Az LXX fordítás alapján a következő zsoltárokat énekelték a leviták a hét minden egyes napján a fizikai szentélyben, amíg a jeruzsálemi templom állt:
Ennek megfelelően a következő forráshivatkozásokat találtam:
„A vallásos ének nem csak a kultusz nyilvános, ünnepi alkalmain jelenik meg, a közös éneklés a mindennapi élet különböző eseményei alkalmával is kifejezi az összetartozás érzését, a szövetségi rendből fakadó szolidaritást. Az ókori keleti kultúrák különböző társadalmi rétegei az éneklésben éppen olyan örömöt leltek, mint a közös étkezésben vagy a táncban. Az áldozatok bemutatása utáni családi étkezéseken sem hiányozhatott az ének. A nagy nemzeti jelentőségű ünnep, a páska ünnepi estéjén többek között az ún. hallél- zsoltárokat énekelték, először az ún. egyiptomi hallélt (Zsolt. 113, 114.), majd a 115-118. zsoltárt, végül az ún. nagy hallélt (Zsolt. 120-136.). A jeruzsálemi Gemara megjegyzi, hogy az előénekes mindig csak a vers első részét recitálta, az egybegyűltek pedig responsorikusan válaszoltak a verssor második felére. Ez a responsorikus előadás mutatkozik már Jer. 33:11-ben: Felhangzik még a vidám örvendezés hangja, a vőlegény és a menyasszony hangja, és azoké, akik így énekelnek:
Adjatok hálát a Seregek Urának, / mert jó az Úr, / mert örökké tart szeretete
Isten népének identitás tudata az ünnepeken, a közös éneklésben szólt Urához, ezért az ünnepi alkalmak népéneke és a családi áhítat éneklése nagy jelentőségű. Az Ószövetség népe vallási életének kimagasló jelentőségű eseménye az istentiszteleti áldozat: minden áldozati cselekménynek megvolt a megfelelő zenei kerete, többnyire ezt szolgálták a zsoltárok is. A különböző jellegű áldozati cselekmények zenéje éppen olyan pontosan szabályozott volt, mint az istentisztelet rituáléja. A templomi istentisztelet zenei litugriai szolgálatáról egészen megbízható képet kaphatunk a bibliai utalásokból, valamint az apokrif (Sirach 50:15-21) és a rabbinusi irodalomból (Tamid VII:3):
2 Krón. 29:26-30 – Oda is álltak a léviták Dávid hangszereivel, a papok pedig a trombitákkal. És megparancsolta Ezékiás, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron. Ugyanabban az időben, amikor elkezdték az égőáldozat bemutatását, elkezdték az Úrnak szóló éneklést és trombitálást Dávidnak, Izráel királyának a hangszereivel. Ekkor leborult az egész gyülekezet, az ének pedig zengett, és a trombiták harsogtak. Mindez addig tartott, amíg vége nem lett az égőáldozatnak. Amikor vége lett az áldozat bemutatásának, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és leborultak. Ezután megparancsolta Ezékiás király és a vezető emberek a lévitáknak, hogy dicsérjék az Urat Dávidnak és Ászáf látnoknak a szavaival. Ők pedig örömest mondtak dicséretet, meghajoltak és leborultak.
A hét napjainak megvolt a rendelt zsoltára, így a sabbatra, ünnepnapokra, a nagy ünnepekre: a hét első napján a 24. zsoltár éneklésével emlékeztek a teremtés első napjára, a második napon a 48, a harmadikon a 82, a negyediken a 94, az ötödiken a 81, a hatodikon a 93 és a sabbat napján a 92. zsoltárt énekelték (Tamid VII:3).
Az ünnepnapoknak is megvoltak a maguk zsoltárai, erre utal a 30. zsoltár felirata: Zsoltár, templomszentelési ének. Dávidé. A Tamid VII:3 tanúsága szerint az italáldozat során három részben szólalt meg az ének: az egyes részek között az énekesek és a hangszeres játékosok szünetet tartottak és két pap megfújta az ezüst trombitákat a nép pedig leborulva imádkozott. A sabbat italáldozatánál a léviták Mózes énekeit énekelték (Deut. 32:1-43) amelyet hat részre tagoltak: Deut. 32:1-6, 7-12, 13-18, 19-28, 29-39, 40-52. Az egyes részeket ismét három részre tagolták, a papok minden rész után megfújták a trombitákat, a nép pedig imádkozva leborult. Ha a sabbat újholdra esett, nem csak az újholdkor szokásos zsoltárt, hanem a sabbatra rendeltet is elénekelték. A szombat esti istentiszteleten Mózes Vörös-tengeri énekét adták elő (Ex. 15). Az áldozat bemutatása után a léviták délelőtt a Zsolt. 105:1-15. versét énekelték, az esti istentiszteleten pedig a 96. zsoltárt, a léviták éneke után a főpap segítségül hívta az Úr nevét.”
„Misna – Tamid 7. legvége:
„Az alábbiakban felsoroljuk azokat a napi zsoltárokat, amelyeket a léviták elmondanak a Templomban. A hét első napján a következő zsoltárt mondták: „Dávid zsoltárja. Az Úré a föld és minden, ami benne van, a világ és mindazok, akik benne élnek.” (Zsoltárok, 24. fejezet). A második napon a következő zsoltárt mondták: „Egy ének; Kórah fiainak zsoltárát. Nagy az Úr és dicsérendő Isten városában, az Ő szent hegyén” (Zsoltárok, 48. fejezet). A harmadik napon azt a zsoltárt mondták el, amely így kezdődik: „Aszáf zsoltárja. Isten az isteni gyülekezetben áll; a istenek között ítéletet mond” (Zsoltárok, 82. fejezet). A negyedik napon azt a zsoltárt mondták el, amely így kezdődik: „Uram, Isten, akié a bosszúállás, Isten, akinek a bosszúállás, ragyogjon!” (Zsoltárok, 94. fejezet). Az ötödik napon azt a zsoltárt mondták el, amely így kezdődik: „A vezetőnek; a Gittithön, Aszáf zsoltárja. Örömmel énekeljetek Istennek, hatalmunknak; kiálts hangosan Jákob Istenének!” (Zsoltárok, 81. fejezet). A hatodik napon azt a zsoltárt mondták, amely így kezdődik: „Az Úr uralkodik: fenséges ruhában van; az Úr felöltözött, erővel felövezve” (Zsoltárok, 93. fejezet). Szombaton a következő zsoltárt mondták: „Zsoltár, ének szombat napjára” (Zsoltárok, 92. fejezet). Ezt úgy értelmezik, mint egy zsoltárt, egy ének a jövő számára, a napnak, arra a napra, amely teljes egészében Sabbat lesz és pihenés az örök életre.”
Forrás: Misna: Tamid 7.
Sírák 50:15-21.
„Majd a serleg után nyújtotta a kezét (a főpap), és a szőlő véréből áldozott; az oltár lábához öntötte a Magasságbeli elé jó illatul, a világmindenség fejedelme elé. Áronnak fiai most felkiáltottak, aztán megfújták vert harsonáikat; megszólaltatták őket, hogy csak úgy zengett emlékeztetőül a Magasságbeli előtt. Az összesereglett buzgó népsokaság a földön arcra borult, hogy így imádja a Mindenható Urat, a Magasságbeli Istent. Most az énekekre zendítettek rá mind, és szállt a dallam a tömeg fölött. Ekkor esdekelt a nép a Magasságbeli Úrhoz, a nagy irgalmúhoz fordult imájával, amíg véget nem ért az Úr szolgálata, s be nem fejeződött az ünnepség. Akkor aztán lejött (Simon), s Izraelnek egész közössége fölé terjesztette kezét, hogy fennhangon ossza az Úrnak áldását, és tisztsége szerint kimondja szent nevét. A nép meg másodszor is leborult a földre, hogy a Magasságbeli áldását fogadja. „
„A Zsoltárok
Amint láttuk, a Templomrendszer minden nap egy adott zsoltárt használt a napi áldozatok lefolytatására. A hét első napjától kezdve, amelyet a pogány naptárrendszerben vasárnapnak nevezünk, látjuk, hogy a 24. zsoltár Isten teremtésének fogalmával kezdődik. Ebben a zsoltárban az ember fejlődését látjuk a Szentlélekben, és azt, aki Istennel jár Jehova hegyén.
A közkeletű mítosszal ellentétben Isten írott neve külön említésre került a templomi szertartásokon; és ez a név Jahve (YHVH) volt, és nem Adónai . Nemcsak a papok mondták el naponta, hanem a gyülekezet és a papok is teljes egészében Izrael testeként, a zsoltárokban énekelték.”
Tertulliánusz – Az imádságról XXVIII.
1. Ez ama szellemi áldozat, amely a régebbi áldozatokat eltörölte immár. Lám így szól az ÚR: „Minek nekem véres áldozataitok sokasága. Jóllaktam én a kosáldozatokkal, a hízott bárányok hájával és nem lelem én kedvemet a bikák és bakok vérében. Mert ugyan ki kívánja ezeket kezetekből?” (Ézs. 1:11-12). 2. Amit tehát kíván az Isten, arra tanít az Evangélium. „Eljön az óra” – mondja az úr – „mikor igaz imádói szellemben és igazságban fogják imádni az Atyát” (Ján. 4:23). Szellem ugyanis az Isten, tehát ilyen imádókat keres magának (Ján 4:24), 3. Mi vagyunk az igazi imádók és az igazi papok, akik szellemben imádkozunk, illő és szívesen fogadott imát áldozunk szellemben az Istennek, olyat ti. amit Ő kívánt s amilyenről magának gondoskodott. 4. Ezt a teljes szívvel neki szentelt, hittel kövérített, igazságban ápolt, ártatlanságunkban épséges, tisztaságunkban ragyogó, testvéri szeretettel koszorúzott áldozatot kell jó cselekedeteink pompájában, a zsoltárok és himnuszok szavával az Isten oltárához vezetnünk, hogy mindent kikönyörögjön az Úrtól nekünk.