Egyebek az asszony magvából

Jelenések 12:13 Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, a ki a fiút szülte. 14. De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig. 15. És bocsáta a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa. 16. De segítségül lőn a föld az asszonynak, és megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé a folyóvizet, a melyet a sárkány az ő szájából bocsátott. 17. Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele; 18. És álla a tengernek fövenyére.

Az Isten egyházának jellemzője, hogy megtartja Isten parancsolatait, és nála van Jézus Krisztus bizonyságtétele. A következő részlet a zsidó lexikonból történelmi tanúság az inkvizíció által üldözöttek egy kevésbé ismert csoportjáról, akit júdaizálóknak, vagy zsidózóknak nevez, és akiket módszeresen üldöztek.

Judaizálás, vagy zsidózás, a nyugat-európai nyelvekben a középkor második fele óta használatos kifejezés, mely nem gúnyos értelmű, hanem ellenkezőleg kánonjogi meghatározáson alapszik. A magyarban ennek megfelelője a zsidózó vagyis szombatos: az, aki zsidó szokásokat tart, azokat követi. A judaizálás és az ehhez hasonló más kifejezések a középkori judaizer, judaizar spanyol szóból erednek. A XIII. sz.-tól kezdve az aragóniai és dél-franciaországi inkvizíció-törvényszékek előtt már ismeretes e kifejezés, mint vád, de rendkívül nagy szerepet az újkori vagy spanyol inkvizíció idején játszik. Ekkor a judaizante herege (zsidó szokást követő eretnek) a vád kifejezése, melytől az inkvizíció aktái hemzsegnek. Így minősítették nem csupán a zsidó szokások követésén rajtakapott titkos zsidókat, a marannusokat, hanem mindazokat a keresztényeket is, akik valamely zsidó szokást követtek; legfőképpen a már megkeresztelkedett zsidókat, akik visszaestek a zsidóság szokásainak követésébe, miáltal kánonjogi értelemben polluálták a katolikus egyházat. Az esetek legnagyobb részében a világi karnak való átadás, azaz a biztos tűzhalál várt a judaizálókra, akiken tagadás esetén torturát (kínzást) alkalmaztak. A judaizálók felismeréséről az inkvizíció perrendje gondoskodott, de utasításokat tartalmaznak Bernardon de Gui toulousei (XIV. sz. eleje) és követője, Eymerich aragoniai inkvizítor művei, a Practica Inquisitionis Haereticae Pravitatis, továbbá a XV. sz. végén Torquemada, a XVI. sz.-ban Espinosa bíbornok főinkvizítorok instrukciói is. Az utóbbi különös gondot fordít a szombaton szünetelő kémények megfigyelésére, a péntekről szombatra kemencében hagyott ételek készítésére, Eszter böjtjének s különösen a Kippur (engesztelés) böjtjének, valamint a szombati tiszta ruhaváltásnak és a sertés élvezete elkerülésének megfigyelésére. A judaizálás miatt való perbefogás a középkorban kizárólag már a kitért (megkeresztelkedett) zsidókat és a zsidóvá vált keresztényeket fenyegette, de 1491 óta, a spanyolországi zsidók kiűzése óta fővád volt ez a zsidózók minden kategóriájára a spanyol korona egész területén. Az utolsó judaizálót kimutathatólag Cordovában égették meg 1818.-ban. Az áldozat egy marokkói szefárd zsidó kereskedő volt. Magyarországon a kánonjog szigorát a judaizálásra kimutathatólag sohasem alkalmazták. Lásd. Inkvizíció.

Irodalom. H. Ch. Lea. History of the Inquisition in Spain IV. (1906); History of the inquisition in the Midle-Ages III. (1889); Elkan Adler, Auto de fé and Jews (1908). Részletes irodalmat l. Seltmann Rezső, Az inkvizíció a történelmi kutatások megvilágításában (1928).

Forrás:
http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0436.html
http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0437.html