A Héberekhez, vagy más néven Zsidókhoz írt levél megértéséhez nagyban hozzájárul a Misna Joma traktátusának tanulmányozása, ugyanis szemléletesen és részletesen írja le azt a templomi istentiszteleti a gyakorlatot, amit Jézus korában a zsidóság gyakorolt az Engesztelés ünnepének nagy napján. Ennek az ünnepnek a jelentősége ismert kell legyen egy krisztusi ember előtt is, és így volt ez a Héber levél írójával, aki még olyanoknak írt, akik láthatták a második templomban folytatott szertartást. Jézus Messiási voltában hívő személyként számára ez a szertartás már többet jelentett puszta rítusnál, ahogy írja: „Akik [papok] a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak …” (8:5); vagy: „a törvényben ugyanis a jövendő javak árnyéka van meg, nem maguk a dolgok valósága/képe …” (10:1)
Ennyi bevezető után szeretnék pár észrevételt tenni, amelyek számomra a Misna említett részének olvasáskor feltűntek, és egyeztek a korábban a héber levélben olvasottakkal:
7:26-28 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lőn, 27. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy naponként előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván. 28. Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.
I. fejezet szerint. Az engesztelés napjának szertartása azzal kezdődött, hogy már előző nap a főpapot elkülönítették, nem hagyták, hogy tisztátalanná váljon, majd a szertartás napján is egy elkülönített helyen volt. (III. fejezet 3.) Ezen kívül számtalan mosakodáson kellett átmennie. Ezeket előképként használja a Héber levél írója Jézus Krisztusra, az örök tökéletes Fiúra, emellett a különbségre is felhívja a figyelmet, amitől az árnyék alacsonyabb rendű, hogy például az ároni papoknak magukért is kellett áldozatot vinni, de Krisztusnak erre nem volt szüksége, és ugyanígy az is, hogy Krisztusnak csak egyszer kellett maga-magát megáldoznia, míg a főpap évről évre elvégzi ezt a szertartást.
9:6-12 az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, a másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.
Ez a bizonyos évente egyszeri alkalom, amikor a Szentek Szentjében megjelent a főpap, maga az engesztelés ünnepe.
10:1-4 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok valósága van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat; különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
A traktátus elmondja, hogy milyen bűnbánati imádságot kellett elmondania a főpapnak, amikor az áldozati állat fejére tette a kezét, külön magáért és háza népéért, a papokért, és végül Izraelért is külön, melyek szerepe, hogy állandóan (évente) emlékeztessenek bűnre.
13:11-13 Mert a mely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.
Egy másik traktátus (Middol I.3) megemlíti, hogy a vörös tehén elégetésének helye az Olajfák Hegyénél volt, ami egybeesik Jézus elfogatásának helyével, és ahol szenvedése elkezdődött a Gecsemáné kertjében. A Golgota, a megfeszítésének helye is a város kapuján kívül volt.
9:22-26 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges tehát, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel; 26. Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
A vér hétszeri hintését, majd az oltár megkenését részletesen leírja a traktátus, ami szintén évente egyszer történt, és szintén az engesztelés ünnepén, ami szimbolizálja Krisztus vérét, áldozatát, ami mindent megtisztít a bűntől.
6:19-20 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.
A kárpiton belül a Szentek Szentje volt, ahova szintén egy évben egyszer mehetett be a főpap, az Engeszteléskor. Itt ismét a főpap ezen szerepére találunk utalást, amit egy magasabb szinten töltött be Krisztus, aki nem egy földi sátorba, hanem az égbe ment be útnyitóul, ami azt jelenti, hogy mi is követhetjük őt Isten jelenlétébe a Szent Szellem munkája által.