1:1. Énekek éneke, amely Salamoné.

[A menyasszony és a fiatal lányok szava]:

2.-4. Csókoljon meg engem szájának csókjaiból, mert melleid kiválóbbak a bornál, és keneteid illata minden illatszerek fölött, kiöntött kenet (olaj) a te Neved. Ezért fiatal lánykák szerettek meg téged, csalogattak (húztak) téged, [s mondták:] te utánad, keneteid illatára fogunk futni!
[A menyasszony:] Engem bevitt a Király belső szobájába.
[Fiatal lánykák:] Örvendezzünk és vigadozzunk benned, szeretni fogjuk melled a bornál inkább!
– Az egyenesség szeretett téged!

[A menyasszony szava]:

5.-7. Fekete vagyok, de szép Jeruzsálem leányai, mint Kedár sátrai, mint Salamon függönyei (prémjei). Ne nézzetek engem, hogy én feketévé lettem, mert lenézett rám a nap! Anyám fiai harcoltak (vitáztak) velem, mint (női)őrt helyeztek a szőlőskertekben. Saját szőlőmet nem őriztem. Jelentsd nekem, [ó] akit szeret a lelkem, hol legeltetsz, hol fekszel le délben? Nehogy olyan legyek, mint elfátyolozott a te társaid nyájaiban.

[A vőlegény vagy a kórus intése]:

8. Ha nem ismered meg magad, szépség az asszonyok között, menj te [csak] a nyájacskák lábnyomaiban és pásztorold kecskéidet a pásztorok sátraiban!

[A vőlegény szava]:

9.-10. Az én paripámhoz Fáraó harci szekere előtt hasonlítottalak téged, ó közelségem! Mily széppé tétetett orcád, mint gerléé, nyakad, mint nyakékek!

[A vőlegény férfitársainak szava]:

11. Aranyhoz hasonlókat készítünk majd neked, az ezüstből levők jegyeivel (stigma)!

[A menyasszony szava]:

12.-14. Amíg a Király ágyában feküdött, nárduszom illatát árasztotta. Mirhának kötege (mirhacsepp) az én unokaöcsém nekem, melleim közt éjszakázik majd. Ciprusvirágnak fürtje az én unokaöcsém nekem Engaddi („próbatétel szeme”) szőlőskertjei között.

[A vőlegény szava]:

15. Íme, szép vagy, én közelségem, íme szép vagy, szemeid galambok!

[A menyasszony szava]:

16.-17. Íme, szép vagy, én unokaöcsém, és igen ékes! Ágyunk sűrűn beárnyékolt, házaink gerendái cédrusok, mennyezetkockái ciprusfák.

[A vőlegény szava]:

2:1.-2. Én a mező virága, a völgyek lilioma [vagyok]!
Mint liliom a tövisek között, ilyen közelségem a leányok között.

[A menyasszony szavai]:

3.-7. Mint alma a bozót fái között, ilyen unokaöcsém a fiak között. Árnyékában vágyakoztam és leültem, és gyümölcse édes torkomban. Vigyetek be engem a bor házába, rendeljétek rám (rendezzétek bennem) a szeretetet! Erősítsetek engem a szerencsétlenek között, halmozzatok el engem almákkal, mert a szeretettől sebesült [vagyok] én. Balja fejem alatt, és jobb keze átölel majd engem! Esküre kényszerítettelek titeket, Jeruzsálem leányai, a mező hatalmai és erői között, ha fölkeltenétek és fölébresztenétek a szerelmet, amíg nem akarja.

8.-14. Unokaöcsém hangja! Íme, ő megérkezett szökellve a hegyekre, átugorva a dombokon. Unokaöcsém hasonló a gazellához (dorkasz) vagy a szarvasok őzgidáihoz Bétel hegyein. Íme, ez megáll odahajolva falunk hátulján, az ablakokon keresztülnézve a hálókon át. Felelget unokaöcsém és mondja nekem: Kelj fel (támadj fel), gyere, ó közelségem, szépségem, galambom, mert íme a tél elmúlt, az eső eltávozott, elment magához, a virág megjelent a földön, a fametszés ideje már elérkezett, a gerle hangja hallatszik földünkben, a fügefa meghozta éretlen fügéit, a szőlőtövek virágoznak, illatot árasztottak. Kelj fel, ó közelségem, szépségem, galambom, és gyere te, galambom a külső bástya közelében kősziklának hajlékában, mutasd meg nekem alakod, és hallasd hangodat, mert hangod kellemes és orcád ékes.

15.-17. Fogjátok el nekünk a kicsiny rókákat, akik szétrombolják a szőlőskerteket, és a mi virágzó szőlőtöveinket! Unokaöcsém nekem [ő], és én is neki, aki a liliomok között legeltet, amíg meg nem virrad a nappal, és az árnyékok kimozdulnak. Fordulj meg, ó unokaöcsém, válj hasonlóvá az őzhöz vagy szarvasok őzgidáihoz a szurdokok hegyein.

[A menyasszony szavai tovább]:

3:1-5. Ágyamon éjszakákon át kerestem, akit szeretett a lelkem, kerestem őt és nem találtam meg őt, hívtam őt, és nem hallgatott engem. Fölkelek hát és körüljárok a városban a tereken és az utakon és keresem, akit szeretett a lelkem. Kerestem, és nem találtam meg őt. Az őrzők, akik körüljárják a várost rám találtak. „Nem láttátok azt, akit a lelkem szeretett?” Alig mentem el tőlük, míg meg nem találtam azt, akit lelkem szeretett. Megragadtam őt és nem engedtem el, amíg be nem vittem anyám házába és az engem foganónak szobájába. Esküre kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, a mező hatalmai és erői között, ha fölkeltitek és fölébresztitek a szeretetet, amíg akarná.

[A kórus szava]:

6-11. Ki ez, aki feljön a pusztaságból, mint füstnek oszlopai mirhát és minden illatszerkészítő porokból tömjént füstölögtetve? Íme, ez Salamon ágya! Körülötte hatvan erős Izrael hatalmasaiból, mindnyájan kardot tartva, harcot tanítók – egy férfi, kardja combján az éjjeli rémület miatt. Hordszéket csinált magának Salamon király Libanon fáiból, oszlopait ezüstből készítette és fekvőhelyét aranyozottan, lépéseit lilával, belső tere kövezett udvar, szeretetet Jeruzsálem lányaitól. Jöjjetek ki, és nézzétek meg Salamon királyt koszorúban, amivel megkoszorúzta őt anyja esküvője napján és szívének öröme napján!

[A vőlegény szava]:

4:1-3. Íme, szép vagy, közelségem, íme szép vagy. Szemeid galambok – fátylad nélkül. Hajad, mint a kecskék nyájai, amelyek felfedettek Galaadtól. Fogaid, mint a megnyíratott nyájak, amelyek fölmentek a fürdőből, mindnyájan ikreket hordók, és közülük egy sem meddő. Ajkaid, mint a skarlátvörös jeneszter [szála] és beszéded ékes. Mint gránátalma héja gyümölcsöd fátylad nélkül.

4.-9. Nyakad, mint Dávid tornya beépítve talpiotba (fegyverzet). Ezer pajzs lóg rajta, az összes hatalmas dárdája. Két melled, mint két őz, gazellának ikre, melyek a liliomok között legelnek. Amíg nappal virrad és az árnyékok kimozdulnak, egyedül megyek a mirhának hegye felé és Libanon halmaihoz. Egészen gyönyörű vagy, közelségem, és szennyfolt nincs benned. Jöjj Libanonból, ó menyasszony, jöjj Libanonból! Eljössz majd és a hűség (hit) kezdetétől átmész majd, a Sanír és a Hermon csúcsától, az oroszlánok tanyáitól, a párducok hegyeitől.

[A kórus szava]:

Bátorítottál minket, nővérem ó menyasszony, bátorítottál minket egyre szemeidből, nyakékeid egyik díszével.

[A vőlegény szava]:

10.-15. Mily gyönyörűvé tétettek melleid, nővérem ó menyasszony, mily gyönyörűvé tétettek melleid a bortól? És ruháid illata minden illatszerek fölött. Mézet csepegnek ajkaid, ó menyasszony, méz és tej nyelved alatt, és ruháid illata, mint a Libanon illata. Bezárt kert nővérem ó menyasszony, bezárt kert, lepecsételt forrás. Küldöttségeid (aposztolai: kibocsátásaid) gránátalmák paradicsoma gyümölcsfák gyümölcseivel, ciprusok nárdusokkal, nárdus és sáfrány, nád és fahéj Libanon minden fáival, mirha aloé a legjobb kenetekkel mind, kertek forrása, élő víznek kútja (vö.: Jn. 7:38), Libanonból csörgedezőé.

16. Ébredj, ó, északi szél, és gyere, ó, déli szél! Fújd át kertemet, folyjanak illatszereim!

[A menyasszony szava]:

Szálljon alá unokaöcsém kertjébe és egye gyümölcsfáinak gyümölcsét!

[A vőlegény szava]:

5:1-2. Bementem kertembe, nővérem ó menyasszony, leszüreteltem mirhámat illatszereimmel, ettem kenyerem mézemmel, ittam borom tejemmel. Egyetek, társaim, igyatok és részegedjetek meg, ó testvérek!

[A menyasszony szava]:

Alszom, de szívem ébren van. Unokaöcsém hangja [ez], az ajtón zörget (vö.: Jel 3:20).

[A vőlegény szava]:

Nyisd ki nekem, nővérem, közelségem, galambom, teljességem, mert fejem nedves a harmattól és tincseim az éjszakai esőcseppektől!

[A menyasszony szava]:

3.-9. Levettem alsóruhámat, hogyan tudnám [újra] felölteni azt? Megmostam lábaimat, hogyan szennyezném be őket? Unokaöcsém elküldte kezét a nyílástól, bensőm megindult (megriadt) rá. Fölkeltem én kinyitni unokaöcsémnek, kezeim mirhát csepegtek, ujjaim mirhával teli a korlát kezeire. Kinyitottam én unokaöcsémnek, unokaöcsém elhaladt. Lelkem kiment beszéde által, kerestem és nem találtam őt, hívtam és nem hallott meg engem. Megtaláltak engem az őrök, akik körüljárnak a városban, megvertek engem, megsebeztek engem, elvették nyári ruhám tőlem a falak őrizői. Esküvel kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, a mező hatalmai és erői között, ha megtaláljátok unokaöcsém, milyen hírt adtok neki? Mert a szerelem sebesültje vagyok én.

[A fiatal lányok kérdése]:

Ki unokaöcséd a férfirokonok közül, ó szépség az asszonyok között, ki unokaöcséd a rokonok közül, hogy így esküvel kényszerítesz minket?

[A menyasszony válasza]:

10.-16. Unokaöcsém fehér és vörös, tízezrek közül kiválasztatott serleg. Feje arany és phaz (finomított arany), hajfürtjei fenyvesek, feketék, mint a holló, szemei mint galambok medencékben teljesen megmosva tejben, telt medencékben (vizekben) ülve, orcái, mint illatszer csészéi, mely balzsamokat terem, ajkai mint teli mirhát csepegő liliomok, kezei arany domborművek tharsissal (drágakövekkel) teljesek, hasa elefántcsont tábla zafír kövön, lábszárai márványoszlopok, melyek aranylábakon vannak alapozva, ábrázata mint a Libanon, választott mint a cédrusok, torka édességek és teljes vágy. Ez az én unokaöcsém, és ez közelségem, ó Jeruzsálem lányai.

[A kórus és a fiatal lányok kérdése]:

6:1 Hová ment el unokaöcséd, ó szép az asszonyok között? Hová nézett unokaöcséd? – és veled keressük őt!

[A menyasszony válasza]:

2.-3. Unokaöcsém leszállt kertjébe illatszereinek csészéibe, legeltetni kertjeiben és liliomokat szedni. Én unokaöcsémé, és unokaöcsém az enyém, aki legeltet a liliomok között.

[A vőlegény szava]:

4.-7. Szép vagy, közelségem, mint Jóakarat, ékes mint Jeruzsálem. – döbbenetes, mint elrendezett [harci tábor]. Fordítsd el tőlem szemeid, mert azok fölrebbentenek engem. Hajad, mint kecskék nyájai, amelyek feltűntek Galaadból. Fogaid, mint a megnyíratott nyájak, amelyek fölmentek a fürdőből, mindnyájan ikreket hordók, és közülük egy sem meddő. Ajkaid, mint a skarlátvörös jeneszter [szála] és beszéded ékes. Mint gránátalma héja gyümölcsöd fátylad nélkül.

8.-10. Hatvan királynő, és nyolcvan ágyas, és a fiatal leányok, akiknek nincs száma. Egy az én galambom, tökéletesem, anyjának egyedülije, választotta szülőjének. Látták őt lányok és boldognak mondják majd őt, királynők és ágyasok és dicsérni fogják őt. Ki ez, aki kikukucskál, mint a hajnal, szép, mint a hold, választott, mint a nap. – mint elrendezett [harci tábor]?

[A menyasszony szava]:

11.-12. Lementem a dióültetvénybe, hogy megnézzem a patak terméseit, látni hogy virágzott a szőlő, kivirágoztak a gránátalmák. Ott adom majd neked melleim. Nem tudta lelkem; Aminádáb szekerévé tett engem.

[A kórus párbeszéde]:

7:1 Térj vissza, térj vissza, ó Szulamit! Térj vissza, térj vissza, és rád tekintünk majd. Miért fogtok rátekinteni Szalumitra? Aki eljön (az eljövő), [olyan] mint (harci) táborok tánca.

[A vőlegény szava]:

2.-10. Mily széppé lettek lépéseid saruidban, Nádáb leánya! Combjaid ritmusai olyanok, mint a nyakláncok, a mester munkája. Köldököd kifaragott csésze, nem nélkülözi a kevert bort. Hasad búzarakás liliomokba zárva. Két melled, mint két őz, gazellának ikrei. Nyakad, mint elefántcsont torony. Szemeid, mint tavak Hesbonban, sokak lányának kapujában. Orrod, mint a Libanon tornya figyelve Damaszkusz színét. Fejed rajtad, mint Karmel, és fejed hajfürtjei, mint bíbor, egy király a kíséretével megkötöztetve. Mily csinos és mily gyönyörűséges [vagy] gyönyörödben, ó szerelmem! Ez a te termeted hasonló a pálmához és melleid a szőlőfürtökhöz. Mondtam: Felmegyek a pálma közé, megragadom magasságait, melleid bizonyosan olyanok lesznek, mint a szőlőfürtök, és orrod illata, mint az alma és torkod, mint a jó bor, mely unokaöcsémhez megy igazságra, alkalmassá téve ajkaimmal és fogakkal.

[A menyasszony szava]:

11.-14. Én unokaöcsémnek vagyok, és visszatérése rajtam. Jerr, unokaöcsém, menjünk a mezőre, éjszakázzunk a falvakban! Menjünk ki korán a szőlőskertekbe; lássuk, virágzott-e a szőlő; kivirágzott a virág; a gránátalma virágzott. Ott adom majd neked melleimet. A mandragórák illatot árasztottak, ajtóink előtt minden választott gyümölcsfák, újak és régiek is, ó unokaöcsém, megőriztem neked. 

8:1-4. Ki adna oda téged unokaöcsém, anyám melleit szopva? Megtalálva téged kívül, meg foglak csókolni téged, és bizony nem fognak lenézni engem. Magammal viszlek téged, beviszlek majd téged atyám házába, és az engem foganó szobájába. Aromás borból megitatlak majd téged, gránátalmáim gyümölcséből. Balja fejem alatt, és jobbjával átölel engem. Esküvel kényszerítelek titeket, Jeruzsálem leányai, a mező hatalmai és erői között, miért keltitek fel és miért ébresztitek fel a szerelmet, amíg [nem] akarná?

[A kórus és a menyasszony szavai]:

5.-14. Ki ez, aki feljön fehér ruhába öltözve, unokaöcsére támaszkodva?

Az almafa alatt felébresztettelek. Ott vajúdott téged anyád, ott vajúdott a téged szülő. Tégy engem, mint pecsétet szívedre, mint pecsétet karodra! Mert, hatalmas a szerelem, mint a halál, kemény, mint a hádész a rajongás (féltés). Szálló szikrái a tűznek szálló szikrái, az ő lángjai. Sok víz nem lesz képes kioltani a szerelmet, és a folyók nem árasztják el őt. Ha egy férfi minden vagyonát odaadná a szerelemért, megvetéssel fogják lenézni.

Van egy kishúgunk, és nincs melle. Mit tegyünk húgunkkal aznap, amikor beszélünk róla? Ha fal, építsünk rá ezüstből való sáncot. És ha kapu, faragjunk rá cédrusból való deszkát.

Én fal vagyok, és melleim mint tornyok. Olyan voltam szemeiben, mint aki békét talált. Szőlője lett Salamonnak Beelamónnál. Átadta szőlőjét az őrizőknek, egy embernek hoz majd gyümölcséért ezer darab ezüstöt. Szőlőskertem az enyém előttem. Ezer Salamoné. És kétszáz az ő gyümölcsét őrizőknek. Ó, te, aki a kertben ülsz, társak hallgatják a hangodat; hallgass meg engem! Fuss el, unokaöcsém, és légy olyan, mint a gazella vagy a szarvasbikák őzei a fűszerek hegyén! 

 

Vége