A Makkabeusok III. könyve
(LXX, Septuaginta alapján készült magyar fordítás
Letölthető innen: Makkabeusok harmadik könyve )
1. Fejezet
1. Amikor pedig Philopatór a visszatértektől megtanulta a történteket, hogy zsákmányként elragadta Antiochos azokat a helyeket, melyekkel ő rendelkezett, parancsot adott teljes gyalogos haderejének és a lovasoknak is, és nővérét, Arsinoét is magával víve kibocsátotta őket 
egészen Rafai állásai elé, ahol letáboroztak Antiochos körül.
2. Theodótusz pedig valami cselszövést akart véghezvinni, szándékának megfelelően maga mellé véve előre felfegyverzett ptolemaida fegyvereseket, akik erősebbek voltak, az éjszaka folyamán Ptolemaiosz sátorához vitte át őket, mint aki csak őt akarja megölni, hogy ezzel megszüntesse a harcot.
3. Ezt pedig a Drimülosz fiának nevezett Doszitheosz vezette, (a júdeai nemzetből való, aki végül elhagyta a törvényes dolgokat és atyáinak rendeleteitől elidegenedett), aki egy jelentéktelen embert helyezett a sátorba, akit amaz helyett öltek meg.
4. Történt pedig, hogy amikor a harc erősödött, és az események inkább Antióchosz erősödéséhez vezettek, Arsinoé szorgalmasan körüljárva a seregben, siránkozó kiáltások és könnyek között kérlelte őket, haját kibontva, hogy segítsenek magukon is, és a gyermekeken is, és az asszonyokon és biztos ígéretet tett, hogy a győzteseknek két aranyból készült mínát fog adni.
5. És így történt, hogy efféle mimikák által az ellenség megveretett, sokan pedig hadifogságba is estek.
6. Fölülkerekedvén pedig a cselszövésen sorban szólítva megítélte a közelálló városokat.
7. Amikor ezt megtette és az oltároknak ajándékokat osztott, akkor a vele barátságban levőkből alattvalókat állított.
8. A júdeaiak közül pedig, a tanácsból és a vénektől üzenetben köszöntötték őt, és vendégbaráti ajándékokat vittek neki. A találkozáson jobban megajándékozták őt, mint a többiek, ezért hevesen vágyakozott, hogy minél hamarabb hozzájuk menjen.
9. Átvitetve pedig Jeruzsálembe áldozott a nagy Istennek, és hálákat adott, és illendően mindent megtett a helynek. És mikor megérkezett a helyre, megdöbbentette annak komolysága és ékessége.
10. Csodálkozott a templom szép rendjén, töprengésében pedig elhatározta, hogy a szentélybe bemegy.
11. Amazok pedig azt mondták, hogy az nem illendő, ezért az ott lakó nemzetből sem szabad bemenni, se pedig senkinek a papok közül, hanem mintegy egyedülinek, aki előre megy, mindenek közül a főpapnak, és ennek is esztendőnként egyszer. De őt semmiképpen sem lehetett meggyőzni.
12. A törvény is nyilvánosan felolvastatott, mégsem szűnt meg szándékától, hogy neki be kell menni, mondván: És ha amazok meg is fosztattak ettől a tisztelettől, de engem nem kell megfosztani.
13. És tudakolta, hogy mi okból történt, hogy amikor bement bármelyik kegyhelyre, senki sem akadályozta meg őt a jelenlevők közül.
14. És valaki azt mondta (gondolkodás nélkül), rossz jel lett volna erről beszélni.
15. De még ha ez valamilyen okból igaz is lenne – válaszol Philopatór – miért ne léphetnék be én, minden ember közül, függetlenül attól, hogy hajlandók vagy nem beengedni?
16. A papok pedig teljes öltözetükben leborultak és kiáltások között és könnyeikkel megtöltve a szentélyt könyörögtek a nagy Istenhez, hogy segítsen a jelenlevőknek, és változtassa meg azt, aki rossz szándékát kényszeríti.
17. Azok, akik elhagyták a várost megzavarodva kifutottak, rejtélyesnek tartva a történteket.
18. A női lakosztályokba bezárt szüzek is kirohantak édesanyjukkal és hajukra port szórva, siránkozással és sóhajtásokkal töltötték meg az utakat.
19. Az eljegyzett asszonyok pedig, akik nemrég díszítették fel magukat, elrendezve a lakodalmi hálószobát az esküvőre, otthagyván a szemérmességet és a már elrendezett dolgokat a városba összejöttek.
20. Az anyák és gondozók otthagyták az újszülött gyermekeket itt is, ott is, némelyek a házakban, némelyek az utaknál, hátrafordulás nélkül a legmagasabb templomba gyülekeztek.
21. Számtalan különféle könyörgés volt ebben a gyűlésben a szentségtelen miatt, aki gonosz tervet forralt.
22. Néhány bátrabb polgár felháborodva nem engedte közel őt, hogy végrehajtsa erőszakos szándékát, és hogy teljesítse, amit elméjében kigondolt.
23. Szóltak pedig szándékukról, hogy fegyverrel támadjanak, és hogy bátran meghalnak ősi törvényeikért, elég sokan nagy felfordulást idéztek elő a szent helyen. Az öregek és vének nehezen tudták az imához téríteni őket, ugyanis közel voltak a felkeléshez.
24. És így a sokaság, mint korábban, ezek által visszafordult a könyörgéshez.
25. A vének pedig a király körül sokféle módon próbálták büszke értelmét a magában elgondolt tervtől eltéríteni.
26. De felháborodva mindenkit elküldött és máris közeledett, hogy hozzáfogjon teljesíteni, amit jónak látott korábban.
27. Amikor pedig a közelében lévők látták ezt, a mieinkkel együtt ahhoz fordultak, akinél minden hatalom, aki megsegíthet a jelenlevő dologban, hogy ne nézze el a törvénytelent és a kevély vállalkozást.
28. Valami roppant kiáltás hangzott fel az összehangolt tömeg kiáltásának hevességéből.
29. Úgy tűnt fel ugyanis, hogy nem csupán az emberek, hanem a falak és az egész föld visszhangzik, mivelhogy mindenki felkészült arra, hogy elfogadja a halált ahelyett, hogy megszentségtelenítsék a szent helyet.
2. Fejezet
1. Akkor a főpap, Simon, a szentéllyel szemben meghajtotta térdeit, és kinyújtván kezeit rendezetten ilyenképpen könyörgött:
2. „Uram, Uram, egek királya és az egész teremtés Uralkodója, Szent a szentek között, Egyeduralkodó, Mindenható, figyelj ránk, akik a szentségtelen és szentségtörő által, a merész és arrogáns uralkodó miatt sínylődünk.
3. Te vagy ugyanis, aki mindeneket teremtett, és aki igaz hatalmasság mindenek felett és aki ítélője azoknak, aki bármit gőggel és hivalkodva tesznek.
4. Te a korábbi idők gonosztevőit, akik között voltak az ő erőszakosságukban és vitézségükben bizakodó gigászok is, mérhetetlen vizet zúdítva rájuk elpusztítottad.
5. Te a kevélységet művelő szodomitákat, akik nyíltan voltak gonoszak, tűzzel és kénkővel felgyújtottad, példát adva azoknak, akik [hozzájuk hasonlóan] felkelnek.
6. Te a merész Fáraót, aki szent népedet, Izraelt leigázta, sok és különféle büntetések próbája által hatalmaddal megismertetted; bizony, rajtuk megismertetted a Te nagy erőd.
7. És aki üldözőbe vette őt kocsikkal és hatalmas tömeggel, a mélységes tengerrel elborítottad, de te, aki az egész teremtésen uralkodsz, a benned bízókat biztonságosan átvitted,
8. akik így felfogván kezed tetteit dicsértek téged, a Mindenhatót.
9. Te a vég nélküli és mérhetetlen föld teremtő királya, aki kiválasztottad ezt a földet és megszentelted ezt a helyet magadnak nevedért, noha semmi nélkül nem szűkölködsz, és rendkívülivé tetted elkészítve a méltóság megjelenésének építményét, nagy és becses neved dicsőségére.
10. És mivel szeretted Izrael házát, ígéretet tettél, hogyha megtérünk, mikor megragad minket a nyomorúság és eljövünk erre a helyre könyörögvén, meghallgatod könyörgésünk.
11. És bizony hűséges és igaz vagy.
12. Mivel pedig sokszor meggyötörték atyáinkat, segítettél nekik megaláztatásukban, és kimentetted a nagy bajokból őket és a nagyon rossz dolgokból,
13. és íme, most, szent Királyunk, a mi sok és nagy bűneinkért sínylődünk és ellenségeinknek alávettettünk, és ellankadtunk gyengeségekben.
14. Sorscsapásunkban pedig ez a merész és szent dolgokat megvető törekszik megszégyeníteni a földön dicsőséges nevednek szentelt szent helyet.
15. Ugyanis hajlékod az egek ege bizony elérhetetlen az embereknek.
16. Hanem mivel jónak tetszett dicsőségedet népedbe, Izraelbe helyezni, megszentelted ezt a helyet.
17. Ne állj bosszút rajtunk emiatt a tisztátalanság miatt se ne vezess a megszentségtelenítésbe, hogy indulatukban ne dicsekedjenek a törvénysértők se ne ujjongjanak nyelvük kevélységével, mondva:
18. Mi tapostuk el a szentség házát, miképpen az utálatosságok házait eltapossák.
19. Töröld el bűneinket és oszlasd el hibáinkat és nyilvánítsd meg irgalmadat ebben az órában.
20. Hamar, már előre ragadjanak meg minket irgalmaid, és adj az elesők és a lelkükben összetörtek szájába dicséreteket, békét készítve nekünk.”
21. Ekkor a mindenek szemtanúja, Isten és Ősatya, Szent a szentek között, meghallgatva a törvényes könyörgést, a gőggel és nagy vakmerőséggel fölemelkedőt megkorbácsolta,
22. innen és onnan megrázva őt, mint a szél által való nádszálat, amitől tehetetlenül feküdt a földre, még tagjai is elgyöngültek és szólni se tudott, mivel igazságos ítélet sújtotta.
23. Amikor barátai és testőrei látták, hogy milyen súlyos büntetés ragadta meg őt, megijedtek, hogy élete véget ér, gyorsan kiragadták őt, mert rendkívüli rémület félelme sújtotta.
24. Idővel pedig felépült, noha megveretett, de egyáltalán nem jutott megbánásra, hanem keserű fenyegetésekkel távozott.
25. Amikor pedig Egyiptomba átvitetett, válogatott ivótársai és barátai által is növelte gonoszságát, akik idegenek voltak minden igazságos dologra nézve.
26. Nem volt megelégedve a számtalan bujasággal, hanem oly mértékű vakmerőségre tett szert, hogy még gyalázkodásokat is terjesztett a különböző körzetekben. És sokan, akik barátai közül figyeltek a király elhatározására, ők is követői lettek amaz akaratnak.
27. Nyilvánosan javasolta a [héber] nemzet ellen, hogy emeljenek vádat. A palotaudvaron az őrtorony előtt kőoszlopot felállítva írást vésetett be:
28. „Senki se menjen be az [egyiptomi] szentélyekbe, aki nem áldozik. Ezen felül minden júdeait összeírásra és rabszolgai állapotra rendelve kell elővezetni, azokat pedig, akik ellentmondanak, erővel vitetve az élők közül el kell távolítani,
29. az összeírtak testére tűz által Dionüszosz jelvényét, a borostyánlevél jelét kell bélyegezni, akiket kényszerrel kell az előre meghatározott állapotba helyezni.”
30. De hogy ne mutatkozzon gyűlölködőnek mindeneknek, [ezt] írta alá: „De ha közülük néhányan a szertartások alapján járva beavattatnak, ezeket egyenlő politikai jogok illetik meg az alexandriaiakkal.”
31. Néhányan felületesen istenfélőkként úgy tettek, mintha gyűlölnék a felemelkedéshez vezető lépéseket, [de] könnyen feladták magukat, [hogy] így valami nagy hírnévben részesüljenek a királlyal való társulás révén.
32. De sokan nemes lélekkel megerősödtek és nem távoztak el az istenfélelemtől, ezek vagyonokat cserélve az életükért félelem nélkül megpróbálták magukat megszabadítani az összeírásokból.
33. Egyrészt reménykedők maradtak, hogy oltalmat kapnak, másrészt undorodtak azoktól, akik elpártoltak tőlük és a nemzet ellenségének ítélték és közös együttléttől és a hasznos segítségtől megfosztották őket.
3. Fejezet
1. Amikor ezekről is tudomást szerzett az istentelen, annyira mérges lett, hogy nem csak Alexandria ellen, hanem a vidékekkel is súlyosabban szembeszállt és elrendelte, hogy sietve gyűjtsék össze egy helyre és sújtsa rosszabb végzet őket.
2. Ezeknek igazgatóitól pedig rosszindulatú hír terjedt el a [héber] nemzetség ellen a gonosztevésben egyetértő embereknek ürügyet szolgáltatva szándékukra, mintha emezek akadályoznák a törvényes dolgokat.
3. A júdeaiak azonban egyrészt a királyok felé jóakaratot és rendíthetetlen hűséget őriztek,
4. másrészt az Istent tisztelték és ennek törvényével foglalkozva elkülönítették magukat az ételek dolgában, aminek okán egyesek számára ellenségeseknek (utáltaknak) tűntek.
5. De igaz jó magatartással fölékesítve minden emberrel együtt élve a jó hírnevüket megalapozták.
6. Egyrészt tehát a [héber] nemzetség jó magatartása mindenek között általános beszédtéma volt, amit az idegenek nem tudtak felróni,
7. másrészt az imádat és az étkezés miatti elkülönülést hajtogatták, mondogatva magukban, hogy sem a királlyal sem a hatalmasságokkal nem kötnek egyezséget ezek az emberek, hanem ellenségesek, és valami nagy ügynek tartva [a vallási szokásokat] fellázadnak. És azok nem közönséges szemrehányásokat tettek.
8. De a városszerte élő görögök, akik semmiben nem voltak megkárosítva, látva ezen emberek körüli zűrzavart és összegyűléseket, noha őket segíteni nem volt erejük, zsarnoki volt ugyanis a szándék, de vigasztalták őket és részvétet éreztek, és föltételezték, hogy meg fognak változni ezek a körülmények.
9. Ugyanis nem szabad így semmibe venni ily nagy közösséget, mivel nem tettek semmi rosszat.
10. Márpedig néhány szomszéd és barát, akik segítséget nyújtottak, titokban néhányat magukhoz vontak és megígérték, hogy az oldalukon fognak harcolni, és minden kitartónak segítséget nyújtanak.
11. Amaz azonban a jelenlegi siker miatt felfuvalkodott és nem látta meg a nagy Isten erejét, hanem azt föltételezte, hogy állandóan megvalósíthatja szándékát, ezért egy ilyen levelet írt ellenük:
12. „Ptolemaiosz Philopatór király, tábornokainak és katonáinak Egyiptomban és minden helyen, üdvözlet és jó egészség!
13. Mert én egészségben vagyok és ügyeink is [jól mennek].
14. Ázsiába lett nekünk hadjáratunk, amint magatok is tudjátok, amit az istenek segítségével gyors támadással a közlés szerint befejeztünk.
15. Úgy gondoltuk, hogy nem lándzsák erejével, hanem sok türelemmel és emberszeretettel ápoljuk Coilé-Szíria és Fönícia lakóit, jót és szívességet teszünk a nemzeteknek.
16. És felosztva a jövedelmeket városonként sokat vittünk a templomokba. És Jeruzsálembe is felmentünk, hogy megtiszteljük a bűnösök templomát, akik az esztelenséget soha nem fejezik be.
17. Azok pedig beszédünknek megfelelően örömmel fogadták megjelenésünket, de [valójában] alattomos tettel [készültek]. Amikor kész voltunk bemenni szentélyükbe, hogy rendkívüli és jó ajándékokkal tiszteljük meg,
18. ősi arroganciájukkal előhozakodva megakadályozták bejutásunkat. Minden ember iránti emberszeretetünk okán felhagytunk katonai erőnk bemutatásával.
19. De nyilvánvalóvá tették ellenünk való rosszindulatukat, mint a nemzetek közül egyetlen, amely ilyen hivalkodó ellenszegülést mutat a királyokkal és saját jótevőivel, semmit nem akarván hamisság nélkül venni.
20. Mi pedig ezek esztelenségét elnéztük és diadalmenetben vonultunk be Egyiptomba, minden nemzettel udvariasan találkoztunk, amint illő volt megtettük,
21. mindeneknek tudtul adva ezek között, hogy ugyanahhoz a néphez tartozókkal szemben megbocsátunk. A szövetség miatt is, és egyszerűséggel bizakodva bennük, és az eleitől fogva rájuk bízatott sok bátorságos ügy miatt is meg akartuk változtatni állapotukat, és méltónak ítéltük őket az alexandriaiak polgárjogára és a folytonos papság társaiként állítani.
22. De várakozásunkkal ellentétesen a velük született gonoszság miatt a jót elvetették maguktól, de állandóan hitványságban elkülönülve
23. nem csak elfordultak a felbecsülhetetlen polgárjogtól, hanem szóval és hallgatással gyűlölik azt a keveset közöttük, akik hamisság nélkül kedvelnek minket, minden egyes alkalommal titokban figyelve, hogy rövid időn belül a legdicstelenebb módon felfordulnak ügyeink.
24. Az ilyen bizonyítékok teljes mértékben meggyőztek minket, hogy ezek mindenképpen rosszindulattal vannak ellenünk, ezért előre is gondoskodtunk arról, hogyha netán később váratlan zűrzavar támad ellenünk, ne legyenek hátunk mögött ezek az istentelen árulók és idegen ellenségek.
25. Megparancsoltuk, hogy eme levél megérkezésekor a közöttük élőket, asszonyokkal és gyerekekkel együtt, bántalmazásokkal és nyomorgatásokkal, mindenfelől vasláncokkal megkötöztetve azonnal küldjétek hozzánk, ellenségekhez illő dicstelen és kegyetlen öldöklésre.
26. Úgy gondoljuk ugyanis, hogyha ezeket egyszerre megbüntetjük, később minden időben ügyeink biztosabbak és jobb elrendezésben fognak felállni.
27. De ha bárki oltalmazzon a júdeaiak közül valakit az időstől a gyermekig és szoptatósig, egész háznépével együtt kínzások között kegyetlenül meg fog öletni.
28. Aki pedig szándékozik feljelenteni őket, a büntetés alá esők vagyonát fogja megkapni és a királyi pénzből kétezer drachmát és megkoszorúztatik majd szabadsággal.
29. Minden helyet pedig ahol felfedeznek olyat, aki júdeait oltalmaz, az pusztává téve megégettessen, hogy minden született halandónak haszontalanná legyen mindörökké.”
30. És valóban így íratott meg a királyi levél tartalma.
4. Fejezet
1. Minden irányba pedig, ahová ez a parancs érkezett, közpénzekből ünnepi lakoma készült a pogányoknak, kiáltásokkal és örömmel, minthogy az értelmükben korábban meggyökerezett gyűlöletet most nyíltan kimuthatták.
2. A júdeaiaknak pedig állandó gyászuk volt és a legsiralmasabb könnyek, kiáltások sóhajtások között. A jajgatók szíve felette igen égett mindenfelől a számukra hirtelen elrendelt romlás miatt.
3. Melyik tartomány vagy város, vagy melyik lakott hely vagy vidék nem töltetett be a siránkozók sírásával közöttük?
4. Merthogy a lélek könyörtelen keserűségével küldték el egyszerre a városi parancsnokok őket, úgyhogy a különböző büntetések láttán néhányat a júdeaiak ellenségei közül is nyíltan közönséges irgalom fogott el, és meggondolva az élet bizonytalan pusztulását, a legszánalmasabb kiűzések láttán könnyekre fakadtak.
5. Elvezettetett ugyanis az öregek sokasága, akik ősz hajjal voltak feldíszítve, és az öregségtől meghajlott lábak lomhaságát erőszakos kényszerrel és szemérmetlenül gyors menetben terelték az utakra.
6. A fiatal leányok, akik éppen beléptek a lakodalmi hálószobába az élet közössége érdekében, a gyönyörűségben való részesedést sírásra és hajukat porral való meghintésére cserélték, amelyek még illatos kenőccsel voltak átitatva. Fedetlen fejjel hozták elő őket és esküvői himnuszok helyett egyetlen indulattal kezdtek úgy [jajgatni], mint akik az idegen népek nyomorúságával vannak megszaggattatva.
7. A foglyok pedig erőszakkal nyilvánosan vonszoltattak, amíg a hajó fedélzetére nem helyeztettek.
8. Akiknek férjeik is, fiatal életkoruk teljes virágában, nyakuk a koszorúk helyett hurkokkal voltak körülfonva, a jó kedély és fiatalkori könnyedség helyett a menyegző hátralevő napjait siratásokban folytatták, lábuk előtt már a sír tátongott.
9. Úgy vitettek pedig, mint ahogy a vadállatokat vezetik bilincsekbe kényszerítve. Némelyeknek nyakát a hajók árbócfájához rögzítették, mások lábát törhetetlen nemrég elkészült lábbilincsekbe verték.
10. És még számos, felettük lévő deszkával is be voltak fedve, úgy hogy az életük cselszövőitől mindenfelől szemeik megsötétedtek, így voltak fogvatartva az egész hajóúton.
11. Ezek pedig a Skediának nevezett hajón vitettek, amíg a tengeri utazás véget nem ért, amint a királytól el volt rendelve. Azt parancsolta, hogy a város előtti lovaspályán hálóval körülvett sátorba helyezzék őket, mely kerek volt és a nyilvános megszégyenítésre alkalmas, mindazoknak, akik visszatérnek a városba, mind, akik ezekből a vidékekre kiküldettek külföldi útra. A foglyok sem a király hadaival nem voltak kapcsolatban, sem arra nem tartották méltónak őket, hogy a kőfalon belül bocsáttassanak.
12. Amikor ez történt, meghallva [a király], hogy a városból ugyanabból a népből valók titokban nagy számban kimennek, hogy keservesen panaszkodjanak testvéreik nyomorúsága miatt,
13. mérgesen elrendelte, hogy velük is úgy cselekedjenek, és hogy mint ezelőtt ezekét, senki büntetését ne hagyják el,
14. hogy összeírasson az egész nemzet pedig név szerint, nem a korábban meghirdetett kevés fárasztó munkaszolgálatra, hanem megváltoztatva a kihirdetéseket, kínzásokkal egyetlen nap alatt végleg távolítsák el őket.
15. Történt tehát, hogy ezek összeírása keserű sietséggel és becsvágyó szorgalommal zajlott napkelettől napnyugatig, noha még negyven nap elmúltával is hiányos maradt.
16. Azonközben a király nagy és szüntelen való örömmel volt betöltve és minden bálványoknak társas lakomát szerezve, az igazságtól messze tévelygő elmével és szentségtörő szájjal dicsérte a valóban némákat, melyek sem nem szólhatnak, sem pedig senkit meg nem segíthetnek. A nagy Isten ellen pedig olyanokat szólt, amelyek nem illendőek.
17. Az előre meghatározott idő után az írástudók jelentették a királynak, hogy mérhetetlen tömegük miatt nem képesek többé a júdeaiakat összeírni.
18. Ámbár többségük szerteszét volt még a vidékeken, mások még házaikban voltak, és némelyek bizonyos helyen összegyűlve annyira, hogy az egyiptomi parancsnokoknak lehetetlen feladatnak látszott őket elszállítani.
19. De keményebben megfenyegette őket a király, mintha megvesztegették volna őket a menekülés tervével, de úgy esett, hogy erről pontosabban megbizonyosodott, amikor elmagyarázták és bizonyítékot szolgáltattak, hogy mind a papiruszkészlet, mind a rajzolásra alkalmas nádtoll, amit használtak elfogyott.
20. Ez pedig a legyőzhetetlen gondviselése annak, aki a mennyből segítette a júdeaiakat erejével.
5. Fejezet
1. Akkor magához hívatta Hermont az elefántok gondviselőjét, eltelve súlyos haraggal és keserűséggel, teljes engesztelhetetlenséggel
2. megparancsolta, hogy a következő napon bőséges halomba rakott tömjénnel és sok vegyítetlen borral itassák meg az összes elefántot, – melyek száma ötszáz volt -, és az ita
ltól megvadított állatokat költséges látványossággal vigye be a júdeaiakkal való végzetes találkozásra.
3. Továbbá, mikor ezeket elrendelte, a legjobb barátai és a sereggel való lakomázás felé fordította magát, főleg azok felé, akik gyűlölték a júdeaiakat.
4. Hermon pedig, az elefántok mestere az utasítást pontosan teljesítette.
5. Akik ezeknél szolgáltak estefelé kimenve megkötözték a nyomorultak kezét, és a többi dolgot is művészien előkészítették körülöttük, úgy gondolkodván, hogy sötét hajnalban az egész nemzetség, mely fogva van, romlással bevégződik.
6. A pogányok számára pedig úgy tűnt, hogy a júdeaiak teljesen elhagyatottan menedék nélkül vannak, mivel mindenfelől láncaikban a szorongatás veszi körül őket,
7. és a Mindenható Urat, minden hatalom felett Uralkodót, irgalmas Istenüket és Atyát, esedezve nyughatatlan kiáltással mindnyájan könnyek között segítségül hívták,
8. hogy fordítsa meg az ellenük irányuló istentelen szándékot és szabadítsa meg őket fenséges megjelenésével a lépéseik előtt készített végzetükből.
9. Ezeknek kitartó könyörgése tehát felment az égbe.
10. Hermon pedig a könyörtelen elefántokat megitatta, nagy mennyiségű drága borral betöltve és tömjénnel megrészegítve, korán megjelent az udvaron, hogy ezekről hírt vigyen a királynak.
11. Az ősidőtől fogva jó teremtményt, amelyet éjjel és nappal ráhelyez az, aki mindeneknek ajándékozza, akinek Ő akarja, elküldte az álom részét a királyra,
12. az elvetemült uralkodó visszatartatott gyönyörűséges és mélységes erővel, előre elhatározott szándékában kudarcot vallott, a változhatatlan megfontolás által pedig igencsak megcsalattatott.
13. A júdeaiak pedig megmenekülve az előre bejelentett órától, szent Istenüket dicsérték és ismét könyörögtek, hogy aki megbékélt [népével], mutassa meg hatalmas kezének erejét a pogányok kevélységén.
14. Amikor pedig a nap tizedik órájának majdnem a felén volt, a meghívottakért felelős látva a meghívottakat, akiket összegyűjtöttek, odamenve megbökte a királyt.
15. Nagy nehezen felébresztve figyelmeztette őt, hogy az együttes italozás ideje már tovahaladt és számot adott neki ezekről.
16. Amit a király megfontolt és a mulatozókhoz fordulva megparancsolta a megjelenteknek, hogy vele szembe üljenek le az együttes italozásra.
17. Mikor azok ezt megtették, felhívta a figyelmüket, hogy adják át magukat a lakomázásnak, és hogy az által pótolják azt az időt, amit elvesztegettek, hogy még jobban ünnepelnek.
18. Amikor pedig az idő előrehaladt, bizalmasan magához hívta Hermont a király, keserű fenyegetésekkel megtudakolta, hogy mi okból hagyattak a júdeaiak életben túlélvén a mai napot.
19. Az pedig bebizonyította, hogy még az éjjel elrendelte, hogy végrehajtják tettüket, és barátai megerősítették.
20. Falarisz [türannosznál*] nagyobb kegyetlenséggel bírva mondta, hogy a mai álom miatt hálásak lehetnek [a júdeaiak]. De holnapra késedelem nélkül ugyanúgy készítsd elő az elefántokat az illetlen júdeaiak kipusztítására.
(*Megjegyzés: Kegyetlenségéről elhíresült szicíliai zsarnok, aki ellenlábasait egy bika alakú bronz tartályba zárta, amelyet alulról tűzzel melegített így kínozva halálra szerencsétleneket.)
21. Szíves örömest egyetértettek pedig a király beszédével a jelenlevők, és együtt mentek el házaikba.
22. És így az éjszakának idejét nem annyira az álommal töltötték, mint inkább, hogy kitaláljanak mindenfélét, hogy a nyomorultakat hogyan lenne jó megcsúfolni.
23. Azonnal pedig, amikor korán reggel a kakas megszólalt, Hermon a vadakat, mintegy páncélba öltöztetve a nagy oszlopcsarnokba indította.
24. A sokaság pedig városszerte egybegyülekezett a siralmas látványra, türelmetlenül várták a hajnalt.
25. A júdeaiak pedig a pillanatnyi időt elkapva, könnyek között, gyászos tagokkal nyújtották ki kezüket az égre, hogy ismét kérjék a nagy Istent, hogy gyorsasággal segítsen rajtuk.
26. A nap sugarai még szét sem szóródtak, mikor a király már fogadta barátait, Hermon odaállva szólította a kijáratnál, jelezvén hogy a király vágya teljesen kész van.
27. Az pedig mikor fogadta, megdöbbent a törvénysértő kivonuláson, a teljes tudatlanság ragadta meg és tudakolta, hogy mi ez a dolog, amiért ezt neki szorgalmatossággal teljesítik.
28. Ez pedig a mindenek uralkodó Isten cselekvéséből volt, ki az elméjére feledést bocsátott [azokra vonatkozóan], melyeket korábban kigondolt magának.
29. Hermon és a király minden barátja figyelmeztette őt: „A vadak és a sereg elkészült, ó király, a te előzetes gondos akaratod alapján!”
30. Az pedig a mondottakon betöltetett keserű haraggal, mivel Isten gondviselése által ezekről teljes értelme szétszóratott, mereven nézve fenyegetéssel mondta:
31. „Ahány szülő vagy szolgák magva hozzám jönne, bőséges lakomaként a szörnyű vadállatoknak elkészíttessen azok helyett, akik hozzám feddhetetlenek és elődeim felé bizonyították teljes szilárd hűségüket, különösen a júdeaiak közül.
32. Ámbár, ha téged nem szeretnélek az együtt való nevelkedésért és szolgálatodért, ezek helyett te fosztatnál meg az élettől.”
33. Így valójában Hermon váratlan veszélyes fenyegetést viselt el és kinézete és orcája megtöretett.
34. A barátok pedig mogorván egyenként fokozatosan eltávoztak, elbocsátva az egybegyűjtötteket, mindegyiket a saját foglalkozásába.
35. Amit a júdeaiak meghallva a királytól, a fenséges Istent, a királyok Királyát dicsérték, akitől ezt a segítséget nyerték.
36. Szokásuk szerint pedig a király felállva az egész asztaltársaságot felkérte, hogy forduljanak vidámságra.
37. Hermont pedig magához hívva fenyegetésekkel mondta: „Hányszor kell ezekről rendelkeznem, nyomorult?
38. Az elefántokat most is készítsd fel holnapra a júdeaiak elpusztítására.”
39 Rokon asztaltársai pedig csodálkozva bizonytalan elméjén ezeket hozták fel:
40. „Ó Király, meddig teszel próbára minket, mint bolondokat, hogy immár harmadszor rendeled el őket elpusztításra és ismét megfordítva a dolgot, láthatóan megszabadítod őket?
41. Amiért a város is, a várakozás miatt zűrzavarban van, és a zavargások sokasodása és a fosztogatás miatt is veszélyben forog.”
42. Amiért is, Falarisz királyhoz hasonlóan meggondolatlanságokkal telt el és a júdeaiak lelkének felügyelete felől való változást semmisnek tartva a legszilárdabb esküvel határozta el, hogy valóban haladéktalanul a sírba küldi őket a vadállatok lába által megkínozva.
43. Majd hadat fog indítani Júdea ellen tűzzel és vassal, hamar a földdel teszi egyenlővé. És templomukat, amelybe nem engedték bemenni és ahol áldozni szoktak tűzzel lerontva hamar pusztává teszi örökre.
44. Akkor a barátok és rokonok feloldódva nagy örömmel rendelkeztek a seregek felől, hogy a város legalkalmasabb helyén tartassanak.
45. Az elefántok vezetője a vadakat majdnem az esztelenség állapotába vitte bornak illatos italával, ami tömjénnel volt keverve, és azok ijesztő dolgokkal voltak felékesítve.
46. Virradat körül a város már megszámlálhatatlan sokasággal volt tele a lovaspályával szemben. A tömeg az udvarba bemenve az előtte álló királyt buzdította.
47. Akkor pedig istentelen szíve teljes súllyal, haraggal telt meg, a vadállatokkal együtt akart indulni sebezhetetlen szívvel, és hogy a maga szemével győződjön meg az említett emberek fájdalmas és nyomorúságos pusztulásáról.
48. Amint pedig meglátták a júdeaiak a kapun kimenő elefántokat és a kísérő fegyveres sereget, és meghallották a bömbölő zűrzavart,
49. azt gondolták, hogy elérkezett életük utolsó pillanata. A legszerencsétlenebb várakozásuk beteljesedése miatt átadták magukat a szánalmas sírásokra, megfordulva megcsókolták egymást, a rokonok átölelték egymás nyakát, a szülők gyermekeikre borultak és az anyák fiatal leányaikra. Mások pedig, akiknek újszülöttjeik voltak, még egyszer odahúzták a tejhez csecsemőiket.
50. Mindazonáltal, amikor megfontolták a segítségnyújtást, amit korábban kaptak az égből, a mellüktől elválasztották gyermekeiket, hogy egyetlen indulattal leboruljanak.
51. Felette nagy hanggal kiáltottak fel a minden hatalom Urához, kérlelve őt, hogy könyörüljön megjelenésével, mivel most már a sír kapujánál álltak.
6. Fejezet
1. Elezár pedig, aki egy nagyrabecsült férfi a papok vidékéről, aki már elnyerte az öregség korát és az élet mindenféle erényével volt felékesítve, maga körül lecsillapítván a véneket segítségül hívta a szent Istent, így imádkozott:
2. „Nagyhatalmú uralkodó Király, magasságos mindenható Isten, aki az egész teremtést könyörületességekben igazgatod.
3. Nézz le Ábrahám magjára, Jákob megszenteltetett gyermekeire, Atyám, néped megszenteltetett része idegen földben idegenként igazságtalanul elveszik.
4. Te, a kocsikkal bővelkedő Fáraót, Egyiptomnak ezen fejedelme előtt, aki törvénytelen szemtelenséggel és nagyotmondó nyelvével felfuvalkodott, gőgös seregével a tengerbe merítve elveszítetted, felhozva az irgalom világosságát Izrael nemzetségén.
5. Te, a megszámlálhatatlan seregekkel kérkedő Szanheribet, az asszírok hatalmas királyát, aki lándzsával az egész földet uralma alá hajtotta és felfuvalkodott szent városod ellen, súlyos beszédeket mondva dicsekvéssel és merészséggel, Te, ó Uralkodó, számos nemzetnek nyilvánvalóan megmutatva erőd összetörted.
6. Te, a Babilóniában való három barátokat, akik önkéntesen átadták lelküket a tűznek, mert az üres bálványokat nem szolgálták, a vörösen izzó kemencét harmatossá téve nekik, a veszedelemből kiszabadítottad, hogy hajuk szála sértetlen maradt, a lángot minden ellenségeikre ráküldted.
7. Te, az irigység által való vádolás miatt az oroszlánoknak a föld alá vettetett Dánielt, akit eledelként dobtak a vadállatoknak sértetlenül a fényre fölvitted.
8. És a tenger mélyében élő hatalmas hal gyomrában sorvadó Jónást egész háznépének is sértetlenül visszaadtad, ó Atyánk!
9. Most is, mindenek nagyon kegyelmes oltalmazója, mutasd meg magad hamar az arcátlannak Izrael nemzetéből, a gyűlölködő törvénytelen pogányok által, akik bántalmaznak.
10. Ha pedig lakhelyeinken istentelenségekbe gabalyodik életünk, megszabadítva az ellenség kezéből, Uralkodó, veszíts el végzettel.
11. Ne hagyd, hogy a hibás gondolkodásúak a téged szeretők pusztulása miatt a hiábavalóknak áldást mondjanak, mondván: „Az ő istenük sem szabadította meg őket”.
12. Te pedig, minden hatalmat és minden erőt birtokló Örökkévaló, most tekints le ránk! Könyörülj rajtunk, kik a gonoszok gőgje miatt jogtalan cselszövés következtében megöletünk.
13. Riaszd meg ma legyőzhetetlen erőddel a pogányokat, Te, aki becses hatalmat bírsz Jákob nemzetségének kiszabadítására.
14. Hozzád esdekel a kisdedek nagy sokasága és ezeknek szülei könnyek között.
15. Mutasd meg minden nemzetnek, hogy velünk vagy, Uram, és nem fordítottad el arcod tőlünk, hanem amint mondtad, hogy: „Az ellenségeik földjében sem hagyom figyelmen kívül őket” (3Móz. 26:44), így végezd be, Uram!”
16. Amint pedig Elezár befejezte az imádságot azonnal a király a vadállatokkal és teljes sereggel, nyerítések között a lovaspályára föllépett.
17. Látva ezt a júdeaiak nagy hangon kiáltottak föl az égbe, úgyhogy még a közeli hegyek is mintegy fuvolák visszhangoztak féktelen rémületet okozva a hadseregnek.
18. Akkor a nagydicsőségű Mindenható és igaz Isten kinyilvánítva szent orcáját, kinyitotta az égi kapukat, amelyekből dicsőséget zengve két rettenetes angyal szállt alá láthatóan mindeneknek, kivéve a júdeaiakat.
19. És szembeálltak és az ellenségek erejét betöltötték zűrzavarral és gyávasággal és mozdíthatatlan lábbilincsekkel kötözték meg őket.
20. És a király teste is borzongóvá lett, és méltatlankodó vakmerőségét a feledés elvette.
21. És a vadakat visszafordították a fegyveres kísérő seregekre és eltaposták őket és pusztították.
22. És a király haragja szánalomra változott és könnyekre a korábban kitalált terv miatt.
23. Meghallva ugyanis a kiáltást és felfogva, hogy mind a földön arccal lefelé fekszenek a pusztulásra, könnyekre fakadt haraggal a barátok ellen, akiket erőszakosan megfenyegetett mondván:
24. „Úgy uralkodtok már, mintha királyok lennétek, a türannoszokat is túllépitek kegyetlenségben. És engemet is, aki veletek jót tettem a fejedelemségtől; és lelkemet immár az élettől meg akarjátok fosztani, titokban kitalálva oly dolgokat, melyek a királyságnak semmiképpen sem használnak.
25. Ki az közülünk, aki elfogta azokat, akik vidékünk erődjeihez hűségesek voltak, indokolatlanul eltávolítva mindegyiket egy helyre gyűjtötte?
26. Ki az, aki ilyen jogtalan kínzásoknak tette ki azokat, akik kezdettől jóakarattal voltak mihozzánk, elviselve minden nemzetet és sokszor a rossz emberek rosszaságait is veszedelemmel?
27. Oldozzátok el, oldozzátok el az igazságtalan bilincseket! A sajátjukba békével küldjétek el őket, és a korábban elvégzettekért kérjetek bocsánatot.
28. Bocsássátok el az élő Isten, az égi Mindenható fiait, aki elődjeinktől mostanáig zavartalan nyugalmat adott a mi ügyeinknek dicsőséggel.”
29. A király tehát ezeket mondta. Akiket pedig eloldottak azon nyomban szabadító Istenüket áldották, mivel éppen most menekültek ki a halálból.
30. Majd a király a városba megtérve a jövedelmek feletti tiszttartóját hívatta, s megparancsolta, hogy mind a borokat, mind a lakomázáshoz szánt többi dolgot a júdeaiaknak juttassa, hét napig válassza külön őket arra a helyre, ahol jónak látták, hogy elpusztítsák őket, ugyanott vegyék át örömmel szabadulásukat ünnepelve.
31. Akkor, akik előbb szégyenletesek és az sírhoz közellevők voltak; sőt, mintegy már abba járók, a keserű és leggyászosabb végzet helyett a szabadítás ünnepét ülték, pedig már romlásuknak és koporsóiknak rendelt helyét örömmel telve osztották ki az asztaltársak.
32. Befejezve pedig a legsiralmasabb siratóénekek éneklését, ősi éneküket emelték fel a Szabadítónak és dicsérték azt az Istent, aki csodákat művel. Mind a siránkozást, mint a jajgatást egészen elvetve maguktól a békesség jeleként táncot jártak.
33. A király pedig ezek okán hatalmas társaságot gyűjtve egybe szüntelen nagy pompával adott hálát az égbe a váratlan szabadulás miatt, amit átélt.
34. Akik korábban azt hitték, hogy a júdeaiak megsemmisülnek és a madarak eledelévé válnak, és akik örömmel állították össze jegyzéküket bánkódtak, mivel szégyellték ezeket magukban és bátorságuk tüze dicstelenül kialudt.
35. A júdeaiak is, amint már korábban említettük, vidám hálaadások közepette jókedvű táncot jártak és folytatták a hangszeres dicséretet.
36. És ezek miatt közönséges határozattal elvégezték, hogy jövevénységüknek minden idejében, az előre meghatározott napokat vidámságnak szentelik, nem az ivászat és a falánkság kedvéért, hanem az Istentől nekik adott szabadulásért.
37. Felszabadításuk kérvényével fordultak a királyhoz, engedélyt kérve, hogy sajátjukba visszatérjenek.
38. Följegyzésük pedig Pachon [hónap] huszonötödikétől Epifi [hónap] negyvenedikéig tartott, összesen negyven napon keresztül; elvesztésüket pedig Epifi ötödik napjától a hetedikig, három napig tették.
39. Amely napokban a mindeneken Uralkodó nagyon dicsőségesen megmutatta irgalmát, botlás nélkül őket egyszerre megszabadította.
40. Lakmároztak pedig a király által juttatottakból egészen a tizennegyedik napig, amelyen a felszabadításukról való kérelmet is benyújtották.
41. Hozzájárulva pedig a király, a városok minden parancsnokainak a következő levelet írta, nagylelkűen nagy buzgalmat bírva:
7. Fejezet
1. „Ptolemaiosz Philopatór király az Egyiptom szerte lévő parancsnokoknak és mindeneknek, akik ügyeink fölé vannak rendelve. Üdvözlet és jó egészség!
2. Mi magunk is megerősödtünk és gyermekeink is velünk jó egészségnek örvendenek, mivel a nagy Isten irányítja ügyeinket, ahogy előre elvégeztük.
3. A jelenlevő barátok közül néhányan gonoszlelkűségük miatt meggyőztek minket, hogy gyűjtsük egybe királyságunk alatt levő összes júdeaiakat, hogy mint összeesküvőket fogságra vetve a lázadók büntetését mérjük rájuk.
4. Azt hozták fel érvként, hogy ügyeink soha nem lesznek szilárdak, míg ezt nem sikerülne elérni, mivel ezek az emberek minden nemzet felé rosszindulattal vannak.
5. Akik foglyokként vezették őket erőszakkal, mint a rabszolgákat, sőt inkább úgy, mint összeesküvőket, mindenféle vizsgálat és alapos ellenőrzés nélkül kezdték öldösni őket, a szkíták vadságánál nagyobb durvaságot hordozva magukban.
6. Mi pedig a minden ember felé való kegyelmességünk szerint keményen megfenyegettük őket, ezeknek (nagy nehezen!) életet ajándékozva és megismerve az égi Istent, aki biztosan védelmezi a júdeaiakat, és mint atya a gyermekeiért folyamatosan harcol.
7. És figyelembe véve az irántunk való szilárd barátságot, amit viselnek, és elődeink felé való jóakaratot, ezoknál fogva jogosan engedtünk el bármiféle vádló okot.
8. És megparancsoltuk nekik, hogy mindegyikük térjen vissza saját otthonába, senki sehol nem árthat nekik, vagy nem hibáztathatja őket ezek miatt szavaival.
9. Tudjátok meg ugyanis, hogy ha bármi rosszat teszünk ármánykodva ezen emberek ellen vagy ha megsértjük őket, minden esetben nem ember ellen szegülünk, hanem a minden hatalmon uralkodó legfőbb Isten ellen, Ő lesz cselekedeteink bosszulója, mindenkor, mindenben bekövetkezik majd ellenünk. Legyetek jó erőben!”
10. Amikor megkapták a levelet nem igyekeztek azonnal eltávozni, hanem kérelmet nyújtottak be azok felől, akik a szent Istentől a júdeaiak törzséből önkéntesen elpártoltak, és hogy megbüntessék azokat, akik Isten törvényét meggyalázták.
11. Ragaszkodtak ahhoz, hogy azok, akik áthágták az isteni rendeleteket a has érdekében, soha ne legyenek velük jóindulatúak, se a király dolgait ne [intézhessék].
12. Az pedig felismerve igaznak nyilvánította őket és intve büntetlenséget adott mindegyiknek abban, hogy az Isten törvényének megrontóit bátorsággal kiirtsák királysága minden helyén, minden királyi meghatalmazás és felülvizsgálat nélkül.
13. Akkor megtapsolták őt, amint illő volt, és ezeknek papjai és az egész sokaság Halleluját kiáltva örömmel távozott.
14. Így útközben is, akik kezükbe kerültek, akik a népből beszennyezték magukat, azokat megbüntették és nyilvános megszégyenítéssel megölték.
15. Azon a napon több mint háromszáz férfit öltek meg, és vigasságot tettek örömmel leigázva a szentségtörőket.
16. Azok pedig, akik Istenhez halálig ragaszkodtak, a szabadulás teljes gyümölcsét elnyerve, kimentek a városból mindenféle illatos virágokkal megkoszorúzva, örömmel, kiáltással és dicsérettel és mindenféle dallamos himnusszal hálát adtak atyáik Istenének, az Örökkévalónak, Izrael Szabadítójának.
17. Ptolemaiszba menve pedig, amely a hely sajátossága miatt rodoforosznak (azaz rózsatermőnek) van nevezve, ahol közös szándékuk szerint a hajóhad hét napig várta őket,
18. ott megünnepelték szabadulásukat, mivel a király bőkezűen ellátta őket mindennel, ami a távozásukhoz szükséges volt, míg meg nem érkeztek saját otthonukba.
19. Amikor pedig kikötöttek illő hálaadások között békével, hasonlóképpen ott is megálltak. Úgy döntöttek, hogy ezeket a napokat mindaddig vidám ünnepként tartják, amíg idegenben élnek.
20. Oszlopot is állítottak szabadulásuk emlékére és imahelyet szántak az ünnepségük helyszínén. Egészségben és szabadságban mentek el nagy örömmel a tengeren és folyóvizeken házukba, megtartatva a király parancsa által,
21. és sokkal nagyobb hatalmat bírtak ellenségeik között, mint korábban, dicsőséggel és félelemmel. És senki hatalmával vagyonuktól meg nem fosztotta őket,
22. hanem mindenek az összeírásból visszanyerték sajátjukat, úgyhogy akinek volt valamije nagy félelemmel adta vissza nekik, mert a leghatalmasabb Isten tökéletes tetteket hajtott végre szabadításukért. Áldott legyen Izrael megmentő Istene mind örökkön örökké! Ámen.
Vége