Jób Testamentuma

I.

1. Jób, azaz Jóbáb beszédeinek könyve

2. Azon a napon mikor [Jób] megbetegedett [s] bevégezni készült házának igazgatását, magához hívta hét fiát és három lányát, akiket így neveznek: 3. Terszi, Khorosz, Hüón, Niké, Phorosz, Phiphé, Phruón, Hémera, Kaszia, Amaltheia, Kerasz. 4. Amikor tehát magához hívta gyermekeit, így szólt: „Gyűljetek körém, gyermekeim! Gyűljetek körém, hogy feltárjam előttetek, amit tett velem és mindent, ami csak történt velem. 5. Mert én, Jób, a ti atyátok, a legnagyobb kitartásban tűntem ki, ti pedig választott, előkelő nemzettség [vagytok], Jákobnak, anyátok atyjának magjából valók. 6. Én tudniillik Jákob testvérének, Ézsaunak fiaitól származom; a ti szülőanyátok, Dina [pedig Jákob] sarjadéka. Első feleségem ugyanis keserves halállal múlt ki előbbi tíz gyermekemmel együtt.
Hallgassatok meg hát gyermekeim, s én felfedem előttetek mindazt, ami történt velem.”

II.

1. „Én ugyanis Jóbáb voltam, mielőtt a Jób nevet adta volna nekem. 2. Előzőleg, amikor még Jobábnak neveztek, egy istenként tisztelt bálvány templomának közvetlen szomszédságában laktam, 3. s miközben alkalmam volt folyton szemlélni a neki szánt égőáldozatok bemutatását, egyre csak töprengtem: 4. „Ez volna vajon az az isten, aki megalkotta az eget, a földet és a tengert és minket, embereket? Miképpen tudhatnám meg ezt?”

III.

1. Egyik éjszakán, amint aludtam, erőteljes hang szólított meg [e hangnál is] erősebb fényben: „Jóbáb! Jóbáb!” 2. Válaszoltam hát: „Itt vagyok!” Ő pedig ezt mondta: „Kelj fel és én megjelentem neked: ki az, akit megismerni akarsz! 3. Ő akinek égő- és italáldozatokat hoznak, nem isten, hanem az Rágalmazó hatalma. Ezzel téveszti meg az emberi természetet.”
4. Amikor meghallottam ezt, hódolattal borultam ágyamra és így szóltam: 5. „Uram, aki azért jöttél, hogy megmentsd életemet, 6. [azt] kérem tőled, ha ez a hely csakugyan a Sátáné, s ő vezeti félre itt az embereket: hatalmazz fel arra, hogy odamehessek, megtisztíthassam az ő helyét, 7. és megtehessem, hogy italáldozatot többé ne ajánlhassanak föl neki. Ki az, aki megakadályozhatna engem? Hisz én uralkodom ez ország felett.”

IV.

1. A fényesség pedig így válaszolt nekem: „Ezt a helyet csakugyan megtisztíthatod; de akkor teljes egészében fel kell tárnom előtted mindazt, amit parancsára kell közölnöm veled.”
2. Én erre ezt mondtam: „Mindazt, amit csak megparancsolt nekem, szolgájának, meghallgatom, és meg is teszem.”
3. Ő pedig ismét válaszolt: „Ezt mondja : 4. Amint a Sátán helyének megtisztításába kezdesz, ő haraggal kel harcra ellened. Csupán egyvalamit nem tehet meg: hogy halált hozzon reád; viszont reád zúdít sokféle csapást. 5. Megfoszt javaidtól, gyermekeidet meggyilkolja; 6. de ha kitartasz, nevedet az idők végéig híressé teszem minden földi nemzedék előtt. 7. Akkor majd fordítok [sorsodon]: ismét birtokolni fogod javaidat, kárpótlásod kétszeres lesz, 8. hogy megtudd, nem részrehajló [ ], jóval fizet kinek-kinek, aki engedelmeskedik neki; 9. a feltámadáskor pedig [életre] kelt. 10. Ugyanis olyan leszel, mint egy ökölvívó, aki ütéseket osztogat és tűr el, és [így] nyeri el a koszorút. 11. Akkor megtudod, hogy igazságos, és megbízható és erős is , aki megerősíti az ő kiválasztottait.

V.

1. Én pedig, gyermekeim, ezt válaszoltam neki: „Halálig kitartok, és semmiképpen sem fogok meghátrálni!” 2. Ezután az angyal pecséttel jelölt meg és eltávozott tőlem.
Én akkor, gyermekeim, felkeltem a következő éjszaka, magam mellé vettem ötven szolgát, elmentem a bálvány templomához, földig romboltam, 3. s amit visszatértem házamba, sürgősen rendelkeztem a kapuk biztonságos őrizete felől.

VI.

1. Hallgassatok hát meg, gyermekeim, és csodálkozzatok! 2. Tehát: amint bementem házamba és biztosítottam a kapuk őrizetét, megparancsoltam kapuim őrizőinek: 3. „Ha keresne ma valaki, ne jelentsétek be nálam, hanem ezt mondjátok: Nem ér rá, mivel sürgős intéznivalója akadt odabent.”
4. Míg né bent tartózkodtam, a Sátán koldusnak álcázta magát, kopogtatott a kapun, 5. és így szólt a kapunál álló [szolgáló]lányhoz: „Jelentsd Jóbnak, hogy ezt üzenem: Találkozni szeretnék veled.” 6. A kapunál álló [szolgáló]lány pedig bejött hozzám, elmondta ezeket nekem, és ilyen üzenetet vett át tőlem: „Tudasd vele, hogy most nem érek rá.”

VII.

1. Amikor a Sátán ezt meghallotta, elment, vállára rongyos ruhát terített, majd ilyen szavakkal tért vissza a kapunál álló [szolgáló]lányhoz: 2. „Ezt mond meg Jóbnak: Saját kezedből adj kenyeret nekem, hogy ehessem.” 3. Én pedig megperzselődött kenyeret nyújtottam át a [szolgáló]lánynak, hogy azt adja neki, és ezt üzentem: 4. „Ne is várd, hogy saját kenyereimből egyél, mert számomra idegen vagy.”
5. A kapunál álló [szolgáló]lány viszont szégyellte odaadni neki a megperzselődött és hamuszínű kenyereket, [6] s mivelhogy nem ismerte fel benne magát a Sátánt, a saját, szép kenyerei közül vett egyet, és odaadta neki. 7. Ő átvette, de tudta, hogy mi történt, és ezt mondta a szolgálólánynak: „Te haszontalan rabszolga! Menj és hozd ide a nekem szánt kenyereket! Azt, amit átvettél! 8. A szolgálólány keservesen sírásra fakadt és így szólt: „Bizony, helyesen mondod, hogy haszontalan rabszolga vagyok! 9. Mert ha nem az volnék, akkor úgy cselekedtem volna, ahogy gazdám rendelte el nekem.”
Akkor a szolgálólány visszatért, előhozta neki a megperzselődött kenyereket, és ezt mondta: „Így szól az én uram: 10. Kenyereimből soha többé nem eszel, mivel számodra idegen maradok. 11. Most is csak azért adtam neked ezt [a kenyeret], nehogy vád alá essem amiatt, hogy semmit nem nyújtottam egy kéregető ellenségnek.”
12. Amikor a Sátán meghallotta ezt, visszaküldte hozzám a szolgálólányt s ezt üzente: „Amilyen égett ez a kenyér, ugyanilyenné teszem testedet is. Mert visszajövök egy órán belül és elpusztítalak.” 13. Én pedig így válaszoltam neki: „Tedd, amit tenned kell! Mert ha szándékozol valamit reám hozni, készen állok: alávetem magam annak, amit reám mérsz.”

VIII.

1. Amikor eltávozott tőlem [a Sátán], a mennyboltozat alá ment, 2. s -t esküvel kötelezte arra, hogy hatalmat kapjon javaim felett. 3. Amint pedig megkapta a hatalmat, [vissza]jött és elragadta minden gazdagságomat.

IX.

1. Figyeljetek hát, mert példaként fogom feltárni előttetek, mindazt, ami velem történt, és amit magamra vállaltam.
2. Volt ugyanis százharmincezer juhom, 3. és ezekből hétezret abból a célból különítettem el s nyírattam, hogy árvák és özvegyasszonyok, szegények és tehetetlenek ruházatát biztosítsam. Juhaimat nyolcszáz egyedből álló kutyafalkám őrizte, és volt emellett még kétszáz házőrző kutyám.
4. Hétezer tevém is volt, és ezek közül is kijelöltem háromezret, hogy ezeket munkára [használhassák] minden településen; 5. s miután javakkal felmálházva menesztettem őket a városokba és a falvakba, elrendeltem: úgy menjenek, hogy e [javakat] ajándékként kell átadni minden tehetetlennek, szűkölködőnek és özvegyasszonyoknak.
6. Volt még száznegyvenezer legelő nőstény szamaram. Ezekből is elkülönítettem ötszázat, és meghagytam, hogy csikóikat tegyék pénzzé, ezt pedig adják a szegényeknek és szükségben levőknek.
7. Jöttek is hozzám mindannyian [és] minden tartományból, hogy találkozzanak velem. Házam négy kapuja pedig nyitva állt. 8. Én pedig ismételten meghagytam cselédeimnek, hogy tartsák nyitva ezeket, éspedig ilyen céllal: ha netalán valakik, akik alamizsnát kéregetnek, úgy érkeznének, hogy meglátnak engem, amint éppen a kapuban ülök, s ha esetleg szégyenérzetük támadna, nehogy üres kézzel forduljanak vissza. Hanem amikor meglátnak, amint az egyik kapuban ülök, beléphessenek egy másik kapun, és annyit kapjanak, amennyire éppen szükségük van.

X.

1. Volt házamban harminc, kizárólag idegenek számára felállított asztal is. Nálam ezeket nem vitték ki [a nap] egyetlen órájában sem. 2. De az özvegyasszonyok számára is volt külön tizenkét asztalom; 3. és ha valaki idegen jött elém alamizsnát kérni, arra kényszerítettem, hogy fogyasszon terítékemből, még mielőtt megkapta volna azt, amire szüksége volt; 4. és azt sem engedtem meg, hogy üres kézzel lépjen ki ajtómon.
5. Volt háromezerötszáz pár igásökröm. Elkülönítettem közülük ötszáz párat és ezeket beállítottam szántani. Akik igénybe vették őket, bárhol annyit szánthattak velük mezejükön, amennyit azok csak megbírtak, 6. és az innét származó termést a szegények javára, [azaz] étkeztetésére kellett félretenni. 7. Ötven pékségem volt. Ezek közül némelyeket a nincstelenek asztalának szolgálatába állítottam.

XI.

1. Egynémely idegen is felfigyelt jóindulatomra, és arra vágytak, hogy ők is segítségemre legyenek a [szeretet]szolgálatban. 2. Voltak köztük olyanok is, akik valamikor bizonytalan anyagi helyzetbe kerültek, és semennyire nem tudtak költeni [erre]. Így hát el-eljöttek hozzám és ilyen szavakkal kérleltek: „Kéréssel fordulunk hozzád. Végezhetnénk mi is ezt a szolgálatot? Azonban nincs semmi jövedelmünk. 3. Légy könyörületes irányunkban is, és kölcsönözz nekünk valamennyi pénzt, hogy távoli városokba mehessünk, kereskedhessünk, és mi is gyakorolhassunk a [szeretet]szolgálatot a szegények között, 4. és hogy majd ez után fizethessük vissza, ami téged illet.
5. Amikor ezeket hallottam, én afelett ujjongtam, hogy ők teljes mértékben tőlem kapnak [pénzt] a nincstelenek ügyének rendezésére. 6. Készséggel vettem át költségvetésük jegyzékét, és annyit adtam nekik, amennyit csak akartak. 7. Zálogtárgyat sem igényeltem tőlük, hanem csak egy kölcsönözési iratot. 8. Így kereskedtek saját [vagyonommal].
9. Némelykor nyereséggel kereskedtek, és [ezt] átadták a nincsteleneknek. 10. Máskor pedig ismét csődbe jutottak. Így hát jöttek és ilyen szavakkal kérleltek: „Kérünk téged, légy türelmes hozzánk! Hadd nézzünk utána, miként is törleszthetnénk tartozásunkat.” 11. Én akkor késedelem nélkül előhoztam nekik az [adóssági] kötelezvényt, felolvastam azt, s míg rájegyeztem az adósságtörlés jelét, ezt mondta: „Minthogy a szegények ürügyén hiteleztem nektek, semmit sem veszek vissza tőletek.” 12. Adósomtól egyáltalán nem fogadtam el semmit.

XII.

1. Ha némelykor egy-egy jószívű ember jött hozzám és ezt mondta: „Én sem vagyok olyan helyzetben, hogy segíteni tudnék a szegényeken. Azonban azt szeretném, hogy legalább ma a te vendégségedben szolgálhassak fel a nincstelenek számára.” 2. Miután engedélyt kapott, segédkezhetett és ehetett is. Amikor pedig beesteledett és hazamenni készült, ilyen szavakkal bírtam rá arra, hogy fogadjon tőlem valamit: 3. „Úgy veszem észre, hogy olyan munkásember vagy, aki reméled és elvárod a béredet. El kell fogadnod azt.” 4. Tehát nem engedtem meg, hogy napszámos bére maradjon nálam, illetve házamban.

XIII.

1. A teheneket fejő emberek hiányában a tej elcsorgott a hegyek között, és a vaj átfolydogált útaimon. 2. Annyira sok barmom volt, hogy amikor elleniük kellett, a sziklák és hegyek között heveredtek le. 3. Miattuk a hegyek valóban tejtől habzottak és megszilárdult vajtömbökhöz lettek hasonlókká.
4. Kimerültek azok a szolgáim is, akik az özvegyasszonyok eledelét főzték, s míg a szegények 5. gond nélkül élhettek, ilyen szavakkal átkoztak: „Hát nekünk ki ad az ő húsos [eledeleikből], hogy jóllakhassunk?” 6. Holott én igen jóságos voltam.

XIV.

1. Volt hat zsoltár[könyvem] és egy tízhúrú hárfám. 2. Minden nap, miután az özvegyasszonyok elfogyasztották az eledelt, felkeltem, vettem a hárfát és játszottam nekik, ők pedig dicséretet énekeltek. 3. Ezzel a hárfával emlékeztettem őket Istenre, hogy dicsérjék -t. 4. Ha pedig olykor szolgálólányaim zúgolódtak, akkor is elővettem a húros hangszert és kárpótlásként hárfázni kezdtem. 5. Így tartottam vissza őket a hanyagságból eredő zúgolódástól.

XV.

1. A felszolgálásban nyújtott segédkezés után az én gyermekeim is magukhoz vették naponként eledelüket, 2. majd betértek idősebbik testvérükhöz, hogy vele vacsorázzanak. 3. Magukkal vitték három lánytestvérüket is. 4. A szükséges teendők a szolgálólányokat illették, miután tudniillik a fiaim is a felszolgáló férfiszolgákkal ültek asztalhoz.
Kora reggel tehát, amikor felkeltem, mindegyikükért áldozatot mutattam be külön-külön: háromszáz galambot, ötven kecskegidát és tizenkét juhoz. 5. A rendelkezésnek megfelelően megparancsoltam, hogy mindezeket a nincstelenek számára készítsék el, és ezt mondtam nekik: „Vegyétek magatokhoz ezt a rendelkezés szerinti felesleget, hogy könyörögjetek gyermekeimért. 6. Fiaim netalán vétkeztek előtt és megvető szavakkal így dicsekedtek: 7. ’Mi e gazdag embernek gyermekei vagyunk, ezek a javak pedig a mieink. 8. Miért is szolgáljunk [másoknak]?’” Mivelhogy utálatos a kevélység előtt. 9. Ezenkívül még egy kiszemelt bikaborjút is felvittem az Isten oltárára, ha fiaimnak netán valami gonosz gondolatuk támadt volna Isten ellen.

XVI.

1. Ezeket cselekedtem hét esztendőn át, az után, hogy az angyal megjelent nekem. 2. A Sátán majd [csak] akkor támadt reám irgalmatlanul, miután hatalmat kapott: 3. felperzselte az özvegyasszonyok felruházására rendelt hétezer juhot, a háromezer tevét, az ötszáz szamarat és az ötszáz pár igásökröt is. 4. Mindezeket ő maga prédálta fel, azzal a hatalommal, amelyet kapott ellenem. 5. Jószágaim megmaradt részét pedig polgártársaim ragadták magukhoz, azok 6. is, akikkel én jót tettem; most azonban szembefordultak velem és elrabolták barmaim maradékát. 7. Amikor hírül adták nekem, hogy vagyonom odaveszett, dicsőítettem Istent, és nem átkozódtam.

XVII.

1. Akkor a Rágalmazó, aki ismerte szívemet, ravasz tervet koholt ellenem. 2. Átváltozott a perzsák királyává, megjelent városomban, összegyűjtött minden ott élő gazembert, 3. és fenyegető hangon ekként szólt hozzájuk: „Ez a férfi, Jóbáb elpazarolta az ország minden javát és semmit sem hagyott hátra. [Mindent] odaadott a kéregetőknek, vakoknak és sántáknak, 4. sőt még a nagy istenség templomát is lerombolta és megsemmisítette az italáldozat helyét. Ezért én is annak megfelelően fizetek vissza neki, amit elkövetett az istenség háza ellen. Fogjatok hát össze és ragadjátok magatokhoz miden barmát és mindazt, ami az övé a földeken!” 5. Ők pedig ilyen szavakkal válaszoltak neki: „Van hét fia és három lánya. Ha netán más országokba menekülnének, és elterjesztenék felőlünk, hogy zsarnokokként viselkedünk, vajon nem szítanak majd lázadást és nem ölnek meg minket?” 6. Ő pedig ezt mondta: „Egyáltalán ne féljetek. Javainak nagyobb részét már elpusztítottam tűzzel, a többit zsákmánnyá tettem, és íme, gyermekeit is elpusztítom.”

XVIII.

1. Ezeket mondta, majd pedig elment, a házat gyermekeimre döntötte és megölte őket.
2. Amikor a polgártársak azt látták, hogy tényleg bekövetkezett az, amit mondott, reám támadtak, elüldöztek, és mindent elraboltak, ami a házamban volt. 3. Saját szememmel kellett látnom, hogy hitvány és becstelen férfiak [heverednek] asztalaimhoz és pamlagaimra. 4. Hangomat hallatni képtelen voltam, mert úgy elerőtlenedtem, mint egy asszony, akinek csípői elernyedtek a vajúdás fájdalmainak nagysága miatt. 5. Eközben főként az a harc elevenedett fel emlékezetemben, amit előre megjelentett számomra angyala által, valamint a nékem szóló elismerő szózat is. 6. Ahhoz [az emberhez] lettem hasonlóvá, aki azért akar [árut] szállítani egy városba, hogy megismerhesse annak gazdagságát, és hogy részt kaphasson annak dicsőségéből. 7. Miután a rakományt tengeri hajókra teszi, majd pedig kijut a nyílt vizekre, és meglátja a roppant hullámverést és az ellene forduló szeleket, a rakományt a tengerbe veti, mert ezt mondja: „Vesszen oda minden, csak jussak abba a városba, hogy a rakománynál és a hajónál is sokkal becsesebb javakat örökölhessek.” 8. Ekképpen mérlegeltem én is: az én javaim semmiség ahhoz a városhoz képest, amelyről az angyal beszélt nekem.

XIX.

1. Miután megérkezett az utolsó hírnök és felfedte előttem gyermekeim vesztét, igen nagy nyugtalanság vett erőt rajtam. 2. Ruháimat megszaggattam, és ezt kérdeztem a hírmondótól: „Hát te hogy menekültél meg?” 3. Akkor pontosan átláttam a történteket és felkiáltottam: „ adta, vette el! Amint -nak tetszett, úgy is történt! Legyen áldott neve!”

XX.

1. Miután tehát a Sátán minden vagyonomat elpusztította, megértette, hogy semmiképpen sem képes arra téríteni, hogy megvessen [ -t]. 2. Elment tehát és a testemet kérte -tól, hogy rajtam ejthessen sebet. 3. ekkor adott át az ő kezébe, hogy azt tehesse testemmel, amit csak akar [vele]. De nem adta meg neki, hogy hatalma legyen életem felett.
4. Amikor eljött hozzám, [éppen] trónomon ültem és gyermekeim elvesztése miatt gyászoltam. 5. Hatalmas szélrohamhoz hasonlított, és rámborította trónomat. Mivel nem tudtam kibújni alóla, három órát töltöttem trónom alatt; 6. és tetőtől talpig megvert iszonyatos sebekkel.
7. Nagy nyugtalanság és levertség közepette hagytam el a várost, és a trágyadombra telepedtem. 8. Testemet férgek rágták. Testem nedve és a gennyes folyások áztatták a földet. Számtalan féreg volt a testemben, 9. és ha egy féreg netán leesett, megfogtam és visszahelyeztem a helyére ezt mondva: „Maradj ugyanazon a helyen, ahova Parancsolód helyezett, [éspedig] mindaddig, amíg ezt meghagyta [neked].”

XXI.

1. Negyvennyolc esztendőt töltöttem el a trágyadombon, a városon kívül, sebektől elborítva, úgyhogy 2. – gyermekeim – saját szememmel láttam első feleségemet, amint – akárcsak egy rabszolgalány – addig hordozgatott vizet némely tekintélyes [ember] házába, míg csak kenyeret vásárolhatott, és [azt] elhozta nekem. 3. Én pedig bosszankodva mondogattam: „Jaj nekünk e város elöljáróinak gőgössége miatt! Hogy bánhatnak úgy feleségemmel, mint egy rabszolganővel?!” De aztán újra eszembe vettem a hosszútűrést.

XXII.

1. Tizenegy esztendő elteltével magától a kenyértől is megfosztottak: nem juttatták el hozzám, s csak nagy nehezen engedték meg feleségemnek, hogy hozzájusson a neki járó táplálékhoz. 2. Amit pedig kapott, megosztotta maga között és közöttem. Ilyenkor ezt mondogatta fájdalommal: „Jaj nekem! Nemsokára még kenyérrel sem lakhatok jól!” 3. Nem vonakodott kimenni a piacra, hogy a kenyérárusoktól addig kéregessen, míg kenyeret hozott nekem, és [így] ettem.

XXIII.

1. A Sátán tudta ezt és átváltozott kenyérárussá. 2. Történetesen úgy esett, hogy feleségem éppen hozzá ment kenyeret kérni, azt gondolva, hogy ember. 3. A Sátán ezt mondta neki: „Fizesd meg az árát és végy, amit csak óhajtasz!” 4. Ő pedig ezt válaszolta neki: „Honnan volna nekem pénzem? Nem tudod, milyen bajok szakadtak ránk? 5. Ha tehát könyörületes vagy, könyörülj rajtam, ha pedig nem, te lásd!” 6. Ő pedig ezt válaszolta neki: „Ha nem érdemeltétek volna a rosszat, nem is kaphattátok volna azt. 7. Ha tehát most nincs pénz a kezedben, add zálogba nekem hajadat, és elvehetsz három kenyeret. Tehát élhettek még három napot.” 8. Akkor ő így mérlegelt: „Hát mit nekem a haj az éhező férjemhez képest?”
9. Miután ennyire semmibe vette a haját, ezt mondta [Sátánnak]: „Állj neki, vágd le!” 10. Akkor az mindenki szeme láttára ollót fogott, levágta a haját, és adott neki három kenyeret. 11. Ő pedig fogta és elhozta [a kenyereket] nekem. A Sátán követte őt az úton, s míg titokban [utána] ment, gondolatait más irányba terelte.

XXIV.

1. Mihelyt feleségem felém közeledett, hangos zokogással ezt mondta: „Jób, Jób! Meddig üldögélsz még a trágyadombon, a városon kívül, arra gondolva: ‘Még csak egy kis ideig!’ – és várod szabadulásod reménységét? 2. Én pedig, a kódorgó nő és szolga egyik helyről a másikra ténfergek. Ezért emléked kiveszett a földről: méhemnek fiai és leányai, akikért üggyel-bajjal hiába fáradoztam. 3. Te magad pedig férges rothadásban ülsz, miközben a szabad ég alatt virrasztasz. 4. Úgyszintén én is, a nyomorult megkeseredve dolgozom éjjel és nappal is, míg csak sikerül kenyeret vinnem neked. 5. Mert már a magam táplálékához is csak nagy nehezen jutok, és ezt megosztom magam között és teközötted, 6. miközben e fölött töprengek: nem elég számodra, hogy bajban vagy, hanem még kenyérrel sem lakatsz jól.
7. Úgyhogy erőt vettem magamon és szégyent félretéve a piacra mentem, 8. noha bosszankodtam amiatt, hogy nem illő ezt tennem. Az árus ezt mondta nekem: „Add a pénzt és kapni fogsz kenyeret.” 9. Én pedig feltártam előtte kétségbeesett helyzetünket, majd ezt hallottam tőle: „Asszony! Ha nincs pénzed, ajánld fel hajadat és vehetsz három kenyeret. Talán élni fogtok még három napot.” Akkor belefásulva ezt mondtam neki: „Állj neki! Nyírj meg!” Így aztán neki is állt az ollóval: gyalázatos módon, a piacon vágta le hajamat az ott álló tömeg ámulatára.

XXV.

1. Ki ne kérdezné döbbenettel: Ez Szitisz, Jób felesége?
2. Akinek legbelső helyiségét tizennégy kárpit oltalmazta, és akit bevetettek hozzá, ajtótól ajtóig [haladt], mígnem méltóvá tétetett kegyeire?
3. Most haját kenyerekre cseréli el.
4. Felmálházott tevéi a nincstelenek vidékeire fuvaroztak javakat, hogy
most haját adja cserébe kenyerekért.
5. Íme, az, akinek házánál hét, folyamatosan megterített asztal volt, amelyek mellett a nincstelenek és mindenféle idegen evett,
most eladja a haját kenyerekért.
6. Lám, kinek voltak arany és ezüst lábmosó edényei?
Most pedig mezítláb gyalogol a földön,
de még a haját is elcseréli kenyerekért.
8. Nézd őt, akinek arany és ezüst ágyai voltak,
most pedig eladja haját kenyerekért.
9. „Jób, Jób! Bár általában még sok mondanivalóm volna, röviden összefoglalom neked: 10. Csontjaim összetörtek erőtlenség miatt. Kelj hát fel, fogd a kenyereket és lakj jól! Azután mondj valamit ellen és halj meg! Én pedig megszabadulok a testi szenvedésed okozta fásultságtól.”

XXVI.

1. Én ezt válaszoltam neki: „Lásd, én tizenhét esztendeje állhatatosan kitartok a csapásokban, elfogadom a testemben levő férgeket; 2. de a szenvedések mégsem terhelték le lelkemet annyira, mint [ezek] a szavak, amelyeket mondtál: ’Mondj valamit ellen és halj meg!’ 3. Ezeket is elviselem teljes egészükben; és te is elviseled mind a gyermekeink, mind pedig vagyonunk elvesztését. Azt akarod, hogy mondjunk valamit   ellen, hogy ezáltal elidegenüljünk attól a nagy gazdagságtól? 4. Miért nem emlékezel arra a sok jóra, amelyben részünk volt? Ha tehát a jót elfogadtuk kezéből, a rosszat ne tűrjük el? 5. De igen! Legyünk hát hosszútűrők mindaddig, míg könyörül rajtunk és irgalmaz nekünk.
6. Hát nem látod a Sátánt, amint hátad mögött áll, és összezavarja gondolataidat, hogy engem is félrevezess? Ugyanis azt akarja, hogy olyannak bizonyulj, mint azon balga asszonyok egyike, akik megingatták férjük egyenességét.”

XXVII.

1. Én viszont a Sátán felé fordultam, aki a feleségem háta mögött volt, és ezt mondtam neki: „Jöjj csak elő! Ne rejtőzködj tovább! Vajon az oroszlán megmutathatja-e erejét a ketrecben? Vajon a madár röpülhet-e, míg a kosárban van? Jöjj ki hát és hadakozz velem!”
2. Akkor előjött a feleségem mögül, és amint előállt, jajgatásba kezdett ilyen szavakkal: „Nézd, Jób, feladom és visszavonulok tőled, noha te testi [lény] vagy, én pedig szellem vagyok. Ámbár te vagy csapások alatt, nekem van részem nagy kellemetlenségben. 3. Ugyanis olyan módon léptél elő, akárcsak egy birkózó a másik birkózó ellenében: egyikük leteperte a másikat, és a felső úgy némította el az alsót, hogy teletömte a száját homokkal, 4. majd annak, aki alatta volt, minden tagját összetörte. De miután ő kitartóan tűrte ezt és nem adta meg magát, ezennel a felső kiáltott hangosan. 5. Ekképpen voltál te is alul és csapások alatt, Jób. De felülmúltad birkózási fogásaimat, amelyeket ellened alkalmaztam.”
6. A Sátán ezennel megszégyenítve távozott tőlem három esztendőre. 7. Most tehát, gyermekeim, legyetek ti is hosszútűrők mindenben, ami reátok következik, mert a hosszútűrés mindennél erősebb.

XXVIII.

1. Miután húsz évet töltöttem az engem ért csapás alatt, 2. és meghallották a királyok, hogy miken mentem keresztül, mindegyik felkerekedett és eljött hozzám a maga országából, hogy meglátogasson és vigasztaljon. 3. Amikor azonban közeledtek, nem ismertek rám távolról, s miközben megszaggatták ruháikat és port szórtak magukra, óbégatva siránkoztak. 4. Hét nap és hét éjjel ültek mellettem és egyikük sem szólt hozzám. 5. De nem állhatatosságuk miatt maradtak szótlanok, hanem azért, mert e szerencsétlenségek előtt úgy ismertek meg, mint aki nagy gazdagságban élek. Tudniillik, amikor a drágaköveimet kezdtem előhozni nekik, álmélkodtak, és tapsolva ezt mondták: „Ha mi, királyok mindhárman egybegyűjtenénk vagyonunkat, még az sem érne fel a te királyságod híres köveivel.” 6. Ugyanis Napkeleten mindenkinél előkelőbb voltam.
7. Amikor Auszitiszbe érkeztek, kérdezősködtek a városban: „Hol van Jóbáb, egész Egyiptom királya?” Tudtul is adták nekik felőlem: 8. „A trágyadombon ül, a városon kívül, hiszen húsz esztendeje nem járt a városban.” 9. Aztán tovább érdeklődtek vagyonom felől, és világossá vált előttük minden, ami velem történt.

XXVIX.

1. Miután ezeket hallották, a lakosokkal együtt mentek ki a városból, 2. s míg némely polgártáram reám mutatott, hogy én vagyok az, addig a többiek ennek ellenkezőjét állították, hogy [tudniillik] én nem lehetek Jóbáb. 3. Egyszóval: miközben ők tovább bizonytalankodtak, hozzám fordult Elifáz, a témániak királya és ezt kérdezte: „Te vagy-e Jóbáb, a mi királytársunk?” 4. Én pedig sírásra fakadtam, fejemre port szórtam, és fejem csóválásával adtam tudtukra, hogy „Én vagyok.”

XXX.

1. Amikor meglátták, hogy fejemet csóválom, erejük cserbe hagyta őket és a földre estek. 2. Még seregeik vitézei is megrémültek, amikor azt látták, hogy a három király szinte halottként elterülve fekszik a földön három órán át. 3. Ez után felálltak és ezt mondták egymásnak: „Nem hisszük, hogy ő volna!” 4. Azután leültek. Hét napon át értékelgették helyzetemet, megvitatták állatállományom és vagyonom [sorsát], majd ezt mondták: 5. „Nemde tudomást szereztünk arról, mily sok jót küldetett szerte a falvakba és a városok környékére, hogy szétosszák azt a nincstelenek között, nem is beszélve arról, amit házában osztogatott szét? Most tehát mi módon zuhanhatott ennyire gyógyíthatatlan állapotba?

XXXI.

1. Miután így töprengtek hét napon át, Elifáz felszólalt és ezt mondta királytársainak: „Közeledjünk hozzá és hadd vizsgáljuk meg alaposan, hogy tényleg ő az, vagy nem.”
2. Minthogy félstadionnyi távolságra voltak tőlem testem bűze miatt. Felkeltek hát és úgy közeledtek felém, hogy illatszereket vittek kezükben. 3. Hozzájuk csatlakoztak vitézeik is és tömjént hintettek körém, hogy [a királyok] közelebb jöhessenek hozzám, 4. és három napig folyton csak hordták a tömjént.
5. Amikor közelembe kerültek, Elifáz ilyen szavakkal fordult hozzám:
„Te vagy-e Jóbáb, a mi királytársunk?
Te vagy-e az, aki hajdan olyan nagy hírnévnek örvendhettél?
Te vagy-e az, aki olyan voltál, mint az éjfélkor fénylő Hold és a csillagok?”
6. Én pedig ezt válaszoltam: „Én vagyok az!”
7. Így aztán keserves sírásra fakadt, fennhangon királyi siratóénekbe kezdett, 8. miközben a refrént a többi király és a vitézek is énekelték.

XXXII.

1. Halljátok hát Elifáz siralmát! Ő felfedi Jób gazdagságát mindenki előtt:
2. „Te vagy az, te vagy az, aki a nincstelenek felruházására rendelted a hétezer juhot:
Hová lett hát trónod dicsősége?
Te vagy az, aki arra rendelted a háromezer tevét, hogy javakat szállítsanak a szegényeknek:
Hova lett hát trónod dicsősége?
3. Te vagy az, ki arra rendelted az ezer ökröt, hogy szántsanak a szegényeknek:
Hova lett hát trónod dicsősége?
4. Te vagy az, kinek ágyai aranyból voltak, most viszont trágyadombon ülsz:
Hova lett hát trónod dicsősége?
5. Te vagy az, kinek trónja drágakövekből készült, most pedig hamuban ülsz:
Hova lett hát trónod dicsősége?
6. Hát ki mert szembeszállni veled gyermekeid körében?
Hisz olyan voltál mint faág, amely illatos almát terem:
Hova lett hát trónod dicsősége?
7. Te vagy az, aki felállítottad a hatvan asztalt a nincstelenek számára:
Hova lett hát trónod dicsősége?
8. Te vagy az, ki (a gyülekezet) illatszeres füstölőedényeit tartottad, most pedig bűzben ülsz:
Hova lett hát trónod dicsősége?
9. Te vagy az, kinek arany mécsesei voltak ezüst mécstartókon, most pedig a holdvilágra vársz:
Hova lett hát trónod dicsősége?
10. Te vagy az, akinek kenőcsei tömjénfából készültek,
most pedig szükségben vagy:
Hova lett hát trónod dicsősége?
11. Te vagy az, aki kinevetted azokat, akik igazságtalanságot követtek el és vétkeztek,
most pedig gúnyolódás tárgya lettél:
Hova lett most trónod dicsősége?
12. Te vagy Jób, ki oly nagy hírnévnek örvendhettél:
Hova lett most trónod dicsősége?”

XXXIII.

1. Elifáz hosszúra nyújtotta siralmát, melyre királytársai refrént énekeltek, úgyhogy nagy nyugtalanság támadt. 2. Ami azután megszűnt a lárma, Jób ekként szólt hozzájuk: „Hallgassatok! Most megmutatom néktek trónomat és annak dicsőséges ékességét is: [dicsőséges ékessége] ott van a szentek között.
3. Az én trónom túlvilági,
s ennek dicsősége és ékessége az Atya jobbja felől van.
4. Az egész világ el fog múlni, dicsősége is elenyészik,
és akik hozzá ragaszkodnak, ott lesznek majd romjai között.
5. De számomra megvan a trón a szent földön,
és dicsősége megmarad a változatlan világban.
6. A folyók bizony kiszáradnak
és hullámaik kevélysége az alvizek mélységeibe süllyed.
7. Az én országom folyamai, ahol az én trónom áll,
soha ki nem száradnak, el sem tűnnek,
hanem mindörökre megmaradnak.
8. Ezek a királyok le fognak tűnni, a kormányzók is eltűnnek,
dicsőségük és dicsekvésük pedig olyanná lesz, akár a tükör;
9. de az én országom örökkön-örökké fennmarad,
s dicsősége és ékessége ott van az Atya szekerein.”

XXXIV.

1. Amikor ezeket mondtam nekik, hogy elhallgassanak, 2. Elifáz haragra gerjedt és így szólt a többi barátjához: „Van-e valami haszna annak, hogy így, hadseregeinkkel jöttünk ide vigasztalni őt?” 3. És lám, ő tesz szemrehányást nekünk! Ezért hát térjünk vissza országainkba. 4. Férges nyomorban és bűzben ül, és még most is ő kerekedne fölénk, amikor így szól: ’Országok tűnnek el és uralkodóik is.’, s lám, ő mondja nekünk: ’az én országom örökkön-örökké [fennmarad].’
5. Ekkor Elifáz nagy felháborodással felállt, nagy bosszúsan hátat fordított nekik és ezt mondta: „Én el fogok menni! Mert azért jöttünk, hogy vigasztaljuk őt, és éppen most semmisített meg minket vitézeink előtt.”

XXXV.

1. Akkor Bildád kézen fogta őt és ezt mondta: „Nem így kell szólni egy olyan emberhez, aki nem pusztán csak kesereg, hanem sok csapás miatt szened! 2. Íme, mi, akik teljesen egészségesek vagyunk, nem bírtunk hozzá közeledni a bűz miatt, hanem csak [az ennél] még erősebb illat segítségével. 3. Elifáz, te teljesen elfelejted, mennyire odavoltál azon a két napon, amikor betegeskedtél? 4. Most tehát tanúsítsunk türelmet, hogy megtudhassuk, milyen állapotban van: netalán elhagyta volna a józan esze? Esetleg korábbi bolondságára emlékezett, és lelkét megszállta a döbbenet? 5. Hát ki ne zavarodna meg és háborodna meg, aki csapások alá kerül? 6. De engedd meg nekem, hogy közelebb menjek hozzá, és meg fogom tudni, milyen állapotban van.”

XXXVI.

1. Akkor Bildád felkelt, közelembe jött és ezt kérdezte: „Te vagy-e Jób?” Én így feleltem: „Igen.” 2. Erre ő ezt kérdezte: „Vajon nyugton van e a lelked?” 3. Én pedig ezt válaszoltam: „A földiekkel ugyan már nincs kapcsolatban, mivel a föld bizonytalan, és az is, ami benépesíti azt; lelkem azonban a mennyeiekkel van kapcsolatban, mivel a mennyekben nincs nyugtalanság.”
4. Erre Bildád így válaszolt: „Tudjuk, hogy a föld bizonytalan, mivelhogy időről időre változik: némelykor helyes irányba halad, s ilyenkor békességet nyújt, s van, amikor hadat visel. 5. A mennyről pedig azt halljuk, hogy szilárd alapokon áll. De ha valóban eszednél vagy, kérdezni fogok tőled valamit. 6. Ha az első [kérdés]re értelmesen válaszolsz, egy másodikkal is rádkérdezek, és ha jól megalapozott választ adsz nekem, nyíltan fel fogjuk ismerni, hogy nem hagyott el a józan eszed.”

XXXVII.

1. Ő tehát újra megkérdezett: „Kiben reménykedsz te?” 2. Én pedig ezt mondtam: „Az élő Istenben.” 3. Akkor ismét megkérdezett: „Ki fosztott meg javaidtól? Illetve: ki bocsátotta reád e csapásokat?” 4. Én pedig ezt válaszoltam: „Isten.” 5. Erre újból hozzám fordult ilyen szavakkal: „Istenben reménykedsz-e? Hogy is van akkor? Úgy véled, hogy igazságtalanságot követett el, amikor rádhozta e csapásokat, illetve megfosztott javaidtól? 6. Ha adott és elvett, egyáltalán nem kellett volna adnia semmit. Egy király sohasem bánik méltatlanul a saját katonájával, aki derék módon visel hadat vele. 7. Ezekre válaszolj nekem, Jób!” [Én ezt feleltem:] Ki az, aki valaha is felfoghatja -nak és az ő bölcsességének mélységeit? Vagy mer-e valaki igazságtalanságot tulajdonítani -nak?
8. Ő megint így szólt hozzám: „Amennyiben nyugton vagy és józan ítélőképességed [is] megvan, magyarázd hát meg: miért látjuk egyfelől azt, hogy a Nap keleten kel és nyugaton száll alá; másrészt pedig, amikor kora reggel ismét felkelünk, a nyugaton alászállt [Napot] ismét ott találjuk keleten, amint éppen felkel? Oktass hát engem ezekre, ha te vagy az Isten szolgája.”

XXXVIII.

1. Én így válaszoltam ezekre: „Az ítélőképesség kétségkívül megvan bennem, és a lelkem is nyugton van. Hát miért ne hangoztatnám nagyságos dolgait? Vagy talán merőben vétkezne szájam ellen? Semmiképpen nem!
2. Ugyanis kik vagyunk, hogy testiek lévén mennyei dolgokba avatkozzunk, úgy, mint akiknek föld és por jut osztályrészül?
3. Hogy tehát megtudjátok: nyugton van a lelkem, halljátok meg, amit kérdezek tőletek. Az eledel a szájon keresztül megy be, és a vizet ismét csak ugyanaz a száj issza meg, s ez is majd ugyanazon a torkon át jut tovább. Amikor pedig mindkettő alámegy az árnyékszékbe, elkülönülnek egymástól. Ki választja szét ezeket?”
4. Bildád ezt válaszolta: „Nem tudom.”
5. Én ismét kérdést intéztem hozzá: „Ha tehát nem érted a test működését, miként érted majd meg a mennyei dolgokat?”

6. Ekkor Cofár is közbeszólt: „Nem azt kutatjuk, ami meghalad minket, viszont azt akarjuk megtudni, hogy vajon nyugton vagy-e; és íme, valóban megtudtuk, hogy elméd nem zavarodott meg. 7. Nos óhajtanál-e valamit, amit megtehetnénk érdekedben? Mert nézd, mindhárman magunkkal hoztuk országunk orvosait. Akarsz-e, hát kezelésükben részesülni? Bizonyára fel fog üdíteni.” 8. Én azonban így válaszoltam: „Az én gyógyulásom és az én kezeltetésem -tól van, aki az orvosokat is teremtette.”

XXXIX.

1. Amikor ezeket mondtam nekik, rongyos ruhákban megérkezett feleségem, Szitisz. 2. Megszökött attól a házigazdától, akinél rabszolgai munkát vállalt, mivel az megtiltotta számára a kijárást, nehogy meglássák a királytársak és elragadják őt. 3. Amikor tehát megérkezett, odavetette magát lábaikhoz, és sírva ezt mondta: 4. „Emlékezz rám, Elifáz a két barátoddal együtt, hogy milyen tekintélyes asszony voltam közöttetek és hogyan öltözködtem! 5. Most pedig nézzétek, miként jelenek meg előttetek, illetve mit öltök magamra!”
6. Ekkor hangos sírásra fakadtak, és mert kétszeres csüggedés vett erőt rajtuk, elnémultak, 7. amikor Elifáz megragadta a maga bíborpalástját, letépte magáról és ráterítette feleségemre.
8. Ő pedig ilyen kéréssel fordult hozzájuk: „Kérlek, parancsoljátok meg katonáitoknak, hogy ássák ki a gyermekeimre szakadt ház romjait, hogy csontjaikat biztonságba helyezhessék, és emlékezni lehessen rájuk, 9. mivel ez nem állt módunkban a veszteségek miatt, s hogy legalább tetemeiket nézhessük meg. 10. Talán fenevadé vagy állatéhoz hasonló volna méhem, hogy meghalt a tíz gyermekem, és egyiküknek sem adtam meg a végtisztességet?”
11. A katonák indultak is ásni, én azonban ilyen szavakkal akadályoztam meg ezt: „Ne fáradozzatok hiába! 12. Gyermekeimet ugyanis nem fogjátok megtalálni, mivel a Teremtő, az ő Királyuk magához emelte őket a mennyekbe.”
13. Akkor válaszként megint csak így szóltak hozzám: „Ki ne mondaná ismét, hogy önkívületbe estél és megszállott vagy. Azt mondta: ’Gyermekeim felemelkedtek a mennyekbe?’ Ezért fedd már fel előttünk a valóságot!”

XL.

1. Én pedig így válaszoltam nekik: „Emeljetek fel, hogy lábra állhassak.” Felemeltek hát, miközben mindkét oldalról karomtól fogva gyámolítottak, 2. és akkor fennállva hitvalló dicséretet zengtem az Atyának. 3. Az imádkozás után ezt mondtam nekik: „Emeljétek tekinteteteket kelet felé!” Amint tehát feltekintettek, meglátták megkoronázott gyermekeimet a Mennybéli dicsősége mellett!
4. Amikor feleségem, Szitisz meglátta őket, hódolattal borult a földre és ezt mondta: „Most már tudom, hogy megemlékezett rólam! Fel is kelek és be fogok menni a városba, és szundítani fogok egy kicsit, hogy erőt gyűjtsek szolgálói teendőimhez.”
5. El is ment a városba és bement abba az istállóba, ahol saját szarvasmarhái voltak, amelyeket azok az elöljárók tulajdonítottak el erőszakkal, akiknek szolgált, 6. majd le is pihent valami jászol mellett; és meghalt derűs lélekkel.
7. Miután kereste őt az ő zsarnok elöljáró ura és nem lelte nyomát, 8. mivel már esteledett, bement a marhák istállójába, és ott talált rá, amint holtan hevert. 9. A barmok, amelyek ekként látták, mindannyian hangos bőgéssel siratták őt, és hangjuk bejárta az egész várost. 10. Ekkor [az emberek] odarohantak, hogy megtudják, mi történt, 11. és ott találták holtan, amint az állatok körülötte állva siratták őt.
12. Miután elszállították, úgy részesítették végtisztességben, hogy a gyermekeimre omlott ház közelében temették el őt. 13. A város koldusbotra jutott szegényei hangos jajveszékeléssel siratták:
„Nézzétek, ez Szitisz, a dicséretes és tekintélyes asszony!”
Nem részesült méltóságához illő temetésben.”
14. E felett elhangzott siratóéneket minden bizonnyal meg fogjátok találni a „Paraleipomena” könyvben.

XLI.

1. Ezek után Elifáz és a többiek mellém ültek: vitába szálltak velem és kérkedtek velem szemben, 2. míg azután huszonhét nap elteltével felkerekedtek és elindultak a maguk országa felé. 3. Elihu azonban ilyen szavakkal unszolta őket: „Várjatok meg, amíg ezt is világossá teszem számára; mert oly sok napot töltöttetek el Jób mellett, s eközben eltűrtétek, hogy a maga igazságával dicsekedett. 4. Hát én nem fogom eltűrni! Tudniillik eleinte még siránkoztam felette, mert visszaemlékeztem korábbi jólétére, ő pedig mindegyre az ő fönséges helyére emelte önmagát. És íme, [most] fennhéjázva, sőt túlzással azt hangoztatja, hogy neki megvan a maga trónja a mennyekben. 5. Azért hát reám hallgassatok, ugyanis tudomásotokra fogom hozni, hogy nincs ott számára osztályrész.”
Akkor a Sátán sugalmazására Elihu vakmerő szavakat mondott rám, 6. amelyeket feljegyeztek „Elifáz Paraleipomena könyvé”-ben.

XLII.

1. Miután Elihu abbahagyta a maga kérkedését, megjelent nekem szélvészben és felhők között. Megszólalt, 2. és megfeddte Elihut, nekem [pedig] megjelentette, hogy aki általa szólt, nem ember volt, hanem egy fenevad. 3. Amikor pedig hozzám szólt a felhőn keresztül, a négy király is hallotta a hangját, amint beszélt.
4. Miután befejezte a hozzám intézett beszédet, ezt mondta Elifáznak: 5. „Te, Elifáz és a te két barátod! Miért vétkeztetek? Ugyanis nem szóltatok helyesen az én szolgám, Jób felől. 6. Ezért keljetek fel és intézkedjetek, hogy mutasson be áldozatokat értetek, hogy elvétessék a ti vétketek. Ugyanis ha nem lennék tekintettel őrá, megölhettelek volna titeket.”
7. Ők tehát elhozták hozzám mindazt, ami szükséges volt az áldozathoz, 8. én pedig fogtam [azokat] és bemutattam értük. elfogadta [az áldozatot] és megbocsátotta vétküket.

XLIII.

1. Mikor Elifáz, Bildád és Cófár megtudta, hogy megbocsátotta vétküket – Elihút azonban nem tartotta méltónak erre –, akkor Elifáz újra megkapta a Szellemet és himnuszt zengett, 3. miközben a többi barát és a vitézek csapatai vele énekelték a refrént az oltár közelében. 4. Elifáz ekképpen énekelt:
Eltöröltettek vétkeink, és törvényszegésünk eltemettetett. 5. Elihu, Elihu az egyedüli gonosz: nem lesz emlékezete az élők között.
Mécsese is kialudt, fénye homályba veszett;
6. lámpájának dicsfénye vele megy ítéletre;
mert ő a sötétségé és nem a világosságé,
a sötétség kapunállói fogják örökölni az ő dicsőségét és ékességét.
7. Királysága tovatűnt, trónja már megkorhadt,
s méltóságos pompája az alvilágban van.
8. Szerette a kígyó szépségét, a sárkány pikkelyeit:
de ennek epéje, mérge lesz eledelévé.
9. Nem nyerte meg -t magának, sem nem félte őt,
sőt, megharagította azokat is, akiket ő megbecsül.
10. Megfeledkezett róla , a szentek is elhagyták őt:
11. lakhelye lesz a harag és a düh;
szívében nincs szánalom, testének sincsen nyugta.
12. Nyelvén kobrának mérge volt.
13. Igazságos , megbízhatók az ő ítéletei,
nincs nála személyválogatás;
ő fog megítélni mindnyájunkat.
14. Íme, megjelent! Íme, a szentek felkészültek! Elöl haladnak a koszorúk a dicsőítésekkel.
15. Örvendezzenek a szentek, ujjongjon az ő szívük!
16. Mert elnyerték azt a dicsőséget, amelyre vártak.
17. Elvétettek vétkeink, törvényszegésünk immár eltisztíttatott!
A gonosz Elihunak nem lett emlékezete az élők között.

XLIV.

1. Miután Elifáz befejezte a himnuszt, amelyre – az oltárt körbefogva – mindannyian refrént énekeltek, felkerekedtünk és bementünk a városba, ebbe a házba, amelyben most lakunk, 2. majd nagy lakomát rendeztünk, gyönyörködve -ban.
Ismét arra törekedtem, hogy jót tegyek a nincstelenekkel. 3. Így hát eljött hozzám minden barátom és mindaz, aki csak jót tudott tenni, 4. és ezt kérdezték tőlem: „Mit kérsz most tőlünk?” Nekem pedig a nincstelenek jutottak eszembe; s hogy újból jótékonykodhassam, erre kértem őket: „Ki-ki adjon nekem egy bárányt a mezítelen nincstelenek ruházatára.” 5. Akkor mindenikük hozott nekem egy-egy bárányt és egy arany négydrakhmást. pedig megáldotta mindazt, amim volt, és kétszerte gazdagabbá tett.

XLV.

1. Most hát, gyermekeim, íme, én meghalok. Csak meg ne feledkezzetek -ról! 2. Tegyetek jót a nincstelenekkel! Ne hagyjátok figyelmen kívül az erőtleneket! 3. Ne vegyetek magatoknak feleséget az idegenek közül! 4. Nos hát, íme, kiosztom nektek mindazt, amim van, hogy ki-ki szabadon legyen ura a maga részének.

XLVI.

1. Odavitték tehát a kiosztásra szánt javakat nekik – a hét fiúnak, 2. ugyanis a vagyonból nem juttatott a leányoknak. A leányok elszomorodva mondták apjuknak: „Urunk! Atyánk! Hát nem vagyunk mi is a te gyermekeid? Nekünk miért nem adtál javaidból?”
3. Jób ekkor ezt mondta a leányoknak: „Ne nyugtalankodjatok leányaim! Ugyanis nem feledkeztem meg rólatok. 4. Számotokra már intézkedtem az örökség felől, jobbról, mint ami a hét testvéreteké.”
5. Akkor megszólította Hémera nevű leányát, és ezt mondta neki: „Vedd a gyűrűt, menj el titkos kamrába és hozd elő a három aranyedénykét, hogy átadhassam nektek az örökséget.” 6. Hémera el is ment és előhozta azokat.
7. Ekkor Jób felnyitotta [az aranyedénykéket] és kiemelte [belőlük] a három, olyannyira sokszínűre font zsinórt, hogy kinézetüket egy ember sem lett volna képes leírni, 8. mivelhogy azok nem a földről, hanem a mennyből származtak: tűzszikrákat sugároztak, akárcsak a Nap sugarai. 9. Mindeniküknek adott egy zsinórt és ezt mondta: „Kössétek őket mellkasotok köré, hogy jól menjen sorotok életetek minden napján.”

XLVII.

1. A másik lánya, akit Kasziának hívtak, ezt kérdezte tőle: „Atyám! Ez volna az örökség, amelyről azt mondtad, hogy jobb, mint a testvéreinké? Mi hát e különleges zsinórok haszna? Csak nem ezekből fogunk megélni?”
2. Az apjuk ekkor így válaszolt: „Nemcsak megélni fogtok ezekből, 3. hanem ezek a zsinórok fognak bevezetni titeket a fenséges világba, hogy a mennyekben éljetek. 4. Hát nem ismeritek, gyermekeim, e zsinórok értékét? azon a napon talált méltónak ezekre, amikor elhatározta, hogy könyörül rajtam, és eltávolítja testemből a sebeket és a férgeket. 5. Megszólított, átnyújtotta ezt a három zsinórt, és ezt mondta nekem: ’Kelj fel, övezd fel [ezeket], mint férfi a csípőjét. Kérdezni foglak, te pedig válaszolj nekem.’
6. Akkor fogtam a [zsinórokat], körülöveztem magamat, és attól a pillanattól a férgek mindjárt el is tűntek a testemből, hasonlóképpen a sebek is; 7. és emellett a testem annyira megerősödött által, mintha egyáltalán nem szenvedtem volna. 8. Sőt még a lelki fájdalmaimat is elfelejtettem. 9. pedig hatalommal szólt hozzám: megmutatta nekem a múltat és a jövendőt.
10. Most hát, gyermekeim, e [zsinórok] birtokában az ellenség egyáltalán nem fog szembeszegülni veletek, sőt, elmétekben sem lesznek az ő szándékai, 11. mivel a [zsinór] oltalmazó talizmánja. Álljatok hát fel, övezzétek magatokra őket, mielőtt még meghalnék, hogy megláthassátok, kik fognak eljönni az én szellememért, és hogy álmélkodjatok Isten csodatettei felett.”

XLVIII.

1. Így hát felállt az egyik [leány], akit Hémerának neveznek, körülkötötte magát a saját zsinegjével, amiként apja mondta, 2. és más szívet nyert, hogy többé ne gondoljon földi dolgokra; 3. az angyalok nyelvén kezdett szólani: himnuszt ajánlott fel Istennek az angyalok himnuszéneklésének módja szerint. A Szellem pedig megengedte, hogy a himnuszokat, amelyeket elragadtatott állapotban énekelt, belevésse saját köntösébe.

XLIX.

1. Ez után Kaszia övezte körül magát, és szíve oly módon lett mássá, hogy világi dolgokat többé nem forgatott elméjében. 2. Az ő szája is megkapta az [angyal]fejedelmek nyelvét, és dicsőítette a Magasságos Hely alkotását. 3. Azért ha valaki megismerni szándékszik a Mennyek alkotását, megtalálhatja ezt „Kaszia himnuszai”-nak [könyvében].

L.

1. Ez után a másik lány is körülövezte magát, akit Amaltheia Kerasznak neveznek, és az ő szája [is] a mennyeiek nyelvén kezdett szólani, 2. mivelhogy az ő szíve is mássá lett és elkülönült a világi dolgoktól. Ugyanis a kérubok nyelvén szólott: úgy dicsőítette az Erények -ját, hogy felmutatta az ő dicsőségét. 3. Aki pedig az atyai dicsőség napjának többi nyomára kíván rátalálni, az írott formában fogja meglelni azt „Amaltheia Kerasz imái”-nak [könyvében].

LI.

1. Miután a három [lány] befejezte a himnuszéneklést – 2. (ott volt és) én, Néreusz, Jób testvére (de jelen volt az angyal is), 3. ott ültem Jób közelében az ő kerevetén, és hallottam, [a lányokat], amint fenséges titkokat jelentettek meg egymásnak, 4. és lejegyeztem azt az egész könyvet, amely a testvérem három lányától [származó] himnuszok java részének jelentését [tartalmazza], hogy ezek üdvünket szolgálják, mert az Isten fenséges dolgai ezek.

LII.

1. Miután Jób három napot ágyban betegeskedett, ámde fájdalom és szenvedés nélkül, mivelhogy semmi fájdalom nem vehetett erőt rajta a magára tekert öv miatt. 2. Szóval: három nap múlva meglátta azokat, akik eljöttek az ő szelleméért. 3. Azonnal talpra állt, fogta a hárfát és odaadta lányának, Hemerának, 4. Kasziának egy tömjénező edényt adott, Amaltheia Kerasznak pedig adott egy tamburint, 5. hogy megáldhassák azokat, akik eljöttek apjuk szelleméért. 6. Amint megkapták [ezeket], meglátták a tündöklő szekereket, amelyek szelleméért jöttek, 7. és mindenikük áldást és dicsőítést zengett [a maga] különleges nyelvén.
8. Ezek után kiszállt az, aki a nagy szekéren ült és köszöntötte Jóbot 9. – ezt akkor csupán a három lány láthatta, és láthatta még maga az apjuk, másvalaki azonban nem láthatta ezt. 10. Fogta a szellemet, s amint ölébe vette felszállt, felvitte a szekérre és Kelet felé hajtott. 11. Jób testét pedig betakarták és elvitték a sírhoz: 12. előtte ment a három lánya és [a zsinórokkal] felövezve himnuszokkal magasztalták Istent.

LIII.

1. Én, Nérusz, az ő testvére, a hét fiúgyermekkel, a szegényekkel, árvákkal és minden erőtlennel ekképpen sírtunk:
2. Jaj nekünk ma, kétszeresen jaj!
Mert ma vétetett el az erőtlenek ereje,
3. elvétetett a vakok világossága,
elvétetett az árvák atyja,
elvétetett az, aki befogadta az idegeneket,
elvétetett az özvegyasszonyok ruházkodása.
4. Ki nem fog sírni Isten embere felett?

5. Holttestét együtt vitték a sírhoz; körbevették mindannyian az özvegyasszonyok és árvák, 6. hogy megakadályozzák sírba tételét. 7. Majd csak három nap múlva helyezték sírba, szép álomra, 8. neve pedig híressé lett a világ minden nemzedéke előtt. Ámen.