Alexandriai Kelemenről fennmaradt
10. Pantainosz filozófusról (aki Kelemen elődje, és mesterének tartotta)
1. Akkortájt egy műveltségéről igen híres férfi vezette az ottani hívek iskoláját: Pantaiosznak hívták. Régi szokás szerint volt náluk a szent tanokkal foglalkozó iskola, ami máig is fennáll, és megtudtam, hogy olyanok irányítják, akik ékesszólóak, és lelkesednek az isteni dolgokért, és az a hír járja, hogy abban az időben az említett férfi tűnt ki leginkább közülük, mivel a sztoikusoknak nevezett filozófiai iskolájából jött. 2. Azt mondják, hogy annyira lelkesen rajongott az isteni ige iránt, hogy vállalkozott rá, hogy a Felkent evangéliumának hírnöke legyen a Keleten élő nemzetek között, és egészen az Indusok földjéig jutott. Bizony volt, mindaddig az ideig több evangélistája is volt az igének, akik szívükön viselték, hogy az apostolokat utánozva istenes buzgósággal viseltessenek az isteni ige terjedése és építése iránt. 3. Egyikük volt Pantaiosz is, akiről azt tartják, hogy először Indiába ment, azután azt mondják, hogy megtalálta Máté evangéliumát, mely odaérkezését megelőzve jutott el egyes ottani bennszülöttekhez, akik már ismerték Krisztust, mert nekik Bertalan, az egyik apostol hirdette, és otthagyta a héber betűkkel írt Máté-féle írást, melyet meg is őriztek mind a szóban forgó ideig. 4. Pantaiosz számos siker után végül is az alexandriai iskolát vezette, ahol élőszóval és írásaiban magyarázta az isteni dogmák kincstárait.
11. Alexandriai Kelemenről
1. Ugyanebben a korban volt híres Kelemen, aki az isteni írásokban gyakorolta magát Alexandriában, és neve megegyezik az apostoloknak azzal a tanítványáéval, aki egykor a római egyházat irányította. 2. Név szerint is megemlékezett Pantainoszról a „Vázlatai”-ban (ez a mű sajnos elveszett!), és úgy tűnik nekem, hogy a „Szőnyegek” (Stromateisz) első könyvében is homályosan rá utal, amikor az apostoli utódlásnak – melyet megkapott – legismertebb képviselőit említve ezt mondja: 3. „Ez a mű nem olyan írás, ami a művészi szabályoknak megfelelően azért készült, hogy dicsekedjenek vele, hanem emlékeimet őrzi meg öregségemre: gyógyszer a feledés ellen, azoknak a fénylő, életteli szavaknak meg boldog, valóban kiváló férfiaknak egyszerű visszfénye és körvonala, akiknek meghallgatására méltónak találtattam. 4. Egyikük, a Ión, Görögországban élt, másikuk Nagy-Görögországban; egyikük coeleszíriai volt, a másikuk egyiptomi; egyesek keletiek voltak: az egyik asszíriai volt, a másik Palesztinában élt és zsidó származású volt; amikor pedig az utolsóval találkoztam – kisugárzását tekintve bizony első volt! –, felhagytam a kereséssel, mert Egyiptomban bukkantam rá, ahol elrejtőzött. 5. Ezek a mesterek pedig, akik megőrizték a boldog tanítás igaz hagyományát, mely egyenesen a szent apostoloktól, Pétertől, Jakabtól, Jánostól és Páltól eredt, és apáról fiúra szállt (bár kevés fiú hasonlít apjára!), Isten kegyelméből hozzánk is eljutottak, hogy elvessék belénk elődeiknek és az apostoloknak azokat a magvait.” (vö.: Clem. Alex. Strm. I. 1.11.)
Forrás: Vanyó László – Euszebiosz Egyháztörténete V.10-11. (212-213. o.)
6. Alexandriai Kelemenről
Pantaiosznak Keleten lett az utóda, és eddig az ideig ő irányította az alexandriai katekézist (hitre való felkészítő iskola), úgyhogy Órigenész is az ő tanítványa volt (Kommentár szerint bizonytalan az információ). Amikor Kelemen a „Szőnyegek” (Stromateisz) anyagát magyarázza, az első könyvben kronológiát állít össze, amely egészen Commodus haláláig öleli fel az időt (vö.: Clem. Alex. Strm. I.21, 144-147), úgyhogy világos, hogy Severus alatt alkotta művét, akinek az idejéről a jelen könyv beszámol.
Forrás: Vanyó László – Euszebiosz Egyháztörténete VI.6 (250. o.)
13. Kelemen műveiről
1. Kelementől a „Szőnyegek” összesen nyolc könyve maradt ránk, aminek ilyen címet is adott: „Titusz Flaviusz Clemenstől az igazi filozófia szerinti gnosztikus visszaemlékezések szőnyegei” 2. Ezzel egyenlő számú könyve van a „Vázlatok” című műnek, ahol is név szerint megemlíti Pantaioszt mint mesterét, és kifejti az Írásokról szóló magyarázatait és az onnan merített hagyományokat. 3.Van egy görögökhöz intézett beszéde: az „Intelem”, ezen kívül ő írta a „Nevelő” című mű három könyvét, egy másik művet, amelynek címe: „Melyik gazdag üdvözül?”, „A Páskáról” szóló írást, „A böjtről” és „A megszólalásról” szóló értekezéseket, „A türelemre való buzdítás avagy az újonnan megkereszteltekhez” című művét, az „Egyházi szabály avagy a judaizálók ellen” című írást, amit a fentebb említett Alexandrosz püspöknek ajánlott.
4. A „Szőnyegek”-ben tehát nemcsak az isteni Írásokból vett idézetekből készített szőttest (Megj.: megfelel a „gyűjtemény” irodalmi műfajnak), hanem említést tesz a görögök által használt tanokról is – legalábbis ha úgy tűnik neki, hogy valami hasznosat mondtak –, és a sokak által képviselt véleményekről; aztán részletesen kifejti a görögök nézeteit párhuzamosan a barbárokéval, 5. és még az eretnekvezérek hamis tanait is kijavítja; bőséges történeti ismeretet bont ki, és nagyon tudós műveltség anyagát nyújtja nekünk. Mindehhez hozzávegyíti a filozófusok véleményeit is, úgyhogy biztos, hogy a „Szőnyegek” címe megfelel a tárgyalt anyagnak. 6. Műveiben felhasználja a vitatott Írásokból idézett bizonyságokat is: a Salamonnak tulajdonított Bölcsességből; Jézus, Sirák fia könyvéből; a Zsidókhoz írt levélből és Barnabás, Kelemen és Júdás leveléből vett idézeteket. 7. Említést tesz Tatianosznak „A görögökhöz intézett beszéd”-éről, Kasszianoszról, mint aki írt egy krónikát; aztán Philon, Arisztobolusz, Josephus, valamint Démetriosz és Eupolemosz zsidó írókról, mintha ezek írásaikban mind azt bizonyították volna, hogy Mózes és a zsidó faj ősibb a görögök ősi eredeténél. 8. És ennek az embernek említett könyvei tele vannak egy sereg más hasznos ismerettel. Az első kötetben kimutatja magáról, hogy nagyon közel áll az apostolok utódlásához, és ebben a műben megígéri, hogy a Teremtés könyvéhez is fűz magyarázatot. 9. A „Páskáról” szóló könyvében pedig bevallja, hogy barátai kötelezték rá, hogy azokat a hagyományokat, amelyeket a régi prezsbiterektől élőszóban hallott, írásban rögzítve adja át az utána következőknek, és megemlékezik abban Melitónról, Iréneuszról és másokról, akiknek magyarázatait is közli. (Ez a mű is elveszett)
14. Hány írásról tett említést?
1. A „Vázlatok”-ban, röviden szólva, összefoglaló magyarázatot ad az összes (új)szövetségi Írásról, a vitatottakat sem hagyja ki, vagyis Júdás levelét, a többi katolikus (egyetemes) levelet meg Barnabás levelét és az úgynevezett „Péter Jelenéseinek Könyvét”. 2. Azt mondja, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője Pál, a zsidókhoz héber nyelven írta, Lukács azonban, miután gondosan lefordította, így adta ki a görögök (görög keresztények) számára, ezért található meg ugyanaz a külszín ennek a levélnek a fordításában és az Apostolok Cselekedeteiben. 3. Természetes, hogy nincs az elejére írva, hogy „Pál apostol”, hiszen – mondja Kelemen – „zsidóknak írta levelét, akik rossz előítélettel viseltettek iránta és gyanúsították; teljesen érthető volt tehát, hogy rögtön az elején nem riasztotta vissza őket azzal, hogy kiírja a nevét”. 4. Aztán kisvártatva hozzáfűzi: „Mivel, mint a boldog presbiter mondta, az úr, aki a Mindenható apostola volt, már elküldetett a zsidókhoz, Pál, bár küldetést kapott a pogányokhoz, alázatosságból nem nevezte magát a zsidók apostolának, meg az úr iránti tiszteletből, és azért, mert ráadásul írt a zsidókhoz is, mivel a pogányok hírnöke és apostola volt.”
5. Még ugyanezekben a könyvekben Kelemen idézi a régi presbitereknek az evangéliumok sorrendjére vonatkozó hagyományát, amely így szól: Azt mondta, hogy azok az evangéliumok íródtak először, amelyek a nemzetségtáblákat tartalmazzák. 6. A Márk szerinti evangélium pedig ilyen körülmények között jött létre: Amikor Péter nyilvánosan hirdette Rómában az igét, és a Szellem által fejtette ki a Győzelmi hírt (evangéliumot), a jelenlevők, akik sokan voltak, arra buzdították Márkot, hogy mivel már régóta követte Pétert, és emlékezetébe véste szavait, írja le, amit mondott. Ezt meg is tette, és átadta az evangéliumot azoknak, akik kérték tőle. 7. Amikor ez Péter tudomására jutott, intő szóval nem akadályozta meg, de nem is biztatta. Az utolsót pedig János írta, mert belátta, hogy a testi dolgokat tárgyalják az evangéliumok, tanítványai pedig arra buzdították, hogy a Szellem isteni módon arra ihlette, hogy szellemi evangéliumot állítson össze. Ennyit mondott Kelemen. 8. Az említett Alexandrosz megemlékezik Kelemenről és egyúttal Pantaioszról is Órigenészhez írt egyik levelében, mint olyan férfiakról, akiket ismert. Így ír: „Isten akarata is az volt, mint tudod, hogy az ősöktől származó barátság sértetlen maradjon, sőt még forróbb és szilárdabb legyen. 9. Hiszen ismerjük azokat a boldog atyákat, akik előttünk jártak, és akiknél nemsokára ott leszünk: Pantaioszt, a valóban boldogot és urat, a szent Kelement, aki uram volt és segített nekem, és mást is, ha még van ilyen. Általuk ismertelek meg téged, aki minden tekintetben kiváló vagy, uram és testvérem.” 10. Ezt írja. Adamantiosz pedig (mert Órigenész ezt a nevet viselte) maga is írja, hogy Rómában tartózkodott, amikor abban az időben Zephürinosz kormányozta a római egyházat, és azt mondja: „Vágytam rá, hogy lássam a rómaiak igen ősi egyházát”. Nem sokáig maradt ott, hanem visszatért Alexandriába, 11. és ott teljes buzgósággal teljesítette a katekézis megszokott feladatait. Dmémétriosz, az ottaniak püspöke akkor még buzdította őt, és majdhogy nem könyörgött, hogy gondosan tegye, ami a testvérek számára hasznos.
Forrás: Vanyó László – Euszebiosz Egyháztörténete VI.13-14 (257.-260 o.)
Egyéb töredékek Kelementől.
Eus. I. 12.2 Kelemen a „Vázlatok” ötödik könyvében arra hivatkozik, hogy Kéfás is, akiről Pál azt mondja: „Amikor pedig Kefás Antiochiába jött, nyíltan szembeszegültem vele”, egyike volt a hetven tanítványnak, és ugyanazt a nevet viselte, mint Péter.
Eus. II.1.3 Kelemen a „Vázlatok” című művének hatodik könyvében ezt fűzi hozzá: „Péter, Jakab és János, mint akiket az Üdvözítő is jobban tisztelt társaiknál, az Üdvözítő mennybemenetele után nem törekedtek a dicsőség után, hanem Jakabot az igazat választották meg jeruzsálemi püspöknek.” 4. Ugyanez a Kelemen ugyanennek a műnek hetedik könyvében újra ezt mondja róla: „Jakabnak, az igaznak, Jánosnak és Péternek adta át feltámadása után az Úr a tudást, ezek a többi apostolnak, a többi apostol pedig a hetvennek, ezek egyike volt Barnabás is. 5. Két Jakab is volt: az egyik az igaz, akit a templom párkányáról dobtak le és egy ványolófával vertek agyon, a másik pedig, akit lefejeztek.” Magáról az igazról Pál is megemlékezik levelében: „Az apostolok közül pedig mást nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.”
Eus. II.9.1. Ebben az időben (vagyis Klaudiusz idejében) Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. János testvérét, Jakabot karddal végeztette ki.” 2. Erről a Jakabról mond el egy olyan említésre méltó történetet Kelemen a „Vázlatok” című művének hetedik könyvében, amelyet az elődök hagyományából merített. Azt mondja, hogy a poroszló, aki a bíróság elé vezette, Jakab bátor tanúságtételének láttán megrendült, és magát is kereszténynek vallotta. 3. „Együtt vezették el mindkettőt” – írja -, „és útközben Jakab bocsánatáért esedezett. Az apostol rövid ideig habozott, aztán így szólt: >>Béke veled!<< – és megcsókolta. Így mindkettőt egyszerre fejezték le.”
Eus. III.23. Egy történet János apostolról
1. Ebben az időben élt Ázsiában az, akit szeretett Jézus: János apostol és evangélista, és vezette az ottani egyházakat, miután Domitiánus halála után visszatért a szigeten töltött száműzetésből. 2. Hogy pedig eddig életben maradt, elég, ha két tanú szava hitelesíti, és ezek szavahihetőek, mivel az egyház igazi hitében élen jártak: Iréneusz és Alexandriai Kelemen. 3. Közülük az első az „Eretnekségek Ellen” írt művének második könyvében szó szerint ezeket írja: „És az összes presbiter, aki találkozott Ázsiában Jánossal, az tanítványával, tanúskodik róla, hogy János áthagyományozta (tanítását). Köztük maradt ugyanis Traianus idejéig.” (AH II. 22,5) 4. Ugyanannak a művének a harmadik könyvében pedig ugyanerről számol be ezekkel a szavakkal: „De az efézusi egyház is hiteles tanúsa az apostolok hagyományának, mert egyrészt Pál alapította, másrészt János élt ott Traianusz idejéig.” (AH III. 3,4) 5. Kelemen ugyancsak ezt az időt jelöli meg, és megtoldja egy történettel, mely igen szükséges azoknak, akik szép és épületes dolgokat szeretnek hallani, a „Melyik gazdag üdvözül?” című írásban. Vedd csak és olvasd el, hogyan is ír erről! 6. „Hallgass meg egy mesét János apostolról, ami bizony nem mese, hanem igaz történet: a hagyomány útján jutott el hozzánk és az emlékezet őrizte meg. Miután meghalt a zsarnok, Patmosz szigetéről Efezusba ment, és mivel hívták, elment a pogányok lakta szomszédos vidékre is, hol azért, hogy püspököket rendeljen, hol azért, hogy szellem által kijelölt személyek közül egy valakit kiválasszon az elöljáró tisztségre.
7. Amikor tehát az egyik, nem messze fekvő városba érkezett, melynek egyesek még a nevét is megmondják, mindenekelőtt vigasztalta a testvéreket, azután pedig a híveket vezető püspökkel találkozott, és amikor látott egy kiváló termetű, kellemes külsejű és tüzes lelkületű ifjút, így szólt hozzá: >>Rád bízom őt teljes szívemből, az egyház és a Felkent mint tanúk szeme láttára!<< A püspök elfogadta és mindent megígért, az apostol pedig újból elismételte, amit mondott, és ugyanazokat hívta tanúul. 8. Azután elutazott Efezusba. A presbiter hazavitte a gondjára bízott ifjút, etette, foglalkozott vele, gondozta és végül bemerítette. Ezután felhagyott a sokoldalú felügyelettel és gondoskodással arra hivatkozva, hogy megadta neki a tökéletes védelmet, az Úr pecsétjét. 9. A túl korán szabadjára bocsátott fiút megrontották a vele egykorúak, akik dologtalanok voltak, kicsapongó módon éltek és hozzászoktak a gonoszságokhoz. Először pompás lakomákra vitték el, azután éjszakai tolvajkiruccanásaikra is magukkal vitték, végül arra is alkalmasnak találták, hogy velük együtt valami nagyobb bűntettet is elkövessen. 10. Lassanként hozzá is szokott, és erős természete következtében letért a helyes útról, mint a fékevesztett és szilaj paripa, mely zabláját harapdálja, és tovább rohant a pusztulás szakadéka felé. 11. Amikor teljesen elvesztette az Istenben lehetséges üdvösség reményét, nem elégedett meg többé kis dolgokkal, hanem valami nagyot akart tenni, és ha már egyszer úgyis elveszett, úgy látta jónak, hogy úgy éljen, ahogy a többiek. Maga köré gyűjtötte hát őket és rablóbandát alapított, melynek rögtön vezérévé is lett, mert közülük ő volt a legerőszakosabb, a legvérengzőbb, a legdurvább. 12. Telt az idő, és amikor valami probléma merült fel, hívták Jánost. Miután elrendezte az ügyeket, melyek miatt jött, azt mondta: >>Rajta, püspök, add ide azt a letéteményt, amit én és a Felkent bíztunk rád, annak az egyháznak, mint tanúnak a szeme láttára, melynek vezetője vagy!<< 13. A püspök először megdöbbent, mert azt vélte, hogy olyan pénz miatt rágalmazzák, amit nem is vett át, de arra sem gondolhatott, aminek nem volt birtokában, János szavait sem vonhatta kétségbe. Amikor azonban János azt mondta, hogy >>az ifjút kérem, és a testvér lelkét<<, az aggastyán mélyen felnyögött, és könnyek között mondta, hogy az bizony meghalt. >>Hogyan és miféle halállal?<< >>Isten számára halt meg.<< – mondta. >>Elromlott és elveszett, egyszóval rabló lett, most pedig az egyházzal szemben elfoglalta a hegyet magához hasonló csapatával.<<
14. Az apostol megszaggatta ruháját, és hangos siránkozás közepette verte a fejét és azt mondta: >>Jó őrre bíztam a testvér lelkét! Azonnal hozzatok nekem egy lovat, és vezessen valaki az úton!<< Rögtön kiment a gyülekezet helyéről, úgy ahogy volt. 15. Amikor arra a vidékre érkezett, mely a rablók ellenőrzése alatt állt, nem menekült el, nem is könyörgött, hanem így kiáltott: >>Azért jöttem, hogy a vezéretekhez vezessetek!<< 16. Az eközben felfegyverezve várta, de amikor felismerte a közeledő Jánost, szégyenében megfordult és elfutott. 17. János azonban koráról elfelejtkezve, minden erejét megfeszítve üldözte és így kiáltott: >>Miért menekülsz, gyermekem, atyád elől, aki fegyvertelen, agg? Könyörülj rajtam, gyermekem, ne félj: még van reményed rá, hogy élj! Én adok rólad számot a Felkentnek; ha kell, önként elviselem érted a halált, amint az úr is elviselte azt értünk; lelkemet adom érted cserébe! Állj meg, hidd el: a Felkent küldött engem!<< 18. Az ifjú e szavak hallatára először megállt, lesütötte szemét, aztán eldobta fegyvereit, és remegve keserves sírásra fakadt. Átölelte a hozzá érkező aggastyánt, sírásával kért tőle + amennyire csak tudott – bocsánatot, és könnyeivel másodszor is bemerítkezett, jobbját pedig elrejtette. 19. János biztosította róla, és esküvel erősítette meg, hogy az Üdvözítő megbocsátott neki, majd térden állva könyörgött, és megcsókolta (az ifjú) jobbkezét, ezzel mutatva meg, hogy megtisztult a bűnbánat által. Aztán elvezette a gyülekezetbe, és túláradó imádkozással könyörgött érte, szüntelen böjtöléssel küzdött vele együtt, és szavainak sokféle bilincsével megbűvölte értelmét. Azt mondják, nem távozott el addig, míg az egyházhoz nem kapcsolta őt, és ezáltal fényes bizonyítékát nyújtotta az igazi bűnbánatnak, hatalmas jelét az újjászületésnek és győzelmi jelvényét a látható feltámadásnak.” 24,1 Álljon itt Kelemen elbeszélése az olvasók tájékoztatására és egyúttal hasznára is!
Eus. III.29. Nikolaoszról, és akiket róla neveztek el
1. Ekkor keletkezett a nikolaitáknak nevezett eretnekség, mely csak rövid ideig állt fent, de amelyikről János Jelenéseinek könyve is említést tesz. (vö.: AH I. 26,3) Ezek azt állították, hogy Nikolaosz egyike volt azoknak a diakónusoknak, akik István társai voltak és az apostolok bízták meg őket azzal, hogy gondozzák a rászorulókat. (Apcs. 6,5) Alexandriai Kelemen csakugyan szó szerint ezt mondja róla a harmadik „Szőnyeg”-ben: 2. „Azt mondják, hogy élete virágában levő felesége volt. Az úr mennybemenetele után az apostolok szemére vetették, hogy féltékeny. Erre (a gyülekezet) közepére vezette az asszonyt, és annak a gondjára bízta, aki el akarta venni feleségül. Azt mondják, hogy ez a tett megfelelt annak a mondásnak, hogy >>nem kell sokat törődni a testtel<< (vö.: Clem. Alex. Strm. II, 20.*). És mivel egyszerűen és fenntartás nélkül követték tettét és szavát, eretnekségének követői gátlástalanul prostituálják magukat. 3. Én viszont azt hallottam, hogy Nikolosz senki más asszonnyal nem érintkezett, csak akit feleségül vett; leánygyermekei szüzességben öregedtek meg, fia pedig tiszta maradt. Mivel így áll a dolog, ezért a szenvedély elvetését jelentette, hogy az apostolok közé vezetve lemondott arról az asszonyról, aki miatt féltékeny lehetett, és a hajhászott örömök megtagadása tanította azt, hogy >>nem kell sokat törődni a testtel<< Úgy vélem ugyanis, hogy nem akart az Üdvözítő parancsát követve két úrnak szolgálni: a gyönyörnek és az Úrnak. 4. Azt mondják, hogy Mátyás is így tanított: le kell győzni a testet és nem sokat kell törődni vele, és semmi olyat nem kell nyújtani neki, ami gyönyört okozna, viszont a lelket növelni kell a hit és a tudás által.” (vö.: Clem. Alex. Strm. III, 25-26.). Ennyit tehát azokról, akik az említett időben igyekeztek elferdíteni az igazságot, de tökéletesen eltűntek, gyorsabban, mintsem hogy el elehetne mondani.
(*Strm. II. 20. Ilyenek azok is, akik azt mondják, hogy követik Nikolaoszt, idézve az ember mondását, amelyet elferdítenek, „hogy a húst bántalmazni kell.” De a derék ember megmutatta, hogy szükség van az örömök és a vágyak ellenőrzésére, és ilyen gyakorlat által elsorvasztani a test ösztönzéseit és hajlamait.)
30. A nős apostolokról
1 Kelemen viszont, akinek a szavait épp az előbb olvastuk, azután, hogy először említette azokat, akik elítélik a házasságot, pont emiatt felsorolja a nős apostolokat, ekképpen: „Vagy az apostolokat is elutasítják? Hiszen Péter és Fülöp gyermekeket nemzett, Fülöp a leányait férjhez adta, ami pedig Pált illeti, nem restelli valamelyik levelében üdvözölni házastársát, akit nem vitt magával, hogy könnyebben tudja teljesíteni szolgálatát.” (Clem. Alex. Strm. III, 52-53). 2. Miután ezekről megemlékezünk, jó, ha ugyanennek a Kelemennek egy másik, elbeszélésre méltó történetét is elmondjuk, melyet a hetedik „Szőnyeg”-ben írt le: „Azt mondják, hogy amikor az áldott Péter látta, amint feleségét kivégezni vitték, egyrészt örvendezett a meghívás és a hazatérés miatt, másrészt teljesen bátorító és vigasztaló hangon felkiáltva így szólította meg: >>Gondolj az úrra, ó asszony!<< Ilyen volt a boldogok házassága és az egymást nagyon szeretők tökéletes gondolkodásmódja.” (Clem. Alex. Strm. VII, 63-64). Ezeket a dolgokat, mivel most illettek bele tárgyamba, itt mondtam el a megfelelő időben.
Eus. IV.26.
… A „Páskáról” című könyvében tehát rögtön az elején [Meliton] ezekkel a szavakkal jelöli meg az időt, amikor könyvét összeállította: „Servius Paulus, Ázsia prokonzula idején, amikor is Szaragisz vértanúhalált halt, nagy vita támadt Laodiceában a páska miatt, mely jelen esetben azokra a napokra esett, és ezeket írták …”. 4. Ezt a művet említi Alexandriai Kelemen is saját, „A páskáról” című művében, melyről azt mondja, hogy Melitón írása miatt alkotta.