Jézus Krisztus és a törvény érvényessége

Ézsaiás. 42:1-4 Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem  kedvel, Szellememet adtam Őreá, törvényt hirdet a népeknek.  2. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.  3. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.  4. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

A felkent Jézus és Isten törvénye

     A modern kereszténység úgy tekint az Isten törvényére és a próféták írásaira, mint ami hatályát vesztette, amit félre lehet tenni, amit Krisztus betöltött, és ezért ránk nem vonatkozik. A törvény mondhatni vörös posztó a szemükben. Márpedig a bűn ismerete – az újonnan születés után is – a törvény által van, tehát a törvény határozza meg azt, hogy mi a vétek, nem pedig az ember saját szíve, vagy elhatározása. Aki vétkezik a törvényt is megszegi, mert a vétek a törvényszegés (I. Ján. 3:4), és aki az egész törvényt megtartja is, de vét egy parancsolat ellen, az egésznek megrontásában bűnös. (Jak. 2:10), és maga a Mester is azt tanította, hogy ne gondolja senki, hogy eltörölni jött a törvényt, vagy a prófétákat, hanem betölteni, mert míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik, és aki tanítja és betölti nagynak mondják az Isten királyságában, azzal szemben, aki csak tanítja, de nem tartja be. A farizeusok igazságát, – akik tanították, de maguk egy ujjal nem értek hozzá – messze felül kell szárnyalnia annak, aki a Felkentet követni akarja.

     A követezőkben azt szeretném bizonyítani, hogy a Felkent tanításából, aminek nagy része a törvény még szigorúbb – szívből és lélekből, Isten szeretetéből – való betartásáról szól, sok elem nem új dolog volt, hanem nagyon is régi, mégpedig a Mózes által adatott törvény és Isten prófétái által tanítottak, amiket természetesen ugyanúgy Isten beszédei részét képezi, akár csak a Krisztus, vagy az apostolok tanításai. A modern kereszténység gondolkodásában mesterségesen van szétválasztva az új és az ószövetség a Bibliában található elválasztó lapnak (kép) és címnek megfelelően olyan értelemben, hogy ami ó könyveiben elhanyagolható, vagy egyenesen érvénytelen, holott az új szövetség ígérete – a törvény tekintetében – nem egy teljesen más törvény, hanem a réginek a szívből és Szellem által való cselekvése. (Jer. 31:31-33)

Tehát nézzük meg mik ezek a régi, de mégis új tanítások a Krisztus szájából:

1. A megbocsátásról

Luk 6:37 Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;

Sir 28,1-7 Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. 2. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked. 3. Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának?  4. Aki nem könyörül meg az embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik?  5. Jóllehet csak ember, kitart a haragban – hát az ő bűneiért ki ad elégtételt?  6. Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. 7. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársad, az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést. 

2. Adni

Mt 5,42  A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.

Sir 29,1-3 Aki másnak kölcsön ad, irgalmat gyakorol, aki kezét nyújtja, megtartja a törvényt.  2. Adj kölcsön, ha rászorul, embertársadnak, és fizesd vissza idejében, hogyha magad kaptál. 3. Tartsd meg szavadat, légy megbízható, s amire szükséged lesz, mind megkapod.  

3. A Gazdag kincse

Luk. 12:16.  És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. 17. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. 18. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. 19. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! 20. Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? 21. Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag

Sir 11,18-19 Gazdag lett a fösvény, mert gyötörte magát, pedig csak ennyi lesz a jutalma, nem több: 19. amely napon mondja: „Végre nyugalmam van, mostantól már csak javaimat élvezem”, nem tudja, még mennyi ideje van hátra, és mindent másra hagy, mert meg kell halnia.

4. Kincsek

Mát. 6:19. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; 20. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. 21. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

Sir 29,9 A törvény kedvéért karold fel a szegényt, ne menjen el tőled soha üres kézzel. 10. Testvérre, barátra költsd inkább pénzedet, semmint a kő alatt megegye a rozsda. 11. Kincset a Fölséges törvénye szerint gyűjts, az minden aranynál többet használ neked. 12. Jótéteményeket gyűjts a kincsesházba, azok majd kimentenek a bajból téged, 13. s minden erős pajzsnál és nehéz lándzsánál jobban megharcolnak érted az ellenségeddel.  

5. Házasság

Mt 5,28  Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.

Sir 9,3-9 Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. 4. Hárfázó nővel ne ülj egy asztalhoz, nehogy foglyul ejtsen a művészetével. 5. Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg (az Isten).  6. Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. 7. Ne nézelődj a városkapuk körül, elhagyott helyeken ne sokat lődörögj. 8. Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. 9. Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe.  

5. Gondok.

Mát. 6:31. Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? 32. Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Sir 30,21 Ne add át egészen magad a gondoknak, töprengéseiddel ne okozd vesztedet. 22. Szívbeli öröm az ember élete, és a vidám kedély megtoldja napjait. 23. Kerüld a gondjaid, nyugtasd meg a szíved, s minden bosszúságot tarts távol magadtól. Sokat megöl a gond, a hasztalan bánat. 24. Az irigység és harag rövidíti az életet, a gond időnap előtt megöregít. 25. Vidám a szív és jókedvű az étkezésnél, és amit megeszik, javára is válik.

6. Izrael

Mát. 21:33. Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, aki szőlőt plántála, és azt gyepűvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. 34. Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét.

Ézs. 5:1 Hadd énekeljem el barátomnak szőlője iránti szerelme énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon. 2. Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle, és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A közepére tornyot épített, és sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott. 3. Most hát Jeruzsálem lakói és ti, Júda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! 4. Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt? 5. Most azért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze.

7. Alázat, per, ellenség, ima

Luk. 14:8. Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az, 9. És eljövén az, a ki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni.

Péld. 25:6. Ne tolakodjál a király színe elé, ne akard a nagyok helyét elfoglalni! 7.Jobban jársz, ha hívnak: „Gyere ide följebb!”, mint ha elküldenek az előkelőbb elől….

Luk 12:58. Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged. 59. Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.

Péld. 25:7…Hogyha meg is látott valamit a szemed, 8 ne vidd elsietve a bíróság elé! Mert aztán végül is mit teszel majd akkor, ha az embertársad átkozva megcáfol? 9 Intézd el peredet embertársaddal, de közben ne fedd föl másnak a titkait.

Lk 6,35 Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Péld 25: 21. Ha ellenséged éhes, adj neki kenyeret, hogyha meg szomjas, adjál neki vizet! 22. Így izzó parazsat gyűjtesz a fejére, és majd megfizeti neked az Úr.

III. Mózes 19:17-18 Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét. 18. Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.

II. Móz. 23:4. Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki. 5. Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt.

Mt 6:7 És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.

Sir. 7:14. Ne kérkedj szavaddal a vének gyűlésében, és ha imádkozol, ne szaporítsd a szót.