Az emberi élet kezdetéről

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem, hogy Isten az Írások által mit tanít, és hogyan beszél az emberi élet kezdetéről, foganásról és születésről, amiből átfogó képet lehet alkotni arról, hogy hogyan is egészséges erről gondolkodni annak, akit Isten útját keresi, és szeretné járni a keskeny utat. E világ istene ugyanis erre a területre is rátette a kezét és kificamított gondolkodást tanítva az embereknek, könnyen áthághatóvá tette Isten parancsolatait, amelyek védik az életet, amit adott. Istent az Írás az élet barátjának nevezi, ezzel szemben az ellenséget emberölőnek, kezdettől fogva. Az ő célját és stratégiáját is nyilvánvalóvá teszi, így ha abból az igaz ember felvértezi magát, könnyen meg tud válaszolni és egész valójával tud helyeselni arra, amit Isten tanít.

Isten az ember teremtője, alkotója, aki fogantatásától, már anyja méhében ismeri. Az élet az anyaméhben a fogantatástól kezdődik, a test formálásával veszi kezdetét és innentől kezdve védelem alatt áll (2Móz 21,22-23) az oknál fogva, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. (I. Móz. 1:26–27; 9:6). A fogantatást és az anyaméhben való formáltatást (teremtést) így fogalmazza meg Jób könyve: „Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.” (Jób. 10:9-11) Mint látható, Isten nem tudományosan, sem nem vulgárisan, hanem az Ő tökéletességének megfelelően fogalmaztatja meg Jóbbal, hogy az ő személyének kezdete a férfi magjának kiömlésével, a férfi és a nő egyesülésével indul, és a már létező életnek a felöltöztetésével (hússal, csontokkal és inakkal) folytatódik. Ez a formáltatás az anyaméheben megy végbe 9-10 hónap alatt.

Hasonlóképpen beszél a Bölcsesség könyve: „Én is halandó ember vagyok, mint a többi; és a föld első ivadékának utóda. Anyám méhében öltöttem testet. Tíz hónap alatt álltam össze a vérében a férfi magvából, az egyesülés gyönyörétől kísérve.” (Bölcs. 7:1)

A Naftali Testamentuma azt is kifejti, hogy az Isten az emberbe lehelt szellemhez (élet lehelete) szabja a test paramétereit, vagy megfordítva a test milyenségéhez a szellemet: „Ahogyan a fazekas ismeri azt az edényt, amit megformáz, és tudja, hogy mennyi anyagot adjon hozzá, ugyanúgy a szellemhez szabja az Isten testünket, és a test erejének megfelelően helyezi bele a szellemet. Egyik sem marad el a másiktól a hajszál harmadával sem, mert az egész teremtés mérleggel, mértékkel és mérőzsinórral készült.” (Naf. 2:2) Lényegében ugyanezt fejezi ki más szavakkal Salamon is a Bölcsesség könyvében: „Bár széptermetű ifjú voltam, és jó lélek jutott osztályrészemül, vagy inkább: mivel jó voltam, hibátlan testbe érkeztem. (Bölcs. 8:19-20) Ebből tehát az következik, hogy Isten tökéletesen kezében tartja ezt a folyamatot, mint ahogyan a fazekas is ismeri azt az edényt, amit készít. Sőt mi több, Isten már azelőtt ismer bennünket mielőtt megformálna az anyaméhben: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek” (Jer. 1:5)

A zsoltáríró Istentől ihletetten hasonlóképpen írja le teremtését: „Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve előtted. Amikor a homályban keletkeztem, és a föld mélyén elindult életem, szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük.” (Zsolt. 139.13-16) Fontos meglátni, hogy nem a születését mondja élete kezdetének, hanem már az anyaméhet, ahol „a homályban” és „a föld mélyén indult el élete.” Jeremiás, amikor panaszkodik nyomorúsága miatt, ugyancsak így beszél: „Miért nem öltek meg anyám méhében, hogy anyám lett volna a sírom, méhe örökre terhes maradt volna! Minek is jöttem ki anyám méhéből, ha csak gyötrelmet és szenvedést látok, és napjaim szégyenben érnek véget?!” (Jer 20,17)

A Makkabeusok könyvében a hét testvér vértanú édesanyja így tesz vallomást fiai élete kezdetéről: „Nem tudom, hogyan öltöttetek testet méhemben. Nem én ajándékoztam nektek a lelket (pneuma) és az életet, nem én fűztem össze elemeiteket csodálatos módon, hanem a mindenség Teremtője, aki az emberiséget alkotta és létet adott mindennek. Ha most törvényeiért semmibe veszitek, irgalmában visszaadja nektek a lelket (pneuma) és az életet.” (II. Mak  7:22-23) Nem saját magának tulajdonítja gyermekeinek életét és szellemét, noha ő szülte gyermekeit, hanem a mindenség Teremtőjének, aki hite szerint a feltámadáskor vissza is adhatja azt.

Csak két út van… az abortusz pedig a halál útja

Isten két utat helyezett az ember elé; az egyik a halál útja, Isten törvényének és akaratának áthágása, a teremtés rendjének felbomlása, a másik az életé, amelyiket Krisztus keskeny útnak nevez (Mt 7:12-14), ami egyezik Isten akaratával, tervével és a teremtés rendjével. Egy korai keresztény írás, a Didakhé (magyarul a Tizenkét apostol tanítása) így szól erről:

„Két út van, egy az életé, egy a halálé, a két út között pedig nagy különbség van. Az élet útja ez: először, szeresd a te teremtő Istenedet, másodszor, szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Te se tedd azt másnak, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek … ”

„A tanítás második parancsa így szól: Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, ne varázsolj, ne keverj mérget, ne öld meg a gyermeket az anyaméhben, sem pedig a megszületett gyermeket ne pusztítsd el, ne kívánd azt, ami felebarátodé!”

Mint látható a gyermekek anyaméhben való meggyilkolása (ismertebb nevén az abortusz, vagy művi vetélés) nem új keletű dolog, az apostolok idejében is ismert volt, és hogy mennyire ősi a gyermekek ilyen módon való elpusztítása, az még kiderül az Énok könyvéből is, ahol azt is megtudjuk, hogy honnan származik ez a gyakorlat. A földre jött lázadó angyalok (amelyek sok pogány kultúrában az emberiség „nagy tanítói”-ként vannak megemlítve) ugyanis az emberiséget mindenféle „jó(?!) és hasznos” tudományra tanították:

69:12. És az ötödik (angyal), akinek a neve Kásdéja: ez az, aki megmutatta az emberek fiainak a szellemek és démonok gonosz csapásait, és azt, hogy hogyan kell megütni a méhben lévő embriót, hogy az elvetéljen, és a lelket gyötrő csapásokat, a kígyók marását, és a csapásokat, melyek a déli nap hevének ideje alatt jönnek el a kígyó fia által, kinek neve Tabáet.

” 11 … Mert az ember pontosan olyanná lett teremtve, mint az angyalok, annak céljából, hogy tiszták és igazak maradhassanak, és a halál, ami mindent lerombol, ne tudjon uralkodni rajtuk, de ezek által az ismeretek által pusztulásban vannak, és ennek ereje felemészti őket.”

Mint látható, az ismeretek, amelyeket az angyalok megosztottak, nem az élet, hanem a halál útjára vitték az emberiséget (ahogy írja: ez által a pusztulásban vannak), mint ahogy a modern orvostudomány bizonyos területei is ezt a pusztítást szolgálják. Ez az írás alapvetően nem az abortuszról akar szólni (erről sok jó, érvekkel alátámasztott cikk van az interneten, mint pl.: ez is), hanem az Isten világosságáról és jó beszédéről, amit szintén felfedett az emberi élet kezdetéről, de mint tudjuk az írásokból: a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt” (Ján. 1:5). Ez alapján tehát érdemes megmutatni azt is, hogy az Isten beszéde szerint mi a halál útja, hogy láthatóvá váljon Istenünk jósága és kegyessége, aki nem a halálra szánta a megfogant gyermeket, nem azt akarta, hogy már az anyaméh egyúttal a sírja is legyen, hanem hogy éljen:

Bölcs. 11:24-26 Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.

Egyszerű érvelés: ha Isten azt akarná, hogy az ember elpusztuljon, nem is teremtette volna meg, vagy nem is adott volna kezdetet, fogantatást neki. Isten első parancsolata pedig az embernek az, hogy szaporodjon és sokasodjon, töltse be a földet, és ezt a programot biológiailag is az ember testébe írta; az életet, nem pedig a halált. Az ember vétkével viszont bejött a bűn és az által a halál is, ami minden emberre elhatott, de ahogy igaz az előbbi, úgy igaz az is, hogy egy ember, Jézus Krisztus engedelmessége által pedig az élet megigazulása hat el minden emberre. Hála legyen ezért Teremtőnknek, mennyei Atyánknak!