„22. I. Milyenek is tanaitok? Ki ne nevetne a nagy nyilvánosság előtt tartott rendezvényeken, melyeket a gonosz démonok tiszteletére rendeztek, kik gyalázatba döntik az embereket. 2. Sokszor láttam egy bizonyos személyt, miután láttam, csodálkoztam rajta, majd csodálkozásom megvetésre vált, mert hogy lehet valaki bensőleg más, kifelé pedig valami olyat színlel, ami nem ő, hol szenvedélyesen kérkedve, hol teljesen zavartan, egyszer villámló szemekkel játssza szerepét, máskor kezét ügyesen forgatva, agyagmaszkjában hol Aphroditéként, hol Apollóként tobzódik, egymagában vád az összes istenek ellen, a babonaság tömör foglalata, meghamisítja a hősi tetteket, eljátssza a gyilkosságokat, emlékezetbe idéz házasságtöréseket, az ilyen a megszállottság kincsesháza, a fajtalankodás tanítója, az igazságtalan ítéletek mintája, és az ilyet mindenki megtapsolja. 3. Én azonban megvetem azt, aki mindent meghazudtol, az embert is, istentelenségét is, mesterségét is. 4. Titeket azonban lebilincselnek az ilyenek, leszóljátok azokat, akik nem közösködnek veletek ezekben a cselekedetekben. Még a számat sem akarom kinyitni, ha énekel a kórus, nem akarok azokhoz tartozni, akik természetellenesen illegetik magukat. 5. Mi furcsaságot ki nem találtok és meg nem tesztek? Szégyelletes dolgokat lihegnek és beszélnek, úgy gesztikulálnak, ahogyan nem volna szabad, leányaitok és fiaitok nézik azokat, akik sátor alatt mutatják be, hogy miként kell megcsalni valakit. Szép, nektek az, amit a tárgyalóteremben kérdeznek, minden, amit az éj leple alatt gonoszul elkövetnek, s a mocskos szavak kiejtésével megrontjátok a hallgatóságot. Szépségesek még hazudozó költőitek is, akik képzelt alakjaikkal vezetik félre hallgatóikat.”

Megjegyzés: Tatianosz ugyan egy ókori író, de akár ma is írhatta volna, hiszen a modern kor is sokra tartja a színjátszást (lásd filmek, cirkusz, színház), és mindez az Isteneknek való komédiából kezdődött. Tatiánosz ugyan elég keményen ír a görögök dolgai ellen, de ettől függeltenül meggondolandó, hogy ami olyan természetesnek tűnik a pogány világban, mivel abban nőttünk fel, talán nem is olyan „természetes”, főleg ha a gyökereit is alaposan megismerjük.

„23. 1. Láttam a sportversenyektől, megizmosodott, izmaik súlyát cipelő férfiakat, akikre győzelmi díjuk és koszorúk várnak, melyeket az ígérő versenybírák nem nemes tetteik ígérnek számukra, hanem az erőszak és a sikeres lázadás szeretetéért, hogy az nyerje el a koszorút, amelyiknek nagyobb a hangja. 2. És ezek még mindig kisebb bajt jelentenek. Ki habozna megemlíteni a sokkal nagyobbakat? A hitványság néhány embert már annyira elragad, hogy ezek bujaságból kiárusítják magukat, hogy azután lemészárolják őket. A szegény magát adja el, a gazdag meg meg megvásárolja azokat, akiknek a mészárlást végre kell hajtaniok. Ezek tanúiként ülnek le, az ökölvívók meg párviadalt folytatnak a semmiért, s nincs, aki segítsen. 3. Vagy talán helyes az, hogy ilyen cselekedeteket visztek véghez? Nyilvánosan hirdetni kellene, hogy az az előkelőség, ha nálatok valaki gyilkos csapatot verbuvál, rablóbandát tart fenn, fellépteti az öldöklőket, ti pedig mind, akik a látványosságra összegyülekeztetek, bírái vagyok mind a rendezők, mind a párviadalok elvetemültségének. 4. Aki talán nem tud részt venni az öldöklésen nézőként, az sajnálkozik, mert nem méltattatott arra, hogy a silány és gyalázatos cselekedetek résztvevője legyen. 5. Áldozatokat is a húsevés miatt mutattok be, s emberekre van szükségetek, akiket megvásároltok, hogy emberhússal zabáltassátok a lelkeket is, a legistentelenebb vérontással táplálva. A rabló azért öl, hogy megszerezzen valamit, a gazdag csak a gyilkolás kedvéért vásárol gladiátort magának.”