Üldözöttből „elfogadott” vallás

A következő pár dia Euszebeiosz egyháztörténetéből van kifotózva, amely hűen mutatja, hogy első két század véres üldözéseinek korszaka után, a 300-as évek elején hogyan váltott a világi (római) hatalom politikája és hogyan karolta fel az általuk a „katolikusnak” nevezett felekezetet, először vallásszabadságot hirdetve, visszaadva világi javaikat, templomaikat, majd támogatva anyagilag is azt. (pl. anyagi juttatások, adómentesség az elöljáróknak stb.) Ez a frigy termeszesen azzal járt, hogy a hatalom cserébe elvárt bizonyos dolgokat, pl. beleszólt ügyeikbe, sőt, ha úgy adódott parancsolt is. (lásd békítő zsinatok elrendelése) Úgy gondolom, hogy ekkora váltás csak akkor jöhet létre az „egyház” részéről, ha az már nem ragaszkodik a Felkent Pilátus előtt elmondott szép vallástételéhez, miszerint az ő királysága nem ebből a világból való, és János levelében lévő dicsérethez, hogy akik az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadtak el a pogányoktól. Csak az eredeti hit gyakorlatától eltért felekezet lehet az, amelyik a világi hatalommal házasodik, és hogy ez megtörtént, arra prófécia is volt. (Jelenések könyvében a nagy házasságtörő, aki a föld királyaival paráználkodik) A végkövetkeztetés az, hogy valójában itt már nem az igaz egyházról, van szó, hanem a létrejött nagy szakadásról, amelyik e világ istenének hátszelével fut tovább a történelem folyamán, és amely később igazi – pogány bálványkultusz elemeket is magába olvasztó – misztériumvallássá vált.

Utóirat: Nem nehéz belátni, hogy az összes ma létező, állami támogatást „élvező” felekezet hasonló cipőben van, ami már ebben a korai században létrejött, mondhatni „nincs új a nap alatt”.