Az Isten megmentő terve és az ószövetségi szentek feltámadása

Előszó

Ez az írás arra a kérdésre szeretne választ adni, hogy Isten megmentő akarata a Felkent Jézus halála és feltámadása által milyen úton és módon valósul meg az Isten által elhívott szentek életében, a Felkent előtti és utáni időszakban.

Az Írás arról tesz bizonyságot, hogy az Isten egyetlen és kizárólagos utat készített a bűn alá rekesztett emberiség számára, hogy Vele megbékéljen (II.Kor. 5:18-19) és megmeneküljön, az örök életre eljusson. Ez az út a Felkent halála és feltámadása, és a Jézus nevében való hitnek az útja. (Ján. 3:13-18; Apcs. 4:12) A Felkent Jézust Isten azért küldte, eleve arra rendelte (Apcs. 2:23), hogy ezt a papi szolgálatot elvégezze, hogy az Ő vére árán az örök váltságot számunkra megszerezze (Héb. 9:12), és egyetlen áldozatával egyszer és mindenkorra megszentelje a kiválasztottakat. (Héb. 10:1-10)

Az ószövetség és annak áldozati rendszere nem vihetett a tökéletességre, hanem az volt a szerepe, hogy egyrészt Isten törvényét kinyilvánítsa, amelyet az ember nem képes – a bűnre hajlamos természete folytán – betölteni (Gal.3:24), másrészt az áldozatok által rávezesse népét bűnös voltára, és folyamatosan, évről-évre emlékeztessen a bűnre. Az viszont lehetetlen, hogy a bikák és tulkok vére eltörölje a bűnt, hogy az áldozat bemutatóját a lelkiismerete szerint tökéletessé tegye (Héb.9:9), hanem mindezek a tökéletes és egyszeri áldozatra, Jézus Krisztusra mutattak, aki nem a földi szentélybe, hanem a mennyeibe ment be, és nem bakok vérét, hanem a saját vérét vitte engesztelésül.

A test szerinti Izrael, mint választott nép története is azt bizonyítja, hogy az ószövetség nem vezetett a tökéletességre, mivel a nép, – az előzetes próféciáknak megfelelően – folytonos hűtlenségekben volt, megszegte a szövetséget és Isten általi helyreállításokra volt szüksége. Isten ezért prófétákat és szenteket támasztott, hogy a helyreállításokat véghez vigye és a Felkentre vonatkozó Ábrahámnak (I. Móz. 22:18; Apcs. 3:25), Mózesnek (V. Móz. 18:15) stb. tett ígéretét megerősítse.

A törvény és a próféták bemerítő János prófétaságáig tartottak, onnantól pedig az Istennek királysága hirdettetik (Luk.16.16), tehát egy olyan új időszak következett be János után, a Felkent fellépésével, ami különbözik a korábbiaktól. Jézus maga is a megtérést, és az Isten királyságának közel jöttét hirdette. (Mát. 4:17) Isten királysága nem helyhez kötött, hanem azokból áll, akik a részei annak (Luk. 17:21), akik az Isten által tervezett szellemi Épület kövei lettek. Ebbe a királyságba csak az “léphet be”, aki víztől és Szellemtől születik (Ján. 3:5), aki hisz Jézus Krisztus halálában, aki feltekint a fára, mint ahogy a Mózes által állított póznára is, aki feltekintett, az megmenekült a kárhoztató ítélettől (Ján. 3:14). Tehát azt, hogy valaki része lehet Isten királyságának a Felkent áldozata tette lehetővé, korábban viszont ez az út nem volt elérhető (Héb. 9:8).

Ezen a ponton szót kell ejtenünk a bemerítkezésről. A Jézus nevébe, az ő halálába való bemerülés az ő váltságának pecsétje, mert aki vele együtt meghalt, az eltemettetett a bemerítésben, és vele együtt fel is támadt az Isten erejébe vetett hit által, Aki feltámasztotta Jézust a halálból. (Kol.2:12) Azt viszont megfigyelhetjük az Írásokban, hogy Krisztus halála előtt nem volt ilyen keresztség megemlítve, hanem csak bemerítő János keresztsége, amely a bűnök bocsánatára szólt, János maga pedig az eljövendőt hirdette, tudniillik a Felkentet. Viszont azok, akik csak János keresztségével voltak megkeresztelve, később, hallva az örömhírt, szintúgy bemerítkeztek a Jézus nevére, és megkapták Isten Szellemének megújítását (Csel. 19:1-5). Arról pedig, hogy az ószövetség idején bárki is Jézus nevében merítkezett volna, nem olvashatunk. Ennek az a magyarázata, hogy Krisztus halála abban a korban még nem valósult meg, csak ígéret volt (Héb. 11:13), és így korábban az ő halálába való bemerítés pecsétje sem volt elérhető, sem nem volt érvényben. Habár János próféta bemerített, sőt még a tanítványok is Jézus utasítására, de azt kell látnunk, hogy ez nem egyenértékű a Felkent halála és feltámadása, és a megígért Szellem kiárasztása utáni bemerítéssel. A pünkösdkor történt igehirdetésből egyértelműen megérthetjük, hogy ez a megmenekülés útja, amely most már nyilvánossá lett téve, egész Izraelnek szólt, hogy térjenek meg, és merítkezzenek be a Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára és veszik a Szellem ajándékát:

Apcs. 2:31. Előre látván (Dávid) ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott. 32. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. 33. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.

…36. Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek. 37. Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? 38. Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. 39. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Apcs. 4:10. Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben. 11. Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. 12. És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

Ennek kapcsán tehát felmerül a kérdés, hogy az ószövetség idején élt szentek, mint például Ábrahám, Izsák Izrael, és a próféták, akikről ki van jelentve, hogy Isten királyságában letelepednek (Luk.13:29) és hogy Isten feltámasztja őket (Mát. 12:25-26, Héb. 11:33; Zak. 12:8; Jer. 30:9), hogyan részesülnek ebben? Enélkül hogyan lehetnek részei Isten királyságának és az első feltámadásnak, ha Isten Fiának nevét nem hirdették nekik, és nem merítkeztek be a Jézus nevébe, az ő halálába (ami a királyságba jutás feltétele: Ján.3:5), akinek nevében egyedül van a megmenekülés? Hogyan lehetséges, hogy őket is az Egyház részeként, a Felkent menyasszonyaként állítja maga elé az Úr, mikor eljön angyalaival, amikor az igazak feltámadnak örök életre? Sőt, nemcsak hogy részei az Egyháznak, hanem az Írás őket az épület alapkőzeteként jelöli meg:

Eféz. 2:19-21 “Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, akik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a Szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban”

Mi tehát ahhoz kapcsolódunk, aminek az apostolok és a próféták is már az alapjai, és így épülünk egyházzá, szent templommá az Úrban.

Nos, ahogy korábban említettük, csak az újszövetség adja meg a tökéletességre jutás lehetőségét, amiről így ír:

Héb. 10:16-23 “Ez az a szövetség, melyet kötök velök ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat, 17. Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. 18. Ahol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat. 19. Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, 20. Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, 21. És lévén nagy papunk az Isten háza felett: 22. Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettől, 23.  És testük meg van mosva tiszta vízzel”

Ennek a szövetségnek a része, hogy megnyílt az az élő út, amelyet Jézus nyitott, a kárpit, azaz az ő teste által az Istenhez, és akik ezen mennek, azoknak “szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől” és “testük meg van mosva tiszta vízzel”. Tehát csak ebben a szövetségben lehetséges és adatott a törvény betöltése teljes szívből és elméből, csak így lehetséges a korábbi vétkek megbocsátása a Jézus vére által (tiszta lelkiismeret) és a test megmosása vízben, azaz vízbe merítés. Ez a szövetség viszont addig nem jogerős, míg a végrendelkező (Jézus) meg nem halt. (Héb. 9:15-17)

Az ószövetségben élő szentek ugyan Isten választottjai, prófétái és szentjei voltak, akiket Isten kent fel a prófétai szellemmel, és maga Isten faragott, akik hitben és nagy tisztaságban hunytak el, erős bizonyságot nyertek hit által; de mégsem kapták meg az ígéretet, hanem, ahogy az Írás mondja:

Héb. 11:39-40 “És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. 40. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.

Ennek magyarázata tehát az, hogy ők a hit által, előre nézve, az ígéretekre tekintve bizonyságot kaptak, de abban az időben amíg éltek nem kapták meg a ígéretet, tudniillik a Felkentben megnyílt utat, hanem csak “mi”, azaz az Egyház által részesülhetnek a tökéletességben.

Ugyanerről beszél Péter is, miszerint megvolt bennük a vágy, és a tudakozódás, hogy mely időben valósítja meg Isten az üdvösséget, és a Krisztus Szelleme által prófétáltak is előre az ő szenvedéseiről és az utána való dicsőségről, de ezzel nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak:

I. Pét 1:9. “Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét. 10. Amely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek: 11. Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. 12. Akiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.”

Hogyan gondoskodott Isten arról, hogy az ószövetségi szentek tökéletességre jussanak az Egyház által?

Tudvalevő – és a korai egyház meg is őrizte ezt az ismeretet – hogy Krisztus halálakor és feltámadásakor sok szentnek teste feltámadt és kijöttek a sírokból és sokaknak megjelentek. Mindez nem mond sokat annak, aki először olvassa, sőt, amolyan levegőben lógó kijelentésnek tűnik, amit nem nagyon lehet hova tenni, így az ember általában tovább olvas. Pedig ennek az eseménynek nagyon fontos szerepe volt Isten tervében, és mindazon kérdésekre választ ad, amiket az előbbiekben felvázoltunk. Az Írás csak ennyit közöl:

Mát. 27:50-53 Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. 51. És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; 52. És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. 53.  És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

Először is, “szentek” azok, akiket Isten kiválasztott és az üdvösségre rendelt, tehát itt nem beszélhetünk akárkiknek a feltámadásáról, hanem csak Isten szentjeiről, akik az előbb említett időszakban éltek, Krisztus előtt. (mint az ősatyák, és próféták) A feltámadásuk célja viszont rejtve van, ezt Máté nem fejti ki, hanem csak a tényeket közli. Ellenben vannak írások, melyek fényt derítenek arra a kérdésre, hogy mi a célja a feltámadásuknak.

1. Bizonyítani Isten hatalmas Fiát:

Róm. 1:4. A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által [v. más ford. szerint: holtak feltámadása által], a mi Urunk Jézus Krisztus felől,

E-szerint a fordítás szerint a szentek feltámadása Isten hatalmas Fiát, feltámadását bizonyítja a többi jel mellett, amelyek bekövetkeztek (A nap elsötétedése, kárpit kettéhasadása stb.) Ugyanaz az erő hatott akkor, mint amit Pál említ:

Eféz.18- [Isten] világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok […] és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, 20. Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból

Fil. 3:9-11 ”….van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: 10. Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; 11. Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.”

2. Hogy az apostolok által hozzájuk is eljusson az örömhír tanítása és hite, és hogy bemerítkezzenek Jézus nevében, az ő halálába.

Fontos leszögezni ennél a pontnál, hogy bizonyos tanítások szerint az említett szentek ekkor romolhatatlan testben támadtak fel, és Krisztussal együtt felmentek a mennybe, így kifosztva, úgymond, a Hádészt, ez azonban két okból sem állja meg a helyét. Egyrészt azért, mert az Egyház egységesen lesz feltámasztva a Krisztus eljövetelekor mint menyasszony, mint akik az első feltámadás, vagy első aratás részesei (I. Kor. 15:23), így nem előzhet meg senki senkit (I. Thess. 4:15); másrészt, ha ők már tökéletes szellemi létre támadtak fel, akkor ez azt jelentené, hogy elérték a tökéletességet, amit azonban – ahogy korábban bizonyítottuk – nem érhettek el, lévén életükben még hiányoztak annak feltételei. Tehát csak hústestben, Lázárhoz (Mária testvéréhez) hasonlóan támadhattak fel.

A Hermász Pásztorának egy része, mely a korai egyház körében elismert és használt írás volt, igazolja azt, hogy az ószövetségi szentek részei lettek az egyháznak, alapjai, úgy ahogy Pál is tanít erről, és hogy ennek az alapnak a lerakásában az apostolok tevékenyen részt vettek. Nézzük a példázatot, amely egy épületről szól, amelybe csak egyetlen kapun át lehet bevinni köveket, és csak arra az alapra lehet építeni, ami már le van fektetve:

81. IV. 1. Ahogyan a kapu körül álltak [a szellemeket jelképező 6 szűz, amely értelmét máshol elmagyarázza], elég erősnek mutatkoztak ahhoz, hogy a követ hordják, de még így is meggörnyedtek ezen sarokköveknél, de a többi is ugyanúgy az oldalköveknél; így cipelték a köveket mind együtt. Átvitték a kapun, amint ezt meghagyták nekik, majd átadták azokat a férfiaknak a torony építéséhez; ők fogták a köveket és építkeztek. 2. A torony a nagy sziklára épült a kapu fölé. Az építkezésnél felhasználták azt a tíz követ, és ez betöltötte a szikla egész felületét, ezekből a kövekből tevődött össze a torony alapzata, a szikla és a kapu tartotta az egész toronyépületet. 3. A tíz kő után másik huszonöt követ emeltek ki. Ezeket is belerakták a toronyba, ugyanúgy a szüzek hordták oda, mint az előzőeket. Majd harmincöt követ emeltek ki, és hasonló módon a toronyba rakták. Ezek után negyven követ emeltek ki, és ezeket is mind beépítették a toronyba. Így a torony alapzatának négy rétege lett. 4. Akik a köveket felhozták a mélyből, szünetet tartottak, maguk az építkezők is megpihentek egy rövid időre. Majd a hat férfi újból elrendelte a sokaságnak, hogy most a hegyekből hordjanak követ a torony építéséhez.

Ennek a példázatnak a magyarázata:

92….4. Azok a kövek, melyek a mélyből valók, és melyeket az épületbe raktak, kik lennének Uram? Az első tíz, amelyeket az alapba raktak – mondotta –, az első nemzedék. Az a huszonöt a második nemzedék, az igaz férfiak; az a harmincöt pedig az Isten prófétái és szolgái, a negyven kő meg az apostolokat és az Isten Fia tanításának hirdetőit jelöli. 5. Uram, miért a kapun keresztül átvíve adták oda a szüzek ezeket a köveket az építkezéshez? 6. Mert elsőként ők hordozták ezeket a szellemeket, és a szellemek velük maradtak egészen a halálukig, nem hagyták el egymást, sem ezek az emberek a szellemeket, és a szellemek az embereket, ha pedig nem ezek a szellemek lettek volna velük, akkor most alkalmatlanok lennének ebbe a toronyépületbe.

93. XVI. 1. Még azt tárd fel előttem, Uram,… Mire vagy még kíváncsi? – kérdezte tőlem. Miért a mélyből hozták a köveket, és miért ezek a lelkek vitték azokat, majd pedig berakták a toronyépületbe? 2. Elengedhetetlen az, hogy a vízből emeljék ki őket, mert ezáltal lesz bennük élet. Nem képesek másként bejutni az Isten országába, ha csak nem halnak meg az előbbi életük számára. 3. Akik pedig meghaltak, elnyerik az Isten Fiának pecsétjét, és így az Isten országába jutnak. Előbb halottnak számít az az ember, aki az Isten Fia nevét viseli, de amikor a pecsétet megkapja, leveti magáról a halált, és az életet ölti fel. 4. A víz maga a pecsét, akik nem szállnak le a vízbe, azok halottak, akik pedig leszállnak oda, ők élnek. Hirdették nekik ezt a pecsétet, és ezzel vele jár, hogy az Isten országába jutnak. 5. Miért volt meg ez a pecsét annál a negyven kőnél, akik velük együtt emelkedtek fel a mélyből? Mert az apostolok, a tanítók, meg azok ők, akik hirdették az Isten Fiának a nevét, erőben hunytak el, és az Isten Fiának a hitével prédikáltak a halottaknak is, és ők adták át ezeknek is a tanítás pecsétjét. 6. Velük együtt szálltak le a vízbe, majd pedig felemelkedtek, ezek mint élők szálltak le, és mint élők is emelkedtek fel, azok pedig, akik halottak voltak, mint halottak szálltak alá, és mint élők emelkedtek fel. 7. Így életre keltek ők, és megismerték az Isten Fiának a nevét. Ezért azokkal együtt vitték őket is; a toronyépületben egymás mellé kerültek, és ezek megmunkálás nélkül egybe illettek, mert igazságosságban és igen nagy tisztaságban hunytak el, egyedül csak ezt a pecsétet nem kapták meg. Íme ez is feltárult előtted. Igen, Uram – válaszoltam.

Az apostolok tehát a halottaknak (feltámadt szenteknek) is hirdették Isten Fiának nevét, Isten Fiának hitét (átadták a tanítás pecsétjét), és velük együtt mentek a víz alá, azaz elvégezték a bemerítkezést. Másképpen nem lehetséges az épületbe kerülni, ami az Isten királysága, vagy más néven az Egyház. Ezek a szentek a korábbi életükben kitartottak igazságosságban és igen nagy tisztaságban (Isten Szellemének erői, a szüzek faragták őket), egyedül ezt a pecsétet nem kapták meg, ami életükben még csak ígéret volt. Ők ezen a módon, elsőként kerültek – mint súlyos alapkövek – az egyház Épületébe (Eféz. 2:20) ugyanazon az úton, A kapun át (Isten Fiának nevében), mint mindenki más. Ezután az építkezés tovább folytatódik a kisebb kövekkel, azaz velünk. Amikor pedig elkészül az Épület (betelik a szentek száma), akkor az Egyház egységesen lesz feltámasztva (vagy elragadva) és Krisztus elé állítva az ő eljövetelekor. Isten terve megvalósul az elsőszülöttek aratásával, az övéivel, az egyház feltámadásával, amelynek részei lettek az ószövetségi szentek is.

Létezik egy másik apokrif írás is, ami alátámasztja a fentebbieket, ami a Pilátus aktáiban maradt ránk. Ennek az írásnak a nagy része mesés elbeszélés, vagy példázatos tanítások, és sok helyen ellentmondásos is a szöveg, de szintén megerősíti azt, hogy ez az ismeret (mely szerint az ószövetségi szentek voltak azok, akik feltámadtak, és akik be is merítkeztek a Páska ünnepe, azaz a kovásztalan kenyerek idején, ami még 3 napig tartott Krisztus feltámadása után) még jelen volt az egyházban a korai időkben. Ezt felhasználva írhatták meg a tanítást a Hádész kifosztásáról, ami Krisztus halálakor történt, tehát a fentiekhez kapcsolódik. A 27. fejezetben két tanú beszél, akik a Krisztust kisgyermekként látó Simeon fiai, és akik szintén a feltámadottak közé tartoztak. Így beszélnek az ószövetségi szentekről, akik a hét első napja (Krisztus feltámadása) után még három napig ünnepelték a Páskát:

27. Fejezet: Simeon fiainak végső tanúsága

“Mindezt mi, édestestvérek láttuk és hallottuk. Mihály arkangyal küldött el bennünket, és megbízott, hogy hirdessük az Úr feltámadását, előbb azonban menjünk el a Jordán folyóhoz és keresztelkedjünk meg. El is mentünk oda és megkeresztelkedtünk a többi feltámadt halottakkal együtt. Utána pedig eljöttünk ide Jeruzsálembe és megünnepeltük a feltámadás Páskáját. Most pedig, mivel nem maradhatunk itt, távozunk. Az Atya Isten szeretete, a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme és a Szent Szellem közössége legyen veletek mindnyájatokkal.”

(a részlet a Nikodémus evangéliumából való, a görög szövegváltozat fordítása, amely korábbi, így hitelesebbnek mondható)

Egy másik fordítás szerint ugyanez:

“De Mihály arkangyal azt a parancsot adta, hogy menjünk a Jordánon túlra, a gazdag és termékeny területre, ahol sokan vannak, akik föltámadtak velünk együtt Krisztus Urunk föltámadásának tanúiként. Három napig volt nekünk megengedve, akik a halottainkból föltámadtunk, hogy megünnepeljük a Pászkát Jeruzsálemben a szüleinkkel, akik az Úr Krisztus tanúságaként élnek. Megkeresztelkedtünk a szent Jordán folyóban és mindegyikünk fehér tógát kapott.”

Részlet a „Pilátus levelezéséből” című apokrifból. (Forrás: Adamik Tamás – Apokrif levelek) Ez az írás szintén tartalmazza a szentek feltámadását, úgy, hogy azok meg is vannak nevezve, mint ősatyák.

3:7 „Mikor keresztre feszítették, az egész földkerekségen sötétség támadt, fényes délben elsötétült a nap, és feltűntek a csillagok, csak éppen fényleni nem fénylettek, a hold mintha vérbe borult volna, szintén elrejtette világát, a holtak birodalma (hádész) megrendült, ahogy a zsidók templomának az a bizonyos szentélye is, de ezt az alvilág romlása miatt ők maguk észre sem vették, mert villámcsapások és le-lezúduló mennydörgések robaja közepette meghasadt a föld. 8. A rettenetnek ezekben az óráiban, maguk a zsidók tanúsítják, feltámadt halottakat lehetett látni – mondják, köztük volt Ábrahám, Izsák, Jákób és a tizenkét pátriárka, ugyancsak Mózes és Jób, pedig azok szerintük háromezerötszáz éve haltak meg -, de igen sokat én is láttam: testi valójukban mutatkoztak, tele gyásszal a zsidók miatt, mert olyan gaztettnek lettek okozói, hogy a zsidó népet és a Törvényt veszejtik el vele”

Részlet a „Abgár edesszai fejedelem levélváltása Jézussal” című apokrifból. (Forrás: Adamik Tamás – Apokrif levelek)

„Hirdetni fogom nekik, hogy megfeszítették és alászállt a Hádészbe, és széthasította azt a válaszfalat, ami eddig még sohasem hasadt szét, és feltámasztotta a halottakat, és bár egyedül szállt alá nagy sokasággal együtt ment fel Atyjához.”

Órigenész Teremtéshez írt 15. Homíliája 5. vers:

Az pedig hogy „Onnan foglak visszahívni a végre” (Ter. 46.4 LX) – mint korábban mondtam -, szerintem azt jelenti, hogy a világ végén Egyszülött fia egészen a Seolba leszállt a világ üdvösségéért, és onnan hívta vissza az elsőként alkotott embert. Mert amit a latornak mondott „ma velem leszel a paradicsomban”, azt úgy értsd, hogy nem csupán neki szól hanem minden [ószövetségi] szentnek, akikért leszállt a Seolba. Inkább igaz, hogy őbenne, minthogy Jákobban fog beteljesedni a mondás: „Visszahívlak (vonlak) onnan a végre.”

Utoljára még egy kijelentést szeretnék idézni, amit mindezek alapján a feltámadtakra is lehet értelmezni:

I. Pét. Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.