JHVH Ünnepeiről egy rövid összefoglaló
Az Örökkévaló minden beszéde törvény az ember számára (2Sám.7:19), és a mi Istenünk minden rendelése a javunkat szolgálja ezen a földön (5Móz.4:40, 3Móz.18:5). Ebbe a rendbe tartoznak bele az éves ünnepnapok is. Ezek segítségével betekintést kapunk Isten teljes tervébe, abba, hogyan fogja az egész emberiséget alkalmassá tenni az Ő jelenlétében való örök életre.
Az ünnepeket az Isten Orcájának Angyala nyilatkoztatta ki az ő népének (2Móz.23:20-23, Ézs.63:9), aki később a Felkent Jahosua-ként megszületett az emberek között, és aki Izrael nemzetének szellemi fejedelme (ez a pozíciója pedig előképe annak, hogy a szellemi népnek/egyháznak is ő a feje). Egy választott vezetőn, Mózesen keresztül zajlott le a törvényadás, melynek része volt az éves ünnepkör bevezetése (2Móz.23:10-17, 3Móz.23:1-44, 5Móz.16:1-17, 4Móz.28:9-40), méghozzá olyan formában, hogy a kezdeti 40 évben, mialatt a pusztában vándoroltak, még nem kötődtek az ünnepnapokhoz a templomi áldozatok, hiszen nem is lett volna hol végrehajtani azokat, illetve még kijelentve sem volt a rendjük (Ámos 5:25). Ebből is látszik, hogy az Örökkévaló napjai („ezek azok az ÉN ünnepeim” – 3Móz.23:2) megállnak templomi szolgálat és állatáldozatok nélkül, hamarabb léteztek, mint amazok, és alapvetően nem is igénylik mindenáron az állatok leölését, hiszen az a rendszer csak addig érvényes és hasznos, míg valaki el nem jut a Felkent egyetlen tökéletes áldozatának felismerésére és elfogadására. Ezért mondhatja a Zsidó levélben (Zsid.7:12), hogy a papság megváltozásával változik a törvény is, méghozzá a papokra vonatkozó, az áldozati/templomi rendszert leíró törvény. Hogyan is ne változna, hiszen átmegy testiből szellemibe, aki a Krisztus egyházának tagja/papja, az szellemi áldozatokat mutat be Istennek (1Péter 2:5, Zsid.13:15). De ettől maguk a rendelt napok, a gyakorolni való ünnepek sem meg nem változtak, sem meg nem szűntek, hanem leginkább visszakerültek abba az állapotba, ahogyan először lettek megadva az embernek: örömnek és nyugalomnak a napjai az Isten színe előtt az Őt félők számára.
Minden ünnepnek megvan a maga értelmezése, jelentése mind az első, mind az új szövetségben azokat gyakorlók számára. A tavaszi időszak ünnepei a Felkent Jahosua első eljövetelének eseményeit és következményeit fedik le: ezek a páska, a kovásztalan kenyerek, és a hetek ünnepe/pünkösd. Ezek már megvalósult üdvtörténeti fejezetek, amelyeknél egyaránt láthatóak az Izrael népével megtörtént események, szabadítások példái, illetve az újjászületett hívők, az egyház életében lezajlott dolgok. Az őszi időszak ünnepei pedig az Isten tervében szereplő, még hátralevő nagy történések jelképei: ezek a kürtzengés napja, az engesztelésnap, és a sátorok ünnepe az utolsó nagy nappal együtt. Előremutatnak a mi Urunk második eljövetelének részleteire, amelyek magukban foglalják az Isten mindkét népével (testi és szellemi) történendő eseményeket.
Lássuk egyenként a megtartandó napokat.
– Az év kezdete az Isten kijelentése alapján a tavaszi időszak azon hónapja, amelyben elkezdenek kizöldülni az elsőnek kihajtó takarmány- és gabonafélék (2Móz.12:2, 9:31-32). A hónap első napja pedig az, amelyen újholdat tapasztalunk. Így idén pl. a világi naptár szerinti március 17. lesz az új év első hónapjának első napja. Ennek a hónapnak a 14. napjára estefelé/délután lett elrendelve a páskabárány leölése (2Móz.12:3-14). Ez először egy úgynevezett elkerülési áldozat volt, amit a legelső alkalommal még Egyiptom földjén kellett elkészíteniük Izrael fiainak, hogy a kimentésük érdekében bekövetkező utolsó csapás, az elsőszülöttek halála, ne érje/elkerülje őket. Egy testileg izraelitának ez az ünnep erről az eseményről, a róla való megemlékezésről szól.
Természetesen ez nem másra mutatott, mint a Felkent halálára, ami a történelem folyamán pontosan abban az időben is történt meg, amikor a bárányok levágása zajlott Jeruzsálemben az ünnepre (Ján.18:28). Ebből tudjuk, hogy a tanítványokkal elfogyasztott vacsora nem a páska volt, hiszen ha az lett volna, akkor a Krisztus a másnapi kereszrefeszítéssel már „lekéste” volna a rendelt időt, így nem megfelelően történt volna a halála, és nem tölthette volna be tökéletesen, az Isten rendje szerint az áldozatot. Ő azonban mindenben hűséges volt az Atyához. (A tanítványoknak rendelt kenyér és bor együttes fogyasztása, azaz az Úrvacsora (Mát.26:17-30), mint jelkép pedig a Felkent halálával és feltámadásával létrejövő egyházat képviseli, amelyben mindannyian egy test és vér részei vagyunk, összetartozunk Jahosua fősége alatt.)
Az ő áldozatát megtért hívőkként magunkra érvényesnek nyilvánítva – a bemerítkezés által – nem lesz részünk a végső halálban, vagyis elkerül minket a csapás. Így a páskavacsora a mai napig arról szól, arra emlékeztet bennünket, hogy adott az Örökkévaló egy valóban tökéletes, minden vétkünket elfedező, egyetlen szükséges áldozatot, aki miatt, akire nézve nekünk már nincs számontartva bűnünk az Isten előtt. Izraelhez hasonlóan bennünket is kimentett Isten a gonosz és a bűn fogságából, minden egyes szentnek megtörtént az életében az „Egyiptomból” való szabadulás.
– A következő ünnepi periódus a kovásztalan kenyerek napjai (3Móz.23:6-14), amely közvetlenül kapcsolódik a páskához. A testi Izrael esetében az első alkalomkor azért volt értelme hét napig kovász nélkül készült kenyeret enni, mert menekülőben voltak Egyiptomból, így ha meg is álltak ételt készíteni, azt a lehető leggyorsabban kellett csinálni, nem volt idő tésztát keleszteni (2Móz.12:15-20). Az ő számukra az erre való megemlékezés ideje ez az ünnep, hogy ne felejtkezzenek el az Örökkévaló jóságáról, amivel nem csak kiszabadította őket a fogságból, hanem egész útjukon velük volt, és megtartotta őket.
Ugyanígy tanít bennünket ez az egy hét a mi Atyánkra való ráhagyatkozásra, tudva, hogy Ő nem hagy el egész életünkben, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy ne keverjük a bűn, a romlás kovászát az Istenben való tiszta magaviseletünkhöz. Folyamatos odafigyelést igényel, hogy amíg csak úton vagyunk, azaz amíg élünk, távol tartsuk magunktól az erjedést okozó rosszat. Az egyház jelképesen most a pusztában vándorol, hiszen tudjuk, hogy nincsen maradandó lakóhelyünk ezen a világon, és amíg ez a vándorlás tart, ebben a kovásztalan állapotában kell megőriznünk az Istentől született új embert a bensőnkben.
A tanítványok számára a Krisztus első eljövetelekor ez az egy hét az Örökkévaló nagy munkájának megtapasztalása volt, hiszen a legmélyebb elkeseredésből vezette ki őket a teljes örömre. Péter esetében meg is van örökítve, hogyan tört meg addigi ótermészete, amikor árulása után szembenézett az Úrral, elsiratta a vétekre hajló óembert, és Jahosua feltámadását követően ő is bemerítkezett, majd élete végéig kitartott a hitben. Valójában tehát az apostolok voltak az elsők, akik minden későbbi szent előképeként végigmentek a bűnbánat/megtérés – bemerítkezés – újjászületés – hitben járás és kitartás útján. Ennek kezdete volt számukra a kovásztalan kenyerek hete, ami a hét nappal a teljességet szimbolizálja.
Ezen a héten belül van még egy különleges nap, a Zsenge kéve bemutatásának napja (3Móz.23:10-14), ami mindig a hét első napjára esik, ezzel is jelezve, hogy itt valamiféle kezdetről van szó. Az első szövetségben ezen a napon a tavasszal elsőnek beérett, először levágott kalászokat kellett az Örökkévaló színe előtt felemelni, meglengetni, Neki bemutatni, hálaadással.
A Felkent első eljövetelekor ezen a napon történt meg az ő feltámadása, illetve az, hogy megjelent mennyei Atyja előtt, felment Hozzá, mintegy igazolva azt a munkát, küldetést, amire felkente őt az Isten, vagyis ő maga az első zsenge. (Mondja is a vele feltámadása után a sírkertben találkozó asszonyoknak, hogy még meg kell jelennie az Atya előtt. Ján.20:17) Hatalmas örömet adott ezzel a tanítványoknak Isten, és megalapozta egész további életük munkáját és hűségét. Ez a nap Jahosua feltámadásának ünnepe, nem a mondvacsinált vasárnap – de ez csak zárójeles megjegyzés.
A mi számunkra pedig azért fontos és örömteli ez a nap, mert ezzel az apostoli tanítás szerint nekünk is megígérte az Örökkévaló, hogy hasonlóan elsőszülöttjéhez, a Krisztushoz, minket, akiket az Úr Jahosua nem szégyell testvéreinek mondani (Zsid.2:11), ugyanúgy fog feltámasztani, ahogyan ővele történt (2Kor.4:14, 1Kor.6:14). Vagyis megdicsőült testben, és az Istennel való örök életre leszünk feltámasztva. Ezzel számunkra is egy új kezdet ünnepe ez a nap, amiben bizonyosan reménykedhetünk.
– A tavaszi ünnepkör harmadik eseménye a Hetek ünnepe vagy Pünkösd (3Móz.23:15-22), ami a zsengék bemutatásának napjától, vasárnaptól számított ötvenedik nap (7 hetet követő nap, 49+1). Ez a nap a testi Izrael számára a tavaszi gabona betakarítás ünnepe volt (aratási periódus), amikor hálát adtak Istennek az új termésért, illetve a zsidó hagyomány szerint ezen a napon kapta a nép Mózes által a Törvényt a Sinai hegynél.
A Krisztus első eljövetele évében ezen a napon áradt ki a Szellem a tanítványokra mint közösségre (Apcsel.2:1-41), látványos, a kívülállók számára is észlelhető módon (tehát nem ekkor kapták személyenként a fiúság szellemét, mivel azt korábban már a bemerítkezéskor mindegyikük egyenként megkapta, ahogy mi is). Ez ez esemény az igaz egyház létrejövetele volt, innentől kaptak erőt, felhatalmazást arra, hogy a Felkent munkáját végezzék, és tanítsák a megtérőket az útra.
Jelenleg arra nézve ünnepeljük ezt a napot, hogy az Isten aratása zajlik a mai napig a hívők között, ebben a korszakban egybegyűjti választottait, akikből felépül a Krisztus teste, az Isten igaz temploma, és ennek mi is a részei vagyunk.
– A következő ünnepnap már az őszi időszakhoz tartozik, aminek a jelképei a Felkent második eljöveteléhez kapcsolódnak. A hetedik hónap első napja a Kürtzengés ünnepe (3Móz.23:23-25). Érdekes módon ehhez nem fűz különösebb magyarázatot a mózesi törvény, annyit mond, hogy ez „emlékeztető kürtölés” napja az Örökkévaló előtt. Ha nagyon találni szeretnénk valami ideköthető eseményt a testi Izrael életében, akkor a Jerikó falait leomlasztó kürtszóra gondolhatunk, aminek a dátuma azonban nincsen rögzítve az Írásban.
A Krisztus dicsőséges visszatérése több helyen úgy van ábrázolva az Írásokban (Zsolt.47:6, 1Thess.4:16, 1Kor.15:52), mint amit trombita vagy kürt szava fog kísérni. Valószínű, hogy ahogyan az első megjelenésekor napra pontosan teljesítette be az ünnepek által jelképezett eseményeket, épp így visszatérésekor is igazodni fog az Isten ünnepeinek rendjéhez, ezért úgy gondoljuk, ezen a napon fog megtörténni az Úr második eljövetele, és ezzel együtt az első, jobb feltámadás a szentek számára.
– Hetedik hó tizedikén egy újabb, pontosan nem megmagyarázott ünnep az Engesztelés napja (3Móz.23:26-32). Ekkor Izraelnek egy különleges áldozati szertartást kellett végrehajtania, ami ad valamennyi betekintést az ünnep jelentésére (3Móz.16:1-34). A főpap, a ruhák, a szentélysátor és annak minden felszerelése meg kellett hogy tisztuljon egy egészen elégő, azaz tökéletesen Istennek szentelt áldozat vére által. Továbbá két kecskebak szimbolikus megáldozásával az egész nép vétkeit elrendezték ekkor.
A teljes környezetnek és magának az Isten népének is tisztává, szentté kellett válnia, ez arra mutat, hogy lesz egy olyan esemény, amikor az Örökkévaló „földjének és népének megbocsát” (5Móz.32:43), azaz visszabékíti magához a testi Izraelt, és a nekik szánt lakóhelyüket is helyreállítja. Vagyis az Úr Jahosua visszatérését követően Izrael népének test szerinti leszármazottai ígéret szerinti új szívet, halló fület (Ezék.11:19-20 Róm.11:26-27), , azaz megtérést kapnak Istentől, hitet a Felkentben, és visszatérnek a kezdettől nekik kijelölt földre, hogy ott tökéletesen képviseljék az Örökkévaló törvényét minden nemzet előtt, és végre betöltsék elhívásukat mint az egész Föld papjai.
– Az őszi egy hetes periódus a Sátorok ünnepe, hetedik hó 15-től hét napig (3Móz.23:33-44). Ehhez azt a tanítást fűzi a törvény, hogy Izraelnek meg kell emlékeznie arról az időszakról, amikor Isten sátrakban lakatta őket a pusztai vándorlás során, és jeleivel, csodáival megtartotta őket, jelenléte pedig állandó és látható volt közöttük (a tábort vezető tűz-, illetve füstoszlop által jelképezve). Nagy örömnek és bőségben való ünneplésnek adta ezeket a napokat.
Ez előképe annak az időnek, amikor minden ember számára nyilvánvaló lesz az Örökkévaló léte és törvénye, amikor mindenki bőven el lesz látva minden szükségessel ezen a földön, és ami nem más, mint a Milleneum időszaka. Erre nézhetünk előre, mint az egész Föld megújulásának, az emberek hosszú életének, és a természet virágzásának korszakára, amely során folyamatos lesz a kapcsolattartás a szellemi és a földi világ között, hiszen maga a Krisztus fog uralkodni, és vele együtt részt vesz a nemzetek tanításában, tanácsolásában az ekkorra már feltámadt és elváltozott szentek, elsőszülöttek serege.
– Egy külön, mintegy hozzáadásként álló ünnep az Utolsó nagy nap (3Móz.23:36, 4Móz.29:35-38), ami a Sátorok hét napját követi közvetlenül. Ennek magyarázata is hiányos Mózesnél, annyi van hangsúlyozva, hogy ugyanolyan nyugalomnap, mint a többi ünnep.
Ha azt nézzük, hogy mi fog bekövetkezni a hetedik évezred végén, akkor a Jelenések tanúsága szerint ez a nap nem mást jelképez, mint a végső ítéletet, a második feltámadást, amikor a teljes emberiség megjelenik az Örökkévaló trónja előtt. Azért ez az utolsó ünnep az éves ciklusban, mivel az általa jelképezett esemény az utolsó, amely még ehhez a világkorszakhoz kötődik, és ami az emberiség teljes megváltását eredményezi, ezzel fog a végéhez érni a folyamat, ami a Felkent Jahosua áldozati halálával kezdődött.
Ezt követően olyasvalami következik, amire semmi más leírást nem találunk, csak annyit, hogy „Isten lesz minden mindenekben”. Ennek az új korszaknak jelenleg nincs ünnepe kijelentve.
Hallelu – JaH!