Idézet Antiochiai Theofilosz első könyvéből (12):

„Amikor engem kereszténynek nevezve gúnyolódsz rajtam, bizony nem tudod, mit beszélsz. Először is mindaz, mit „megkennek” (= khrisztosz), az drága, hasznos és nem nevetséges. Melyik hajót lehetne használni és épségben tartani, ha előzőleg be nem kennék kátránnyal. Melyik torony, vagy lakóház lehetne jókinézésű és használható, ha festékkel be nem kennék? Ki az az ember, akit az életbe érkezésekor, vagy küzdelemre készületkor nem kennek be olajjal? Melyik műalkotás, vagy ékszer lehetne szép, ha be nem kennék, s ki nem fényesítenék? Még a légkört is, sőt bizonyos tekintetben az egész is beszínezi a fény és a lehelet. – Te pedig nem akarod fölvenni Isten kenetét?
Minket éppen emiatt hívnak keresztényeknek: mert föl vagyunk kenve Isten olajával!”

Amint olvasható, mi, a Felkent Jézus tanítványai, nem a „kereszt” szóból, azaz Krisztus keresztre feszítéséből eredeztetjük azt a nevet, hogy „keresztény”, hanem a felkenésből, ugyanis a Felkent (ógörögül khrisztosz) követői vagyunk, és fel vagyunk kenve az Isten olajával, amely az Istentől való Szellem, amelyet minden Istentől született megkapott. Semmi közünk idegen istenek jelvényeihez, jelképeihez, így a kereszthez sem, sem pedig nem használjuk szimbólumként a Krisztust kivégző római eszközt, a keresztet, még hogyha a magyar nyelv erre az értelmezésre lehetőséget is adna. Más nyelvektől eltérően ez a kettő a magyarban összemosódik: az ógörög nyelv a „keresztre” és a „keresztre feszítésre” más szót használ, mint a keresztényre, az egyik sztaurosz a másik khrisztosz. Mint látható, Theofilosz második-harmadik generációs keresztényként is így értelmezte.