önmaga bizonyítására itt is előre szól az úr a saját haláláról (mint templom lerontása), és Istentől való feltámasztásáról (mint templom felépülése). Itt is érvényes az előzőekben elmondott, hogy ha a templomnak a zsidók általi lerontásán nem értünk mást, mint hogy életét kiszolgáltatta, tehát hagyta magát elfogatni és megöletni, és ezt zsidók általi „templom lerontásnak” mondja képes beszédben, akkor az Isten által való feltámasztására is joggal mondhatja, hogy „felépítem azt”, mivel ez már az Atyától parancsba volt adva, ki volt jelenve már Dávidnál, hogy a Messiását feltámasztja, amit a 22. versben meg is magyaráz János, hogy „feltámasztatott” a halálból. A szenvedő szerkezet egyértelművé teszi, hogy az úr „elszenvedte” (megtörtént vele, és nem ő vitte végbe!) a feltámadást. Máskülönben úgy fogalmazna János, hogy „mikor azért feltámasztotta magát a halálból, megemlékeztek róla a tanítványok, hogy ezt mondta; és hittek az Írásnak és a beszédnek, amit Jézus mondott”. Ha azt kellett volna érteniük a példabeszéden, hogy a templom Jézus általi felépítése önmaga feltámasztása, akkor így is fogalmazott volna János, és nem teszi Jézust a feltámadás elszenvedőjévé. Vagy különben azt kell feltételeznünk, hogy sem János sem a tanítványok nem értették meg azt, amit korábban a zsidóknak mondott az úr, mert nem úgy szól a megértettek közlése, ahogy elvárnánk, hogy: „mikor feltámasztotta magát/testét hittek a beszédnek, amit mondott.”.

Továbbá lehetséges a képes beszédnek egy olyan magyarázata, hogy itt maga a „test” sem szó szerint értendő, hanem úgy, ahogy Pál apostol értelmezi a testet az egyházra, közösségre (ez esetben következetesen a ‘szóma’ alak/test szót használja, nem pedig a ‘szarx’ azaz hústest szót, és itt is ez található). Ez annál is inkább így lehet, mivel a Felkent fizikai testének feltámadásakor már nem egy földi test támadt fel, tehát akkor nem lehetne a két test között egyenlőséget tenni, a korábbi hús és a feltámadott szellemi között. Ha viszont úgy értjük, hogy a test ez esetben az a közösség, akik akkoriban a tanítványai voltak, akkor egy még pontosabb megfejtést kapunk. (Ezt az is alátámasztja, hogy testének templomáról van szó nem csupán a testéről János megfejtésében.) A tanítványai ugyanis szétszéledtek, és egyesek közülük hitükben is megrendülhettek: ezt nevezhetjük a „templom” azaz a test zsidók általi lerombolásának. És mikor a feltámadás hírét megkapták és megbizonyosodtak róla, majd amikor maga az úr is megjelent nekik többször (megerősítve egyesek hitét, mint Tamás), akkor a három nap elteltével, hitük megújulásával mintegy ismét felállt a jeruzsálemi gyülekezet. Így már érthető, miért magára vonatkoztatja a templom (teste, közössége) felépítését. Annál is inkább megállja a helyét ez a megfejtés, mivel a zsidóknak hazudtak a Felkent feltámadásáról, hogy a testet a tanítványok ellopták, azt viszont nem tudták eltagadni, hogy az egyház felépült a feltámadás után. Nekik ez inkább szolgált eltagadhatatlan jelként, mint az egy ember feltámadása, aki ráadásul nyilvánosan nem jelent meg újra a nép között, holott megtehette volna, hogy pl. újra nyilvánosan felmegy a templomba és tanít.

Most pedig soroljuk fel, hogy mi is van kijelentve a Messiás feltámadásáról, ami nem képesbeszéd, hanem egyértelműen megjelöli, hogy az ő Istene és Atyja támasztotta fel őt:

Apcs. 2:22.-32 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia. Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád előtt. Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe, Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.

Apcs. 4:10. Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben.

Apcs. 5:30. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.

Apcs. 10: 38-40. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten szent szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztotta harmadnapon, és megadta, hogy ő megjelenjék nyilvánosan

Apcs. 13:29-37. És mikor mindazokat elvégezték, amik ő felőle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. De az Isten feltámasztá őt halottaiból: És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép előtt. És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged. Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait. Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.

Apcs. 17:31. Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.

Róma. 4:23. De nemcsak ő érette iratott meg, hogy tulajdoníttaték néki igazságul, hanem mi érettünk is, a kiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, akik hisznek Abban, a ki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból, ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.

Róma 6:4-5. Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.  Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. (Megjegyzés: Mi sem magunkat támasztjuk fel, így a hasonlóság sem állna meg, amit Pál említ.)

Róma. 8: 11. De ha Annak a szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó szelleme által.

Róma 10:9. Mert ha a te száddal vallást teszel az úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. (Megjegyzés: a hitvallásunk lényege, ami megtartásunk alapja, hogy Isten támasztotta fel őt. Más variáció szóba sem jön, holott ez egy fontos hely lenne, és fontos lenne megemlíteni itt, ha mást is hiszünk!)

1Kor. 6: 14. Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által.

1Kor. 15: 15. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.

2Kor. 4:14 Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.

Gal. 1:1 Pál, apostol, nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból;

Ef. 1: 17-20. Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.

Kol. 2:12. Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból.

1Thess. 1: 10. És várjátok az Ő Fiát az égből, akit feltámasztott a halálból, a Jézust, a ki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.

1Pét. 1: 20. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek, Akik ő általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.

Ámen!