Iréneuszról (vagy műveiből) fennmaradt idézetek Euszébiosz egyháztörténet írónál
13. „Simon mágusról.
1. Amikor minden emberhez eljutott Szabadítónkba és Urunkba, a Felkent Jahósuába vetetett hit, az emberek üdvösségének ellensége először azon mesterkedett, hogy mindenkit megelőzve ő kaparintsa meg a császári várost. Oda vezette tehát az előbb említett Simont, aki ügyes, szemfényvesztő fogásaival sok rómait tévesztett meg. 2. Erről beszél Jusztinosz, aki nem sokkal az apostolok után élt és kitűnően adta elő tanításunkat. Róla különben majd idejében elmondom mindazt, amit tudni kell. Antóniuszhoz címzett első könyvében, melyet vallásunk védelmében írt, így tudósít: 3. „Az úr mennybemenetele után a démonok elküldtek néhány embert, akik isteneknek adták ki magukat, és akiket nemhogy nem űztek el, de még tiszteletben is részesítettek! Így tettek egy bizonyos szamariai Simonnal, aki a Gitthon nevű faluból származott, és mivel Claudiusz császár idejében a benne működő démonok segítségével mágikus jeleket vitt végbe, ezért császári városotokban, Rómában istennek kiáltottátok ki és mint istent szoborral tiszteltétek meg, mely a Tiberis folyóban, a két híd között állítottatok fel ezzel a latin nyelvű felirattal: SIMONI DEO SANCTO, vagyis: Simonnak, a szent istennek. 4. És majdnem minden szamariai és néhány más nemzetségbeli is ez első Istennek vallva imádják őt. Egy bizonyos Helénéről pedig, aki abban az időben vele együtt vándorolt, korábban azonban kéjnő volt (a föníciai Türoszban) (vö.: AH I. 23.2) egyik bordélyházában, azt mondják, hogy az ő első gondolata (ennoia).” (vö.: Just. I. Apol. 26.) 5. Ezt mondja Jusztinosz. Vele egybehangzóan állítja ugyanezt Iréneusz is, aki „Az Eretnekségek Ellen” című művének első könyvében beszámol ennek a férfinak a cselekedeteiről és egyúttal istentelen és szennyes tanításáról, amelyet felesleges lenne ebben a műben felsorolni, hiszen aki pontosan meg akarja ismerni az utána fellépett eretnekvezérek eredetét, életét, hamis tanaik elveit és összes szándékukat, az megteheti, mivel Ireneusz említett művében alaposan elemzi őket.
6. Azt tanultuk, hogy minden eretnekségnek Simon volt az első vezére. Azok, akik az ő eretnekségét követik, attól a naptól kezdve mindmáig színleg elfogadják ugyan a keresztények szent és tiszta élettel megpecsételt, mindenki által ismert vallását, de mégis újból visszaesnek a bálványimádásba – bár úgy látszott, hogy megszabadultak tőle –, mert magának Simonnak és a vele együtt említett Helenének az írásai és képei előtt borulnak le, és tömjén felajánlásával meg áldozatokkal és áldomásokkal istenként tisztelik őket. 7. Titkosabb gyakorlataik, melyekről azt mondják, hogy először felkavarják az újoncot és az ő nyelvükön szólva „megdöbbentik” valójában olyan félelmetes, önkívületi állapottal és őrültséggel terhes rítusok, melyeket nemcsak hogy leírni nem lehet, hanem tisztességes ember még az ajkára sem veszi őket, annyira bővelkednek a kicsapongásban és az erkölcstelenségben. 8. Ha valaha ki lehetne találni olyan szennyes dolgokat, amelyek minden erkölcstelenséget felülmúlnának, az egészet lefölözné ezeknek az embereknek a legszégyenteljesebb, eretnek szektája, akik szerencsétlen és valójában mindenféle vétkekkel megterhelt asszonyokkal bujálkodnak.
Forrás: Vanyó László – Euszebiosz Egyháztörténete II.13. (72. o.)
17. A Domitianus alatti üldözésről
Domitianus sok emberrel nagyon kegyetlenül bánt: Rómában nemes és kiváló férfiakat végeztetett ki, megalapozott ítélet nélkül, mégpedig nem kis számban, és rengeteg más kitűnő férfit büntetett száműzetéssel és vagyonelkobzással anélkül, hogy erre bármilyen oka lett volna. Végül Nero utódja lett az Istennel szemben táplált gyűlöletben és az ellene folytatott harcban. Ő volt a második, aki üldözést indított ellenünk, jóllehet atyja, Vespasianus semmi rosszat nem terveit ellenünk.
18. János apostolról és a Jelenések Könyvéről
1. Azt mondják, hogy ennek az üldözésnek az idején János apostolt és evangélistát, aki még megérte ezt az üldözést, arra ítélték, hogy Patmosz szigetén lakjon, mert tanúságot tett az isteni Igéről. 2 Iréneusz, amikor a János Jelenések Könyvének nevezett művében szereplő Antikrisztus által viselt név számáról ír (Jel. 13:18), szó szerint ezeket mondja Jánosról az „Eretnekségek ellen” című művének ötödik kötetében: 3 „Ha pedig nyíltan ki kellett volna hirdetni a mai időkben (az Antikrisztus) nevét, akkor ezt kimondta volna az, aki a jelenést is szemlélte. Hiszen nem ezelőtt régen látta, hanem majdnem a mi nemzedékünk idején, Domitianus uralkodásának a vége felé.” (vö.: AH V. 30.3)
4. Annyira felragyogott az említett időben hitünk tanítása, hogy azok az írók is, akik különben távol álltak tanításunktól, habozás nélkül megörökítették történeti műveikben az üldözést és az annak folyamán szenvedett vértanúságokat, és még a pontos idejét is megjelölték. Elmondták, hogy Domitia-nus uralkodásának tizenötödik évében számos más kereszténnyel együtt Flavia Domitillát, az akkori egyik római konzul, Flavius Clemens nővérének leányát büntetésből Pontia szigetére száműzték, mivel tanúságot tett Krisztus mellett.
Forrás: Vanyó László – Euszebiosz Egyháztörténete III.17-18. (114-115. o.)
Eus. III.23. Egy történet János apostolról
1. Ebben az időben élt Ázsiában az, akit szeretett Jézus: János apostol és evangélista, és vezette az ottani egyházakat, miután Domitiánus halála után visszatért a szigeten töltött száműzetésből. 2. Hogy pedig eddig életben maradt, elég, ha két tanú szava hitelesíti, és ezek szavahihetőek, mivel az egyház igazi hitében élen jártak: Iréneusz és Alexandriai Kelemen. 3. Közülük az első az “Eretnekségek Ellen” írt művének második könyvében szó szerint ezeket írja: “És az összes presbiter, aki találkozott Ázsiában Jánossal, az tanítványával, tanúskodik róla, hogy János áthagyományozta (tanítását). Köztük maradt ugyanis Traianus idejéig.” (AH II. 22,5) 4. Ugyanannak a művének a harmadik könyvében pedig ugyanerről számol be ezekkel a szavakkal: “De az efézusi egyház is hiteles tanúsa az apostolok hagyományának, mert egyrészt Pál alapította, másrészt János élt ott Traianusz idejéig.” (AH III. 3,4) 5. Kelemen ugyancsak ezt az időt jelöli meg, és megtoldja egy történettel, mely igen szükséges azoknak, akik szép és épületes dolgokat szeretnek hallani, a “Melyik gazdag üdvözül?” című írásban. Vedd csak és olvasd el, hogyan is ír erről! 6. “Hallgass meg egy mesét János apostolról, ami bizony nem mese, hanem igaz történet: a hagyomány útján jutott el hozzánk és az emlékezet őrizte meg. Miután meghalt a zsarnok, Patmosz szigetéről Efezusba ment, és mivel hívták, elment a pogányok lakta szomszédos vidékre is, hol azért, hogy püspököket rendeljen, hol azért, hogy szellem által kijelölt személyek közül egy valakit kiválasszon az elöljáró tisztségre.
Eus. III. 26. A varázsló Menandroszról
1. Simon mágusnak Menandrosz volt az utóda, aki viselkedésével bebizonyította, hogy az ördög működésének második eszköze, és nem rosszabb az elsőnél. Ő is szamariai volt, aki nem kevésbé jutott el a varázslás csúcsára, mint mestere, és ezért tömegével művelte a még nagyobb csodákat. Azt hirdette önmagáról, mint mondják, hogy ő az Üdvözítő, aki valahonnan fentről, a láthatatlan aionokból küldetett az emberek üdvözítése végett, 2. és azt tanította, hogy senki sem lehet magasabbrendűvé a világot megalkotó angyaloknál másképp, mint hogy ha előbb az a mágikus tapasztalat irányítja, melyet ő közöl, és az általa átadott keresztség. Akik pedig erre méltóknak találtattak, azok még ebben az életben részesülnek az örök halhatatlanságban, sosem halnak meg, hanem itt mindörökké ifjak maradnak és halhatatlanok lesznek. Ezt Iréneusz műveiből is könnyen el lehet olvasni. (vö.: AH I. 23.5) 3 Jusztinosz pedig, amikor megemlékezik Simonról, Menandroszról is említést tesz utána, amikor azt mondja: „Bizonyos Menandroszról tudjuk, hogy maga is szamariai volt, Kaparattaia faluból származott, Simon tanítványa lett. Őt is a démonok ösztökélték, és amikor Antiochiában tartózkodott, sokakat félrevezetett mágikus művészetével. A hozzá csatlakozókat meggyőzte, hogy nem fognak meghalni, és még ma is vannak olyanok, akik őt követve ezt vallják.” (Just. I. Apol. 26.4)
Eus. III. 28.
Iréneusz pedig, aki az „Eretnekségek ellen” írt művének első kötetében ismerteti ugyanezen Kérinthosz hamis tanításának néhány, még szégyenletesebb tételét (vö.: AH I. 26.1), a harmadik kötetben leír egy olyan történetet is, ami méltó rá, hogy ne merüljön feledésbe. Polükarposz hagyományából merítve (AH III. 4.4) azt mondja, hogy János apostol egyszer betért a fürdőbe, hogy megfürödjön. Amikor azonban megtudta, hogy Kérinthosz bent van, gyorsan eltávozott arról a helyről és kifelé menekült, mert nem tudta elviselni, hogy egy fedél alatt legyen vele, és ugyanezt tanácsolta azoknak is, akik vele voltak: „Meneküljünk, nehogy a fürdő is összedőljön, mert benne van Kérinthosz, az igazság ellensége!”
29. Nikolaoszról, és akiket róla neveztek el
1. Ekkor keletkezett a nikolaitáknak nevezett eretnekség, mely csak rövid ideig állt fent, de amelyikről János Jelenéseinek könyve is említést tesz (vö.: AH I. 26,3).
Eus. III. 36 Ignátioszról és leveleiről
11 Ugyanő (Ignátiosz) pedig, amikor a szmirnaiaknak írt, nem tudom, honnan kölcsönzött olyan mondásokat, amik Krisztusról szólnak, és azt mondta: „Én tudom és hiszem, hogy a feltámadás után is testben van. Mikor eljött Péterhez és társaihoz, ezt mondta nekik: »Fogjatok meg, tapintsatok meg, és lássátok, nem vagyok testetlen démon«. Tüstént meg is tapintották és hittek.” 12 Ireneusz is ismerte vértanúságát, és így emlékezik meg leveleiről: „Amint egyikünk mondta, akit Isten mellett tett tanúsága miatt ítéltek arra, hogy a vadállatok elé vessék, hogy »Isten gabonája vagyok, akit a vadállatok fogai őrölnek meg, hogy tiszta kenyérnek bizonyuljak«. (vö.: AH V. 28,4)” 13 Polükarposz is ugyanezekről emlékezik meg a filippiekhez címzett levelében, amikor szó szerint ezt mondja: „Kérlek mindannyiótokat, engedelmeskedjetek, legyetek kitartóak minden tűrésben, ezt a kitartást saját szemetekkel láttátok, nemcsak a boldog Ignátioszban, Rufoszban és Zószimoszban, de másokban is, akik közületek valók voltak, sőt magában Pálban és a többi apostolban. Meg vagytok győződve róla, hogy mindezek nem hiába futottak, hanem a hitben és igazságosságban, s hogy a nekik kijáró hely megvan az Úrnál, akivel együtt szenvedtek. (Kelemen I.Kor. 5) Bizony nem ezt a világot szerették, hanem Őt, aki miattunk halt meg és akit értünk Isten feltámasztott (II.Tim. 4:9).” (Polük. Filipp. 9) Utána pedig hozzáfűzi: 14 „Ti is írtatok nekem és Ignátiosz is, hogy ha valaki Szíriába menne, vigye el a nálatok levő írásokat, amiről gondoskodni is fogok, mihelyst alkalmas idő mutatkozik rá, vagy én, vagy pedig egy futár, akit nevetekben is küldeni fogok. 15 Ignátiosz leveleit, s más írásokat is, melyek itt vannak nálunk, el fogunk küldeni nektek, nagy hasznotok lehet belőlük. A hitről, kitartásról és mindenféle másról szólnak, ilyen dolgokról, melyek a mi Urunkban való épüléstekre szolgálnak.” Ennyit Ignátioszról. Utódja az antiochiai püspökségben Hérósz volt.
Eus. III. 39. Papiasz írásairól
1 Papiasztól öt könyvet tudunk felmutatni, ezekben az Úr mondásainak magyarázatát írta meg. Iréneusz is megemlékezik róla, hogy a szerzők között egyedülálló azzal, ahogyan ezt ő mondja: „Mindezeket Papiasz, a négy könyvében leírtakban tanúsítja, ő még hallgatta János apostolt, Polükarposszal jól ismerték egymást, a kezdeti időkből való férfiú volt, és mintegy öt könyvet írt életében.” (vö.: AH V. 33.4) 2 Ilyenképpen ír Iréneusz. Maga Papiasz a bevezető soraiban egyáltalán nem úgy tünteti fel magát, mintha ő a szent apostolokat hallgatta volna vagy korabeli szemtanú lenne, hanem azt tanítja, hogy a hittel kapcsolatos dolgokat olyanoktól vette át, akik ezeket még ismerték, mert ezt mondja: 3 „Nincs semmiféle kétségem előtted azokkal kapcsolatban, amit a presbiterektől helyesen ismertem meg, az emlékezetemben jól megőriztem, magyarázatokkal láttam el és alátámasztottam azoknak igazságát. Nem azoknak örültem én, akik sokat mondanak, mint ezt oly sokan teszik, inkább olyanoknak, akik az igazságot tanították; olyanoknak sem örültem, akik valami más parancsolatokról beszéltek, inkább azoknak, akik az Úrtól származó, hitelesen áthagyományozott, az igazságnak megfelelő parancsokat emlegették. 4 Ha valaki azzal jött oda hozzám, hogy ő még beszélt a presbiterekkel, tőlük a presbiterek mondásai után érdeklődtem: Mit mondott András és mit Péter vagy Fülöp, Tamás, Jakab, mit János vagy Máté vagy más valaki az Úr tanítványai közül. Miket mondott Arisztión vagy a presbiter János, az Úr tanítványai, én ugyanis azt tartottam, hogy nincsen akkora hasznomra az, ami a könyvekben van, mint az, amit élő és maradandó szavakból ismerhetek meg.”